2010. ápr. 18.

ŐSÖK BŰNE

Szomorú aktualitása bejegyzésemnek egy kislány, hála a jó istennek csak rövid ideig tartó eltűnése. Egyben válasz is Crimson Velvet Ezek a mai fiatalok című bejegyzésére. Visszatérve a kislányra. Megunta az állandó csesztetést, amit kapott osztálytársaitól ducisága, meg én nem tudom, meg még miért, amiről csak sejtésem lehet. Úgy döntött, hogy búcsúlevelet ír és világgá megy.
Szerencsére látták ismerősök, és rendőri segítséggel visszahozták. Most pszihológus foglalkozik vele, remélhetően kellő eredménnyel. Itt cseng össze mondandóm az említett bejegyzéssel.

Ő érzékletesen leírta a jelenséget, az okozatot, sokkal jobban, mint ahogyan azt én tudhattam volna. Az okát is megtalálta sommásan, idézem „de úgy látom, hogy túllőttek a célon” amit engedelmével én, a meglátáson alapján kifejteném.

Azt látom az egyik legfőbb szülői hibának, hogy a liberalizmus jegyében, abban a tévhiedelemben vannak, hogy a gyerek kisméretű felnőtt. Hasonlóan járnak is el, mint pl. Tom Cruse lányával, Surival. Megadják azokat a jogokat, amit megilleti egy felnőttet, de azt nem veszik figyelembe, hogy a gyermek még éretlen. Vagyis nem tud olyan döntést hozni, ami korának megfelelő. A családban is megváltozik az évezredek alatt kialakult rangsor. Vagy még eklatánsabb, ha a társas állatközösségeket veszem példának, amely bárhogy is visszataszító összehasonlítási alapnak tűnik, el kell fogadni. A klasszikus családfelállásnál a családfő szava szent volt, tiszteletet parancsolt, ő volt a törvény. A jelenlegi szabadelvűség miatt a családfő tekintélye teljes mértékben kiveszett. A kritikus családoknál átveszi a családfő szerepét a felnőttnek tartott kiskorú. Az anyagi jólét okozza a szerepcserét azoknál a családoknál, ahol még a felnőtt is éretlen a gyereknevelésre. Azt hiszik a szülők, jót tesznek a csimotájuknak azzal, hogy mindent megadnak neki, amit csak a poronty kigondol. Tévedés. Rövidtávon a gyerek zsarolását letudták, de nem gondolnak bele, hogy miután a gyerek kikerül a kánaánból, nem tudja magának megteremteni a megszokott anyagi jólétet. Traumát okoznak vele, minek következményei belátástalanok

A médiák szerepe iszonyatosan meghatározó. A fiatalok, a tizenévesek könnyen befolyásolhatok, mert még életkoruk miatt nem alakulhatott ki bennük a mérlegelés képessége. Kritika nélkül átvesznek mindenféle szemetet, talmi csillogást. Még ha szelíd erőszakkal is, családi segítséget kell adni nekik, hogy meglássák a dolog hátulütőjét.

Ha ideje korán nem teszünk féket a gyerekre, és azt addig nem is vesszük le róla, míg az adott életkorának elvárhatóan minősíteni nem tudja cselekedeteit, akkor azokat a jelenségeket tapasztaljuk, amiket Crimson Velvet érzékletesen ábrázolt.

Ha nem elég érett, tudatos, következetes a szülő a nevelésre talán csak az un. „makarenkói pofonnal” érhetne el eredményt. Ez fából vaskarika, mert ha éretlen feladata teljesítésére, akkor ez nem is várható el tőle.

Összegzésképpen, a kulcsszavakkal: fék, családi fegyelem, családi példamutatás

Van más fontos szempont, mint pl.: az empátia, tolerancia amit még ki lehetett volna bontani. Teljekörűen nem tudok vele foglalkozni, mert ahhoz nincs kellő szaktudásom.

5 megjegyzés:

  1. Sok igazság van abban amit mondtál, azonban tegyünk hozzá még egy nagyon rossz emberi tulajdonságot, a lustaságot. Sok szülő a napi stressz után, már pont a gyermekére nem szentel elegendő időt. Nem beszélget vele, nem tárgyalja ki a napi problémákat, nem figyel oda kellőképpen a lelki állapotára. Kamaszodó gyerekeknél erre nagy szükség lenne, nap mint nap szembesülök vele. Kirándulások, közös program helyett televízió, számítógép, és mindenféle egyéb technikai kütyümütyü kerül a gyerek elé,csak ne nyaggassa az amúgy is fáradt szülőket. Nem felnőttnek nézik a gyereket idejekorán, hanem levegőnek. Szörnyű kimondani, de ez van! Vannak egyéb okok is, tömegével, könyvet lehetne belőle írni.

    VálaszTörlés
  2. Van benne valami. Nemcsak a szülőtől, hanem a gyerektől is függ, hogy mennyire befolyásolható, ami lehet a médiától vagy a társaságtól.
    Hiába a példás szülői magatartás, "ha tiltanak valamit, azt annál jobban kell" alapon a várt eredmény ellenkezőjével szembesülhetnek a szülők.Bár ez a ritkábbik eset.

    VálaszTörlés
  3. A teljeség igénye nélkül foglalkoztam ezzel a témával, hisz ez olyan terjedelmes, meg speciális tudás szükséges hozzá. Én csak úgy, mint ahogy más komoly dolgokba csak bele ekecselek. Való igaz erről könyvet lehetne írni, de a blog kerete erre nem is lenne megfelelő, meg per pillanat nem is akarok továbbfoglalkozni vele. Eredetileg is válasznak szántam Crimson Velvetnek.

    VálaszTörlés
  4. Persze, világos a dolog. A teljesség igényével én sem tudnék foglalkozni a dologgal. Jó azonban, ha beszélünk a problémáról minél többen, és megtesszük ami tőlünk telik, egy értékesebb nemzedék kinevelése ügyében.

    VálaszTörlés
  5. Igen, attól tartok, hogy igazad van.
    Megértem, hogy sokat kell dolgozni a szülőknek és kevesebb idő jut a családra, de ez nem lehet mentség a számukra. Attól tartok, hogy a felnőttek nem szembesülnek saját csemetéjük valós dolgaival. Ha otthon úgy tűnik, nincs probléma a gyerekkel, kikerülve a közegből mégis van. Persze, előbb-utóbb ezt a stílust "hazaviszi", de akkor - gonolom - már késő (vagy majdnam az).
    A média felelős elsősorban mindezért. A "Celebek" sekélyessége dívik. A felnőtt, ezeken a műsorokon és cikkeken mosolyog, míg a gyerek azt hiszi, hogy ez az élet. Joggal, mert ezzel van tele a média. Butuska "puffasztott" lányok, és agyontetovált szabadszájú vagányok, akiknek bejött a könnyebb élet, és az ismertség. Egyértelmű, hogy a fiatalokat ez vonzza jobban, mint amit otthon látnak. Apa és anya "gürizik" és stresszes akkor is, amikor be kell osztani azt a kevéske pénzt, amit mindezért adnak...

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10