Na nem most, hanem majd egyszer. Azt előrebocsátom, mielőtt szeretteim frászt kapnának a cím elolvasásakor, hogy nem áll szándékomban sem tevőlegesen, sem indirekt módón siettetni az időm múlását az utolsó rúgkapálásomig. Attól jobban szeretem az élet nyújtotta élvezeteket, a finomságokat, amiben csak akkor lehet részem, ha többek között a tüdőmbe levegő is jut.
Hogy mik lehetnek azok a finomságok, élvezetek, az most nem érdekes. De ha jön értem a kaszás, a jelen eszemmel elgondolva, nem fogok ellenne lázadozni. Mondom most. A kritikus pillanatban valószínű, hogy felül fogja vizsgálni mostani álláspontomat az életösztönöm. Remélem még el fog telni néhány év addig, amíg a kritikus pillanat el nem jön.
Nem mintha kívánságműsor lenne, mert erre nincs emberi ráhatás. Talán ez az egyetlen legdemokratikusabb dolog a világon, mert ezt nem lehet semmivel megváltani. Ha egyszer jő a kaszás, az olyan, mint tök ász. Visz mindent, neki mindegy, hogy a jobbsorsra érdemes császár-e, avagy koldus. Én szerencsésen már átadtam a staféta botomat utódaimnak. Ezért nekem már csak két fő esemény várható, hogy unokám szülessen, meg a halálom. Az egyik azt biztos, mint a halál, a másik is talán biztos.
Az itt maradottak fájdalma a visszafordíthatatlanság, a megszokottság elvesztése, az új helyzet okozta trauma, az űr miatt van. Hiába a vigasztalás, mert a gyászban az érzelem, nem az értelem dominál. Én hiába mondom magamnak, hogy nem fázom, amikor egy szál pendelyben kint állok mezítláb a havon. Akkor is fázni fogok. De a hó egyszer majd elolvad. Akkor csak azt nem értem, hogyan lehet az, hogy egyes természeti népeknél, nem a születéskor, hanem a halálkor örömködnek? Ez lenne az elfogadott normalítás? A civilizáció tette természeti törvényeket fordítottá? Vagy a gyász nélkül nincs továbblépés? Mert hisz az állat is gyászol. A halál miatt nincs értelme az életben kishitűsködni, kicsinyes pitiáner dolgokkal keseríteni magunkat. Elég furcsának hangozhat, a halál tudata nélkül nem lehet részünk az élet nagylelkűségében.
Most már megbékéltem.
Bejegyzésem apropója Daróczi Dávid öngyilkossága volt.
2010. ápr. 13.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Illusztráció Kezdem megérteni, hogy miért nem értem világunkat. Fejet kell hajtanom fiam előtt, aki arra kért, hogy ne is igyekezek megérte...
-
Kedves barátaimtól kapok rendszeres megjegyzéseket írásaimról, illetve kiegészítéseket, amit bele lehet kapcsolni gondolataim sorába. Mindez...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Illusztráció Eléggé félelmetes az emberi agy, legalábbis az enyém, mert egy viszonylagos semleges látvány is elvonatkoztatott asszociációka...
-
Aki volt vagy sorozott, vagy hivatásos katonaember, az érti ezt a szlogent. Manapság ugyan már nincs sorkatonaság, de ott, ahol sok az össze...
-
Weboldalomról vettem kölcsön. Itt nagyobb képanyag található. Nem vettem figyelembe sokszor az útvonaltervezésnél azt, hogy hegyek is léte...
-
Az élet drága, de a vége még drágább. Tudom, hogy szembemegyek az árral, mikor ellenérzésemről adok bizonyságot a temetkezési költségekkel k...
-
Fiam szakmai orientáltsága kapcsán megint eszembe jutott egy olyan téma, amit talán értelmes dolog boncolni, mintegy hangosan gondolkodni ra...
-
Ahol én lakom, az egy szerencsés hely, mert magaslaton van. A víz itt csak lefelé tud folyni. A falut átszelő egyetlen vízfolyás még nem vad...
"Élek, és ebbe már sokan belehaltak!"
VálaszTörlés