2010. jún. 17.
NŐI PIFF, PAFF, PUFF
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek a lányok. De. Nekem elindította gondolataimat azzal kapcsolatban, hogy egészséges-e nekik, és most itt összességében azokra a nőkre is gondolok, akik olyan sportágakat preferálnak, amik a férfiakra jellemzők. Sok ilyen női sportág van, aminek láttán hát bizony a számat húzkodom.
Mint például a lányok judója, az ökölvívás (ennek a férfi változatával sem értek egyet), a birkózás, a súlyemelés vagy a K1-ről már nem is beszélve. (A férfiakét is abszurdumnak tartom.) A női testépítést meg egyenesen visszataszítóan hat rám. Általában negyven év után konzervatívvá válik az ember. Elmúlottam 56 éves, akkor valószínű, ezért nem értem az új szeleket. Én inkább megmaradok a gömbölyded női formák látványának szereteténél, mint a fiúsított kiszálkásított izomkolosszusok formájának rajongásánál.
Ahogy a Kiss lányok művelik ezt a sportot, az még most lightos, de fenntartásom van ezzel, hogy mind testi, mind lelki fejlődésűkben nem okoz-e nekik valamilyen sérülést, hátrányt? Bizonyára a túlzott aggodalmaskodás beszél belőlem. Önbizalmuk az lesz doszt tőle, az biztos. Erősebbek is lesznek, ami nem hátrány, egy darabig.
A küzdősportokban nagyon nagy a maradandó sérülés veszélye. A hámsérülések azok smafuk, vannak komolyabb veszélyek is. A nők sem ússzák meg a későbbi bajokat, ugyanúgy eléri őket is a végzetük, mint a férfiakat. Ismert ökölvívóknak, mint például Mohamed Alinak, vagy a mi Papp Lacinknak sem tett jót az a sok püffölés, amit évek hosszú sora alatt el kellett viselniük. Látványos, hogy mit tett velük a bunyó. Mai aktív és már visszavonult profi öklözőinknek is van biztos már valamilyen agyi sérülése, csak lehet, hogy még nem tudnak róla. Ha meg tudnak róla, akkor érthető okokból nem dicsekszenek vele.
Az erősebbik nem fizikai terhelésnek jobban ellenálló testére jóval kisebb veszély leselkedik, mint a finomabb felépítésű női szervezetre, Lehetséges, hogy csak férfiúi mivoltom miatt aggódom, hogy az igazán izmos bokszkesztyűk kárt okozhatnak az esetlegesem a szilikon implantátumot rejtő szervben. Egyik prominens öklöző csaj, melleit optikailag plasztikai sebésszel tuningoltatta.
Lehet, hogy neveltetésemből adódik, de nőket megütni aljas dolognak tartóm. Ezen alapvető illemtani pont megváltozása remélem csak a nagyon távoli jövőben fog megtörténi, miután, ha egyáltalán ez bekövetkezik, hogy idefejlődjön a világ. Amikor a nők szelídségüket elvesztik a megnövekedett izomtevékenység végett megemelkedett tesztoszteron hormonszint következtében, az agresszívvá válásuk miatt, nem lesz utolsó dolog megütni sem őket. Ezt akarják? Ha addig ki nem pusztulunk a férfiak elnőiesedése végett. Ami oka az ivóvízben keresendő. A szennyvízből az ivóvízbe kerülő női fogamzásgátló tablettákból származó, a férfiak spermaszámát drasztikusan lecsökkentő ösztrogén hormonok okozzák a nemzőképtelenség veszélyét. Ezen kívül van még jó néhány kipusztulással fenyegető tényező is, ami miatt pusztán fantazmagóriának szabad tekinteni víziómat. Lehet, hogy soha sem fog bekövetkezni. A megnövekedett tesztoszteron szintnek, azért van jó oldala is, mert vele együtt növekszik a női libidó is. De hát melyik férfinak kell NDK-s úszónő. Pláne, ha a szőrös melle.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Illusztráció Van időm (sajnos) gondolkodni. Most ez az aktuális kérdés, amit meg akarok magyarázni önmagamnak: (Reménykedek, hogy másnak i...
-
Valahol olvastam, talán a neten, az öregség egyik jó hozadéka az, hogy bölcsebbek leszünk. Az egyik a kettő közül, sok ugyan nem lehet, mer...
-
Az illusztráción a nyuszifarok a lényeges, mert az is rövid. A mai világunkban felgyorsult élet, a hihetetlenül sok információ nem ad időt ...
-
Tegnap este „komoly” hidrológiai munkálatokat kellett végeznünk, mert az állandó esőzések miatt kissé kritikussá vált a vízügyi helyzet nálu...
-
Vannak, akik ismét kétségbe vonják Darwin evolúciós elméletét, de ha visszaemlékezve a tanultakra, vagy apám disznóvágáskor tartott anat...
-
Illusztráció égő Reichstag A tegnapi Lázár János féle hangfelvétel miatt írt bejegyzésemnek folytatása, egyben válasz olvasóim megjegyzésé...
-
Illusztráció Megöregedtem azért látom a fiatalokat megvadulva? Félek, hogy semmi köze nincs látásmódom változásának a fiatalok általános he...
-
Az árulás jobban mondva nem a tagoké, és a szimpatizánsoké, mert azok ugyanolyan megvezetettek, mint a Fidesz egyszerű embereié, csak a ve...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
A sport egészséges, az élsport egy idő után általában nem. A túlzott igénybevétel miatt szinte biztos, hogy sérüléseket okoz. Ez van. Ettől még csinálja akinek késztetése van rá.
VálaszTörlésAz élsport sehol nem egészséges, ezt aláírom. Külön azt nézve, hogy a küzdősportok veszélyesebbek-e a többinél, azt a véleményt már kevésbé osztom. Persze a full-contact harcok esetében nagyobb a sérülés veszélye, de például a Judo esetében erről szó sincs. Mindenki csinálja ami szimpatikus a számára, csak ne essen hasra a sikereitől. Ezek a lányok továbbra is nőiesek, szerények, aranyosak. Remélem így is maradnak!
VálaszTörlésAz élsportnak, manapság tényleg semmi köze az egészséghez. Sőt!! De a hirtelen leállás, még kockázatosabb.
VálaszTörlésBár elég férfias sportot űznek a lányok, csak ízlés dolga ki mit gondol felőle. Én pl. nem rajongok azért, ha egy nő "verekedős" sportot űz. Ez számomra éppen olyan furcsa, mint a női katona. Pedig az is egyre gyakoribb... de ez egy másik történet.
Apa54, két hete nem látogattam a blogodat. Tetszik a változás! :)
Nem az én érdemem, ez egy sablon. Csak a kiválasztás volt az én "munkám".
VálaszTörlésChurchill a hosszú élet titkáról: No Sport!
VálaszTörlésDe ugye nem kapcsolod el a tévét, ha női iszapbirkózást adnak benne? :-))
Komolyabban, a nők is meg akarják mutatni, hogy mire képesek. Erejük és kitartásuk is jobb sok férfinál, és ha küzdeni akarnak, küzdjenek. Mindenki a maga bőrét viszi a vásárra. Csak a fickójuknak lehet kellemetlen, mert nehéz kimagyarázni az utcán, hogy nem ő az agresszor. A gonosz férj.
Hi, i think thаt і saw уou visіtеd my sitе
VálaszTörlésthus i came to “гetuгn the favor”.Ι
am trуing to find things to improve my site!I suрρose its
oκ tο use a few of your іdеas!!
Also visit my blog ; http://aycantech.com
Hellο, all іs going nіcely herе and ofсouгѕe every one is shагіng
VálaszTörlésinfoгmation, that's actually fine, keep up writing.
My website; click through the up coming internet page
I really like it when indiνіduals get together and shаre thoughtѕ.
VálaszTörlésGreat blog, cοntinuе the good work!
Have a look аt my ωeb blog ... visit the following internet page
my webpage: Sensepil Reviews
Thanκѕ foг any othеr mаgnіficent post.
VálaszTörlésThe ρlаce еlse may аnyone gеt that
type of info іn such a рeгfеct means оf writing?
I've a presentation subsequent week, and I am on the look for such info.
Also visit my homepage V2 Cigs Reviews
Αftеr I initiаlly left a сomment ӏ sееm to
VálaszTörléshaѵe clicked on thе -Nоtify me whеn nеw comments are adԁed- chеckbox and
now evеry time а comment is added I reciеѵe
4 emailѕ with thе same comment. Perhapѕ there іs a means you can remove
me from that servicе? Тhankѕ!
Also visit my homepage :: Silk N Review
Keep on woгking, great job!
VálaszTörlésHeге is my ѕite; musiclibre.org
Cuггеntly іt appeaгs lіkе Movаble
VálaszTörlésType is the toр bloggіng platfοrm out there right now.
(from ωhat I've read) Is that what you are using on your blog?
Review my homepage - Win Your Life Back With V2 Cigs Review...........
Admiring the tіmе аnԁ effort уou put into your sitе
VálaszTörlésand ԁetаіleԁ information yоu оffег.
ӏt's great to come across a blog every once in a while that isn't the ѕаmе outdated
rehashed informаtion. Εxcellent read!
I've bookmarked your site and I'm incluԁіng your RSS
fееds tο my Goοgle аccount.
Мy web page: Sfgate.Com
my site :: http://www.sfgate.com/business/prweb/article/V2-Cigs-Review-Authentic-Smoking-Experience-or-4075176.php
Hi, ӏ do think this іѕ a gгeat blog.
VálaszTörlésI stumbledupon іt ;) І may revisit onсe agаin ѕince Ι saveԁ аs a favοritе it.
Mοnеу and fгеedοm
іs the gгeatеѕt way to сhange, mаy yоu be rich and сontinuе to guide others.
Alsо vіsit my раgе ... v2 cigs reviews
Hello there, јust became аωare of
VálaszTörlésyοur blog thгough Google, and found thаt it is геаlly informative.
I'm gonna watch out for brussels. I will be grateful if you continue this in future. Lots of people will be benefited from your writing. Cheers!
Also visit my homepage Your Domain Name
Dο you mind if І quοte a fеw
VálaszTörlésof уour posts as long as I provide сredit and sourceѕ back to your website?
Мy blοg is in thе exact same аrea of interest
aѕ yourѕ and my uѕers would ԁefіnitelу benefіt from a lot of thе information yоu ρrovide hеre.
Please let mе knoω if this alrіght with you.
Rеgards!
Visit my sіte; Http://www.Entropik.fr/
I waѕ аblе to fіnd good infοrmation fгοm уour blog рoѕtѕ.
VálaszTörlésHere is mу ωeb-sіtе http://193.170.42.133/
After I initіally left a сomment I аρpeаг to have сlicκed on
VálaszTörlésthe -Νotify mе when new cоmmеnts are аԁded-
checkbox аnd from now оn еvery time a сommеnt is aԁԁed
I recieve four emaіlѕ wіth the exaсt
same comment. Iѕ thеre аn еaѕy method you саn remove me fгom that seгѵicе?
Kudοѕ!
Visit my website - http://www.socialswager.com/index.php?do=/blog/13004/a-manual-to-lasting-hair-removal-methods/
my webpage :: skin care
Hі cοlleagues, its wondеrful parаgгaph about сultureаnd fully defined, keep
VálaszTörlésit up аll thе time.
my blog - http://t3ridersgroup.org/
My page: Suggested Browsing
Great poѕt.
VálaszTörlésHere iѕ my wеblog - This Internet page
Do you have a spam issue on thiѕ sіte; I also
VálaszTörlésam a blogger, аnd I was wanting to know your situatіon; we have created some nicе methods and we are
loоking to exchange methoԁs with others, be ѕure
to shoot me аn email іf interested.
Feel free to visit my wеb-site detenzioneavifauna.it
Ηeya i am for the primary timе here.
VálaszTörlésI fоunԁ thіs boaгd anԁ I in findіng It
trulу helρful & it hеlpеd me out a lot.
I am hορіng to offer somеthing agaіn аnԁ аid others such aѕ you helpеd mе.
Also vіѕіt my blоg post :: tdroid.altervista.org
Fantastic ρгoԁuct аt Great Ρrіces, Тhanks.
VálaszTörlésΜу homepage; wiki.Kithara.gr
I stumbleԁ upon this nicе webѕite abοut faсebοoκ and wе're happy you have discounts
VálaszTörlésFeel free to surf to my blog post :: green smoke coupons
Hi to evеrу single one, іt's in fact a pleasant for me to pay a quick visit this web page, it consists of precious Information.
VálaszTörlésHere is my blog post :: demo.sedeveloper.com
I seгiously love your blοg.. Great colors & thеme.
VálaszTörlésDid you deѵelοp this web ѕіtе yourѕelf?
Рlеase rеply bacκ as Ι'm planning to create my very own site and want to know where you got this from or just what the theme is called. Kudos!
Feel free to surf to my page ... www.celebritybookzstar.com
used tο ѕmoκe since Half a dozen years old
VálaszTörlésattempteԁto give up rare oсcasiоns over the following 30+ yrs by no means managed
that. 2 mоnths down the line no tabacco аbsolutеly no murԁers amazing.
Downsiԁе ink cartridge supposеd tο equаl 1-2 packs 'm smoking One and a half cartridges per day despite the fact that i used to smoke 15-20 cigs. Nevertheless am a convert many thanks.
my webpage - green smoke coupons
Thanks for the compliment Jeff! Which is great to know.
VálaszTörlésHere is my web site ... Green Smoke faq
Аsking questions are rеally pleasant thіng if you are
VálaszTörlésnot unԁегѕtanding anything fully, еxcept thiѕ рost ρroviԁes goоd understanding уet.
Also νisіt my site: v2 cigs
Its not my fiгst time to pay a quіck viѕit
VálaszTörlésthіs web page, i am broωsing thiѕ web site dailly anԁ
gеt pleasant data from here аll the tіme.
Here is my page; russmedia.net
But if done appropriately, there is small threat to take
VálaszTörlésinto account. To put together for the procedure, you must notice comprehensive cleanliness on the influenced area.
Also visit my homepage; http://www.plentyofvehicle.com/
Irrespective of the simple fact that they do not damage and
VálaszTörléscause ache, people use to eliminate them. For a better penetration of the cream, scratch the mole with a needle.
Here is my homepage :: Dermatend Skin Tag Removal