2010. máj. 31.

NEM VAGYOK ÉN ELLENÁLLÓ

Elcsábultam. Igaz nagyon nem is lázadoztam a bűnbeesés ellen, mert nekem már mindent szabad, mert védett korban vagyok. Önhatalmúlag állapítottam meg magamnak ezt az időszaki kategóriát, az egészségem gyehenna állapota miatt. Nem tudtam neki ellenállni, és magamévá tettem.

2010. máj. 30.

CSODA


A vasárnapok máskor is hoztak már, sajnos csak időlegesen javulást egészségi állapotomban. A mai nap is ilyen csodahozónak számító vasárnap. Majd holnap reggel bizonyosodok meg arról, hogy mint már oly sokszor, most is valami ismeretlen erő, vagy nem tudom micsoda játszik-e velem, vagy valójában pozitív változás előtt állok.

2010. máj. 28.

A VÉGE VICC

Uraim néha kell egy kis humor, egy kis mosoly is – szokta mondani a néhai Bakó Imre bácsi, volt fülei állomásfőnök. Még abból az időből, mikor még plusz egy vágányos berakodós komoly állomás volt, a mai lepukkadt megállóhely helyett. Kár, hogy nem találtam a régi állomás épületéről fotót, mert akkor bizonyíthatnám az akkori virágos, rendezett voltát.

2010. máj. 27.

SZÁLKA

Az egészségügyben tett tegnapi kiruccanásomnak nem csak a még melegében megirt szösszenetemnek volt az ihletője, hanem a mainak is. Mostanában ez a szegmens érint legjobban, ezért van részemről az itt látott negatívumokról ez a sok morgás. Sajnos mindig találok valami olyat, ami miatt tollat ragadók.
Akarom mondani, a billentyűzet elé ültet. Aki érintett, mint például én is, nekünk létkérdés, hogy jól működjön ez a szolgálat.

2010. máj. 26.

NEM KELL SIETNI

Ma ismét a megyeszékhelyre kellett utaznom, mert az én korosztályomnak az Sztk már olyan, mint egy jó kocsma, a törzshelye. És ezt a törzshelyet időközönként illó meglátogatni. Azoknak ötven év felettieknek, akiknek csak kivételes alkalmakkor kell ellátogatni ilyen, vagy ehhez hasonló műintézetbe, az örüljenek a szerencséjüknek ezerrel.

2010. máj. 25.

VAGY, IGEN NEM


Egy alibi kérdéssel kezdem bejegyzésemet. Nem tudom miért van, hogy orvosok nem azt teszik, amire az esküjük szól? Gyógyítani kellene, tanácsot adni azoknak, akik nem képesek saját magukat meggyógyítani. Valamelyik keleti népnél volt szokás, hogy csak akkor fizetek az orvosnak, ha a páciens egészséges maradt. Amikor beteg lett a dokinak a gyógyítás fejében nem adtak egy árva petákot sem. Ha a betegségmegelőzés lenne nálunk is a hangsúly, a finanszírozás ennek alapján történne, akkor már minden doki éhen halt volna.

2010. máj. 24.

PIZZA


Agyalásról most semmi, jöjjön egyik másik kedvencem a kulináris élvezetek. A hét végén feleségem pizzát készített, már nem először, a család őszinte örömére. Most már az enyémre is, mert eddig, mint afféle jó magyar ember csípőből idegenkedtem az idegen ízektől. Lehet, hogy véleményem azért változott meg, mert magyaros ízharmóniát sikerült belecsempésznie az olaszéba? Lehet.

2010. máj. 23.

CSAK ÚGY ELMÉLKEDEM

A mai napra nincs semmi aktuális bejegyezni valóm. A jobb időre való tekintettel inkább a levegőn mulattam az időt és kerekeztem. Kényszerűségből is, mert a fiam miatt, csak minimális időt tudok a gép előtt tölteni. De sajnos, még ekkor sem tudom agyamat kikapcsolni, a lábammal együtt az is pörgött, minek következménye lett ez a szösszenet. Az alant rögzített gondolataimnak hogy mélyenszántó következtetése lenne az kétséges, hisz, csak úgy ám blokk született.

2010. máj. 19.

INTERNETES BARÁTSÁG


Morgolódunk a katonai kiadások kapcsán de azt el kell fogadnunk, hogy ennek a szükséges rossznak is van jó hozadéka. Mint például az egyik, az internet. Ennek köszönhető a születése, legalább is ezt mondja a fáma. Ami a fiataloknak természetes, mert beleszülettek, addig mi az idősebbek nem győzünk rajta csodálkozni, hogy milyen jó dolog. (Én legalábbis még mindig így vagyok vele.)

2010. máj. 18.

TALÁN LECSENDESEDETT…


… a vihar. Talán. Mert már igazán elegem van belőle. Én ugyan már tegnap is, sőt tegnapelőtt is szerettem volna, ha véget ér, de hát ez nem kívánságműsor. Kívánhatok bármit is, ehhez én senki vagyok. Még az a szerencse, hogy az időjárás irányításába nem szólhatunk bele. Vagy még is?

2010. máj. 17.

ELŐJEL?

Bejegyzésem apropóját az időjárás meg a tegnap esti magyar RTL-es film adja. Vihar van nem is akármilyen. Szívszorongató látni a híradásokban, a vihar és eső következményeit. Kis csermelyek, patakocskák változnak át vad folyókká, tomboló szörnyetegekké.

2010. máj. 16.

HOL JOBB LAKNI?

Falusi gyerek vagyok, mindig is falun éltem. Kivétel ebböl talán csak a kenesei Honvéd lakótelepen töltött néhány év lehet. Azt inkább a kisvárosi élethez hasonlítanám, mint a falusihoz. Itt a nagyváros előnyeit ugyan nem tudtam megélni, úgyhogy tapasztalat híján, az összehasonlításoknál csak megfigyelés-elméleti szinten foglalkozhatok. Dolgoztam városban néhány évet, de arra nem alapozhatom teljes mértékben vizsgálódásomat, habár biztos az ott szerzett tapasztalatok is számítanak valamit.

2010. máj. 15.

EZ VAN


Ismét eltelt két hét, az újabb gipszes kézbebetonozásom óta. Tegnap hajnalban nem bírtam tovább a kolonc elviselését jobb kezemen, és önhatalmúan lerobbantottam róla. Megállapítottam, hogy teljesen felesleges volt a majd négyheti gúzsbakötés, mert a kezem, rendületlenül használhatatlan maradt még olyan egyszerű tevékenység végzésére is, mint például az írás.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 7.rész

Weboldalomról vettem kölcsön.


43-2007/A/3
2007. 08.07 kedd Mentl 20.50

Majd holnap írok, ma nagyon fáradt vagyok.

2007. 08.09 csütörtök Mentl 15.00

A holnapból ma lett, mert tegnap is nagyon elfáradtam, de erről majd késöbb.

2010. máj. 14.

ELÉGEDETLENKEDŐK IDE FIGYELJETEK!


Értetlenkedek, amiért egyesek, sőt kettesek, szerintem ok nélkül sírnak-rínak keserű sorsuk miatt. Nincs kitekintésük a világra, mert ha látnák, hogy milyen sanyarú körülmények között is élnek emberek, akkor hálát adnának szerencséjüknek, és csendben maradnának. De nem. Háborognak. Kitekintenek, de csak a nyugati világra, és az etalont onnan veszik. Ha kitekintenének a világ nagyobbik és szegényebb részére, vagy csak alaposabban megvizslatnák a hazai viszonyokat és gondolkodnának, rájönnének arra, hogy valóban oka fogyott nyüglődésük.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 6. rész

Weboldalomról vettem kölcsön.


40-2006/A/3
2006. 08.10, csütörtök Mentl 08.00

Ismét itt vagyok Mentliben, ahol minden vizes, hol esik az eső, hol meg nem. Reggelit kéne készíteni, de majd később, mert most nincs kedvem.

A tegnapi napról: az évek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy mindegyik kiutazásomnál történt valami gikszer, ez így volt most is.

2010. máj. 13.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 5. rész

Weboldalomról vettem kölcsön.


39-2006/A/2
2006. 07.14 péntek, Frauenkirchen 17.00

Ismét kijöttem. A helyzet a következő: mivel a hidegfront betört, kényszerpihenőn vagyok. Tervem szerint eltöltök itt 2-3, Mentliben 10-12 napot, és utána onnan közvetlenül utazom haza.

2010. máj. 12.

KELLŐ BÜNTETÉS A HALÁL?


Szerény véleményem szerint, nem. Momentán ez a téma jutott eszembe, csak úgy spontán beugrott, és nincs semmi apropója gondolatmenetemnek.

Vannak bocsánatos bűnök, mert hisz az ember gyarló. De vannak olyanok is amit nem lehet megbocsátani, főleg ha az gyermek ellen van. Ha meg a sajátja ellen, az meg pláne. Olyanok, mint például a magyar származású belga Pándy András, vagy az osztrákok üdvöskéje az amstetteni rém, Josef Fritzl, meg a többi elvetemült, akik nem akarnak kipusztulni.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 4. rész

Weboldalomról vettem kölcsön.

2006. 07.04 kedd, Frauenkirchen

Dani alszik a sátorban, mert kifárasztotta a korai négy órás felkelés, és a tekerés. Én is fáradt vagyok, még az írás is nehezemre esik, aminek a szokatlan toll is lehet az oka?

Lehet, hogy elsiettem a kijövetelt, mert még nincs vége az iskolának Salzburgtól nyugatra. A Papi szerint ez az oka a gyér vendégseregnek.

2010. máj. 11.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 3. rész

Weboldalomról vettem kölcsön.


2005. 08. 16. kedd, Mentl

Tegnap este olyan fáradt voltam, hogy nem voltam képes az írásra. Pedig lett volna mit. Az időjárás előrejelzés ellenére viszonylag jó idő volt, el is mentem az Ossiach-tó körüli túrára. Hazafelé jövet a rázós útnak, a keményre pumpált guminak köszönhetően letörött az első lámpám. Hogyan javítom meg, egyelőre rejtély. Az éjszaka a szokásoshoz híven ismét esett de kisebb erősséggel, mint az előző este.

2010. máj. 10.

ÉJSZAKAI LÁTOGATÓ

Róka csatangol éjszakáként a faluban. Amit kissé furcsállok, mert eléggé egy félénk állatnak ismerem, mely csak akkor merészkedik be a határból, amikor kedvenc csemegéje, a pocok fogytán van. Valami történhetett a pockokkal, ami miatt számuk megcsappant, vagy a rókáknál történt demográfiai robbanás. Az utóbbira tippelnék, mert a dúvad irtás a vadászok fogyatkozó száma miatt lecsökkent. Lehetséges az is, hogy a pocokirtás hiányának köszönhetően felszaporodó zsákmányállatok miatt növekedett meg a szaporodási kedv rókáéknál.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 2.rész

Weboldalomról vettem kölcsön.


2005. 08. 10 szerda, Mentl 21.10

Az első éjszaka volt a túra eddigi részében, amikor nem fáztam.
Úgy néz ki, a sátor beválik, igaz még nem volt eső.(A későbbiekben, az esős időben, valóban tökéletesen védelmet nyújtott a víz ellen.)
Emlékeztető: kell egy nagyobb polifon a fenekem alá

2010. máj. 9.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 1.rész

Weboldalomról vettem kölcsön.

2005. 08. 07 vasárnap, Mentl 19.00

Balszerencse és szerencse jegyében telt el ez a nap. Az balszerencse, ami velem történt szombaton a Hafner See kempingben. A túra kezdetén el kezdett esni az eső, majd amikor aggodva, hogy nem adtam hírt magamról szeretteimnek úgy döntöttem, hogy a szakadó esőben elgyalogolok vagy 5 km-t a telefonfülkéig. Rossz döntés volt, egy km után (szerencsére) visszafordultam. A szerencse abban állt, hogy megmenekültem egy kiadós megfázástól, valamint a Mucikám a Barátfüle fesztiválón volt, és így senki sem vette volna fel odahaza a telefont. Oltári pipa lettem volna, ha feleslegesen gyalogolok 10 km-t, ebben a cudar időben.

2010. máj. 8.

MEGASZTÁR


Nézem a Megasztár válogatásról készült műsorokat. Elképeszt, hogy egyes embereknek mennyire nincs önkritikájuk. Kiállnak ország-világ elé olyan produkcióval, ami a fürdőszobában dugulás elhárítás céljából talán megfelelne, de itt már ugyan nem. Nem veszik észre, hogy égnek, mint a Reichstag. Azzal tisztában vagyok, hogy önbizalom hiányában mindenki csak egy gyáva nyúl lenne.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 1995-2004 V. rész

Weboldalomról vettem kölcsön. Itt nagyobb képanyag található.
Általában Magyarországon a határig meg vissza, vonattal szoktam utazni a kerékpárommal együtt. Azért volt jó néhány eset is, amikor hazafelé menet, nem vettem igénybe a MÁV által nyújtott „magas szintű” szolgáltatást. Utólag belátom nagyon bátor, inkább botor vállalkozás volt részemről, hogy kapunkig tekertem. A hazai közlekedési morál nem egészséges a kerékpáros számára.

2010. máj. 7.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 1995-2004 IV. rész

Weboldalomról vettem kölcsön. Itt nagyobb képanyag található.
Külön történet e sorban a frauenkircheni Paula kemping. Először 1996-ban táboroztam Papiéknál. Akkor még nem gondoltam, hogy majd tíz éves barátság alakul ki köztünk. Legalább is részemröl. mert én barátomnak tekintem az Öreget. Az Ö részéről is több volt, mint egy sima ismerős-ismerős viszony. Jól példázza az, amikor magyar lomisok jelentek meg kempingben árgus szemmel figyelte mozgásukat. Úgy láttam az Öreg, nem nagyon csípte a magyarokat.

2010. máj. 6.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 1995-2004 III. rész

Weboldalomról vettem kölcsön. Itt nagyobb képanyag található.
Többször eltörött azutánfutóm vonóhorgának valamely része. Nem csoda, hisz én konstruáltam, nem szakember méretezte, tervezte. Addig javítgattam, alakítgattam, míg jó nem lett. Most már elmondhatom, üzemképes szerkezetet építettem, mert több ezer kilométer strapát kibírt.

2010. máj. 5.

MEG VAN AZ EGYIK MAI NAPI ÖRÖMÖM

Örömömre adott okot olyan visszajelzés blogaimmal kapcsolatban, ami a Pillangó-effektus bejegyzésemet okafogyottá tette. Ugyanis személyesen kerestek meg az egyik blogom kapcsán. De mint kiderült, nem csak azt a bizonyos blogot, hanem a többit is olvassák, és értelmezik. Pozitív visszajelzést kaptam, ami azt bizonyítja, hogy másoknak is fontos témákat boncolgatok. Immáron meggyőződtem arról, hogy tevékenységem nem hiábavaló, ezért ha a jobb kezem megint szabad lesz, gondolataimat ismét közzéteszem

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 1995-2004 II. rész

Weboldalomról vettem kölcsön. Itt nagyobb képanyag található.
Nem vettem figyelembe sokszor az útvonaltervezésnél azt, hogy hegyek is léteznek Ausztriában. A legrövidebb út az egyenes szemléletem miatt, sokszor toltam fel hegyekre nehéz szerelvényemet. De nem csak felfelé, hanem völgynek lefelé is kénytelen voltam tolni a bicajt. A fékek füstölésig melegedtek a terhelés alatt, és félő volt, hogy a fékhatás megszűnik egy kritikus ponton.

2010. máj. 4.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 1995-2004 I. rész

Weboldalomról vettem kölcsön. Itt nagyobb képanyag található. Kerékpártúráimról szóló beszámolók nem a klasszikus úti beszámolók stílusában íródott, hisz a látnivalókról nem, vagy kevés szó esik. Ismerve korlátaimat nem is mertem belevágni a leírásokba, hogy ezzel írói babérokra törjek. Túrázásaim során látottakat nem tudnám leírni úgy, hogy az olvasóban ugyanolyan élményeket, érzelmeket gerjesszen, mint amiben nekem volt részem a látottak miatt. Azt látni kell.

2010. máj. 3.

9/11, VILLACH ODA-VISSZA. ISM.

9/11


A dátum apropójaként eszembe jutott, hogy miként jutott tudomásomra a New Yorkban bekövetkezett terrortámadás híre. Fehérvárról tekertem haza pakkal, bevásárlásból. A teraszon állt a Mucikám, a félelemtől riadt arccal közölte a hihetetlen — Megtámadták Amerikát!—

NYÍLT BESZÉD

Ha majd a gipsz leszedése után is fájni fog, akkor kenegessem .......... kenőccsel, mert én más semmit nem tudok tenni. Mondta a doki miután ismét, most már komolyabb gipszelésre adott ki ukázt. Ismét két hétig gúzsba van a kötve kezem. Eddig is zűrös volt az írás, most már rettenetesen nehezemre esik, de még nem lehetetlen. Addig csak a már ütemezett bejegyzések fognak megjelenni. Adios.

2010. máj. 2.

PAPI

Ausztriai kalandozásaim során, sok helyen megfordultam, de az összes közül kitüntető helyet foglal el Frauenkirchen. Még pontosabban a Paula kemping. A magyar határhoz közel, ha Fertőd felöl megyünk, mindössze talán húsz kilométerre, ha Mosonmagyaróvár felől Albertkázmér-pusztának, akkor a határnyitás miatt már csak pár kilométerre található ez a burgenlandi kis városka. Trianon előttről a magyar neve volt ismertebb, Boldogasszony.

2010. máj. 1.

MIÉRT?, BANKKRACH. ISM.

MIÉRT?


Lehet, hogy túlságosan tájékozatlan vagyok, vagy úgy is mondhatnám, annyira alulművelt vagyok az alábbi kérdésekben, hogy ezt meg se kellene kérdeznem.

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10