2011. szept. 21.

MEG AKAROK HALNI 2




Én egy irigy ember vagyok, igaz ezt a tulajdonságot inkább rejteni kellene, és nem még pedig fennen hangoztatni. Nem a mások értékeire, szerzett javaikra, hanem azon állapotára vágyom, amikor már nem fáj nekik semmi. Egyszer régen a Meg akarom halni címszó alatt már írtam egy bejegyzést. Amit már ekkor is elmondtam, az most is érvényes, miszerint sem tettel, sem passzivitással nem siettetem az idő múlását. Azt viszont abszolúte nem venném zokon, ha egy reggel arra ébrednék, hogy nem ébredtem fel.

A 2011-es év annyi, de annyi keserűséget hozott, amitől csak egyféleképpen lehet szabadulni. Az a szörnyű az egészben, hogy egy kicsi emberi odafigyeléssel megoldódhatna ez a probléma. Ha minden emberben, főleg a pozíciókban lévőkben létezne empátia, nem csak az én, hanem a másoknak is sok baja megoldódna. (De ez csak álom.)

Csak úgy lehet átvészelni ezt a kritikus időszakot, ha maximálisan odafigyelünk másokra, elsősorban szeretteinkre. Nem szaporítani az amúgy is számottevő bajokat. A meglévők hatását igyekezni csillapítani, nem pedig újabbakat kreálni. Ha gond van, azt őszintén elmondani az igaz barátoknak, a családon belül és azon kívül. Azoknak, akik önzetlenségükről már tanúbizonyságot tettek, azoknak, akiktől minimum erkölcsi támaszt kaphatunk. Nagyon nehéz időszak következik, bűnt követ el az, aki ezt elbagatellizálja.

Attól tudok agylobot kapni, hogy egyesek hurrá optimisták, miközben süllyed a hajó. Engem nem figyelmeztetett senki: vigyázz Te marha, cudar világ fog következni, most kezdj el puritánná válni, nagyon észnél kell lenned, ha túl akarod élni a következő éveket. Én most figyelmeztetem, ha még nem késő, azokat a hurrá optimistákat, kik még nem vették észre a léket, hogy itt az ideje észhez térni. Elkezdeni vakaródni valami tömítőanyag után.Én nem vagyok senki, aki megmondaná a tutit, csak szemlélem az eseményeket, következtetek, és maximum javasolok ezt azt.

4 megjegyzés:

  1. Te nem meg akarsz halni, hanem nem félsz a haláltól. Nem mindegy. Ha akarnál, hát nem foglalkoztatna a "világ" menése. :)

    VálaszTörlés
  2. egyetértek Bohóccal :)

    és nagyon tetszik a Generációs ellentétekről szóló írásod :)

    VálaszTörlés
  3. Én nem a haláltól, az élettől félek.

    VálaszTörlés
  4. Az élettől én is félek...
    Van, hogy küzdöm ellene, van, hogy nem. Most éppen nincs erőm küzdeni...

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10