AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 1995-2004 V. rész

Weboldalomról vettem kölcsön. Itt nagyobb képanyag található.
Általában Magyarországon a határig meg vissza, vonattal szoktam utazni a kerékpárommal együtt. Azért volt jó néhány eset is, amikor hazafelé menet, nem vettem igénybe a MÁV által nyújtott „magas szintű” szolgáltatást. Utólag belátom nagyon bátor, inkább botor vállalkozás volt részemről, hogy kapunkig tekertem. A hazai közlekedési morál nem egészséges a kerékpáros számára.

Siettem haza, ezt csak jó minőségű út igénybevételével tudtam megoldani. A Győr-Székesfehérvár 81 sz útvonal ilyen. Csakhogy, a rám frászhozó kamionok miatt, többet néztem a tükörben hátra, mint előre. Nem sokkal jobb a helyzet, a nekem ideálisnak tűnő Győr-Veszprém 82 sz. útnál sem. Itt a forgalom ugyan kisebb, de a Bakony leküzdése igencsak megkeserítette életemet.

Ha megkérdezik tőlem, mely országokban kerekeztem: nagyképűen sorolom őket. Az igazság, hogy Magyarország és Ausztrián kívül az alant említett országokat csak érintettem, 100 km-nél többet nem tekertem egyikük területén sem. De akkor is elmondhatom, hogy jártam a fent említett országokon kívül másutt is. Olaszországban Tarvisioban, Szlovéniában Dravogradban, Szlovákiában Komáromban, Németországban kétszer is, Freilassingban és Passauban. Láttam, igaz osztrák területről Pozsonyt és Burghausent.

Meghibásodások zöme küllőszakadások miatt következtek be.

A régi kerékpáromat, használtan még 1993-ban vettem Fehérváron lomistól a Börgöndi úton. Svájcból behozott olasz bicaj normál volt, amibe élete során kb. 100 ezer kilométert beletekertem. Nem csoda, hogy 2006 őszén meg adta magát, hisz terhelve volt egész életében, de alaposan. Volt amikor, összsúlya utánfutóval együtt jóval több volt, mint 200 kg. Egyik túrámon Krems mellett a rohrendorfi kempingben lengyel bringásoknak szemet szúrt az alaposan felmálházott kerékpárom. Ekkor nem utánfutóval voltam, csak szólóban. Azon tanakodtak, hogy milyen nehéz lehet. Szemléltetettem, hogy nem súlyos a bringa, felemeltem. Pedig az volt. Akkor még igencsak jó erőben voltam. Hívtam egyik nagydarab lengyelt, hogy jöjjön, emelje meg ő is. Szegény nemhogy megemelni, de még egyensúlyban sem tudta tartani, mert a súlyos kerékpár feldöntötte. Arra számított, látva, hogy én mekkora lendülettel tudom a kerékpárt felemelni, hogy ez őneki sem fog gondot okozni. Csakhogy én számítottam a nagy súlyra, de ő nem. Ezért történt az, ami történt. Látván erőművész mutatványomat, meghőköltek, önkéntelenül hátrább léptek. Mintha azt gondolták volna:
- Na ezzel az emberrel sem szeretnék este, egy sötét sikátorban összefutni*
(*idézet a Pogány Madonna című filmből, amikor a füredi verekedésben a szemlélők a cingár Kernt hiszik erősembernek, Bujtor helyett.)

Ugyancsak itt, ebben a kempingben 2000. augusztus 10-én agyvérzés kaptam. Szerencsére nem volt olyan nagyfokú, hogy nem tudtam volna még így is hazakeverednem önerőből. Előzménye volt, hogy pont egy éve 1999. augusztus végén már megcsapott a halál szele agyvérzés formájában. Ebből kigyógyultam kb. fél év alatt annyira, hogy ismét a régi formámba tudtam kerekezni. Néhány elhanyagolható „apróság” visszamaradt ugyan, de ez nem akadályozott a pedáltiprásban. A nagymértékű javulásomat dokik szerint az akaraterőmnek köszönhetem. Ennek apropóján felbátorodtam, és 2000 nyarán ismét túrázni indultam. Az agyvérzés tünetei most abban nyilvánult meg, hogy iszonytatóan kellemetlen kettőslátásom alakult ki. Szigetelőszalaggal leragasztottam szemüvegem jobb lencséjét, és dupla mennyiségben adagoltam magamnak az előző évi agyvérzésre kapott gyógyszert. Mire 14.-ére Hegyeshalomba értem, türhetöen rendbejöttem.