2010. máj. 13.

AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 5. rész

Weboldalomról vettem kölcsön.


39-2006/A/2
2006. 07.14 péntek, Frauenkirchen 17.00

Ismét kijöttem. A helyzet a következő: mivel a hidegfront betört, kényszerpihenőn vagyok. Tervem szerint eltöltök itt 2-3, Mentliben 10-12 napot, és utána onnan közvetlenül utazom haza.


2006. 07.15 szombat, Frauenkirchen 21.00

Lehűlt az idő, napközben nagyon erős szél fujt. Néha már fáztam is, hosszú ujjú pulóvert kellett felvennem.

Álmos vagyok, lefekszem. Kaptam a Helmut húgától egy doboz sört, ami nagyon jól esett, de egyben nagyon is elálmosított. Fülén olyan erős hidegfront vonult át bő csapadékkal, hogy emiatt odahaza a telefonvonalak beáztak, és képtelen voltam beszélni szeretteimmel.

2006. 07.16 vasárnap, Frauenkirchen 21.45

Podersdorfból hazafelé a kövecses úton sikerült, még a hazai hálózaton belül mobiltelefonnal beszélni Mucikámmal.

A bal könyököm néha cefetül fáj.

A szél itt is erősen fúj. Álmos vagyok, lefekszem aludni, mert holnap korán, hajnali négykor kell kelnem.

2006. 07.17 hétfő, a vonaton Mürzzuschlag térségében

Nagyon fárasztó volt a tekerés Frauenkirchen, és Wiener Neustadt között az erős szél, a hegymenet, és a nehéz utánfutó miatt. Hajnalban, 04.15-kor keltem, 06.35-kor tudtam indulni, 13.30-ra érkeztem a wiener neustadti vasútállomásra. Az ÖBB neustadti személyzete ismét hozta hagyományos formáját, mert a bicajomnak jegyet adni ismét nem tudtak a számítógép által adott rossz tájékoztatás miatt. A valóságban táncolni lehetett volna a paklikocsiban. Legközelebb már nem is kérek jegyet tőlük, megveszem inkább a kalauznál.

Okulva a tavalyi eset miatt, amikor is rosszul lettem a hazautazás alkalmával, most körültekintőebben jártam el. Ettem-ittam rendesen, és ügyeltem tempómra is, hogy ne hajtsam ki magamat, sőt a vonaton 1.95 €-ért ittam capuccinot is.

Felszálláson a vonatra csont nélkül, minden bajtól mentesen történt. Csak utazás alatt lett egy kisebb zűr, mert a WC fogságába estem a rossz ajtózár miatt. Szerencsére az egy utas megszabadított szorult helyzetemből. Azért, hogy más ne kerüljön hasonló kellemetlen helyzetbe „szóltam” a kalauznak, aki bezárta a rossz ajtót.

Középkorú útitársaim, hozzám hasonlóan izzadtak, testszagúak voltak, így már én sem lógtam ki a sorból. Mürzzuschlagnál kiszálltak, helyettük Leobennél három fiatal kerékpáros szállt fel hozzám, így nem kellett kényelmetlenül érezni magamat rossz testszagom miatt. A két kislány és kísérőjük egy duci fiú kezdő bringások voltak, mert az első számú dokumentációjuk túrájukhoz valamelyik újságból kitépett lapon található térképvázlat volt.

2006. 07.18 kedd, Mentl 10.00

A tegnapi naphoz: a fiatalokkal a vonaton később megismerkedtem, és egy jót „beszélgetünk” a szokásos rajzos, és rossz németséggel irt szöveggel. Kedvesek voltak, annyira, hogy Christina még a papája grazi címét is megadta, ha esetleg a későbbi túrámon szükségem lenne rá.

Mentliben jobb helyet kaptam, mint tavaly. Közel van a recepcióhoz, ráadásul a sátor helyért most sem kell fizetnem.

Ki kell mennem Villachba a Hoferbe kajáért, valamint pumpatömlőt kell vennem, mert odahaza hagytam az utánfutóhoz valót.

Apropó: tegnap este 11-kor a zuhanyzóban el kezdett görcsölni a vesém és finoman szorongatta, míg el nem aludtam. Reggel tünetmentes voltam, de azért megdolgoztattam egy liter teával. Erre ismét el kezdett görcsöl, és most is érzem. Ha ez olyan lesz, mint odahaza amilyen felső boltban volt, kiegyezek vele. Pont, amikor nem kötöttem utasbiztosítást akkor történik ez velem. Sima nemzetközi egészségbiztosítási kártyám ugyan van, de ha komolyra fordul a dolog, lehet, hogy kevés lesz. Most alaposan rám ijesztett, ezért soha többet nem jövök el utasbiztosítás nélkül, ezt most megfogadtam.

A kemping, és a környék nagyon pompás, igen sajnálom, hogy a Mucikám nincs itt velem, nem osztozhatok vele a látványban. Én is sokkal jobban érezném magam, ha nem lennék mindig egyedül.

2006. 07.19 szerda, Mentl 08.00

Tegnap este 11-kor sikerült ágyba bújnom, és aludtam reggel 7-ig, úgy ahogy szoktam. Vagyis nem valami jól.

Reggel megvarrtam a drapp rövid nadrágomat.

Nagyon nagy a valószínűsége, hogy nem a vesém, hanem a derekam fáj. De nem akarom elkiabálni

Feladataim: reggelit készíteni, bemenni Villachba, megvásárolni a szükséges holmikat. Mosnom kell kézzel, mert a gépi mosás 3.50 €, azaz majd 1000 Ft. Ez nekem túl sok.

21.20 Elfáradtam. Vacsoráznom kell, mert nagyon gyorsan sötétedik.

2006. 07.20 csütörtök, Mentl 16.00

Nagyon nagy a hőség, jó nép a vízben hűsöl. Én is iszom bőven, a mai teljesítményem eddig 4 liter. Délben ettem jó sós grillcsirkét, ami igencsak kívánja a folyadékot.

Tegnap voltam a Camping Falla-ban, kemping felszerelések áruházában, Villachban. Az onnan hozott katalógusból kinéztem magamnak egy jó nagy méretű hálózsákot, 250x90 cm-est. Az ára is elfogadható, csak 30 €, de hiába, nem tudtam megvenni, mert raktáron nem volt.

Reggel mostam géppel, reggelit készítettem, majd elmentem telefonálni haza, üzletben voltam, és az ebéddel elment az idő du. 14.30-ig. Most van egy kis szusszanásnyi időm, az árnyékban. Itt árnyékban is van vagy 30 C°, a szél sem lengedezik. Most "jó" dolgom van, mert nem mozdulok ki a kempingből.

Sajna nem fürödhetek a strandon, mert az új Dráva-hídnál, majd álló helyzetben az első kerék lefutott a kerékpárútról murvára, kicsavarta a kezemből a kormányt, és elestem. Igaz nem nagyot, de a térdemről lenyúzta a glazúrt, és ezért a sebes lábbal nem mehetek vízbe. Félő, hogy elfertőződik, vigyáznom kell magamra, mert csak egészségbiztosítási kártyám van.

21.00 A placcon buli van zenekarral, jellegzetes osztrák hangulattal.

2006. 07.21 péntek, Mentl 09.30

A tegnap reggeli teakészítésnél a mosóhelységben felejtettem a merülő forralómat. Pánikba estem, hogy megint elveszítettem, mint tavaly, amikor is a kicsi vízforralom szőrén-szálán eltűnt, még ma sem tudom hogy hogyan. Csodák-csodájára, ahová tegnap tettem, ugyanott találtam meg ma. Na ez az amit soha nem fogok megtapasztalni Magyarországon. Ez a fajta mentalitás nálunk hiányzik az emberekből.

A tegnapi sebesülésem szépen gyógyul, de strandolni azért még nem lehet.

A mai napra szokásos feladatok a következek, kézzel kell ki mosnom a fekete bicajos gatyámat, mert fog, reggeli készítés, mosogatás, szemét elvitel. El kell mennem, vennem kell egy vagy két pólót, mert, amelyik most rajtam van annak kifeslett a válla. Üdítőt is kell vásárolnom, kajám az van elegendő.

Az utolsó két nap rettenetesen rosszul aludtam, felzaklattak álmaim. Például az egyik álmomban leütöttek, és pénz nélkül keveredtem haza, de hogy hogyan azt nem tudom megmondani.

2006. 07.22 szombat, Mentl 09.30

A tegnapi napról annyit, hogy az én bicajos alsónadrágjaim jó vétel volt, mert darabját 1 €-ért vettem, míg ez odahaza több ezer forintba kerül. A Mucikámnak szánt bugyikról nem tudom, hogy jó méretűek-e?

A délutánom jól sikeredett, leszámítva azt, hogy idő előtt vissza kellett fordulnom a rossz idő miatt. A Negel kempingtől 4-5 km-re olyan erősséggel villámlott, hogy nem kockáztattam, és „villámgyorsan” visszatekertem (utánfutóval).

Estére mindig nagyon álmos vagyok, alig tudom magam rendezni, vacsorázni, tisztálkodni.

Tegnap olyan nagy meleg volt, hogy megittam 7 liter vegyes (tea, üdítő, víz) folyadékot.

Ma délelőtt a szombati nap miatt be kell vásárolnom két napra való kaját. Végül is csak kenyeret, meg sajtot vettem, mert más ennivalóm van elég. A lényeg az innivaló, vettem is 5x1,5 litert. A grillcsirke bekebelezése után megváltoztattam reggeli napi túratervemet, nem megyek el Faaker see-be.

A Mucikámmal ma beszéltem telefonon, és elmondta, hogy jövő hétre is ilyen meleg idő várható. Úti programom szerint csütörtökön melyek haza. „Megbeszéltem” Gabival, itt maradhat a cuccom, tehát direktben mehetek haza, vagyis Wiener Neustadtól vonattal Sopron Szombathely Székesfehérvár útvonalon végig Füléig, erre kell készülnöm. Majd néz a Papi, hogy hol a búsban voltam ilyen hosszú ideig, mert Ő legközelebb csak augusztus végén fog látni.

Hazautazást megelőző éjszaka mindig iszonyatosan rosszul alszom, ez most nem fog számomra gondot okozni, mert az éjszaka nagy részét egy széken ülve kell eltöltenem. Majd a vonaton alhatok. Gondolkodom rendesen, mert a csomagolás komoly odafigyelést követel tőlem. A menetrend következő részemről:
07.22 szombat--Alt Ossiach
07.23 vasárnap--Faaker see, Mittagskogel és Feistritz im Rosental
07.24 hétfő--Afritz see
07.25 kedd--Feldkirchen in Kärnten környéke
07.26 szerda--Mentl-csomagolás
07.27 csütörtök--hazautazás-Füle

Szerda délelőtt bevásárolok, megszárítom a sátrat. Délután kétfelé szortírozva becsomagolok, este elhelyezem az utánfutómat az istállóban.

19.45 Tényleg susztervasárnap lett a mai napból. 17.30-kor elindultam az Ideálba, de úgy 500 m után visszafordultam, mert féltem, hogy esetleg baj lesz a közelgő vihar miatt. Délután 33°C meleg volt, a víz hőmérséklete is elérte 25°C-t, a levegő páratartalma is igen magas lehetett. Így nem csoda, hogy időjárás változás várható. Itt Mentliben az égen csúnya fekete felhők vannak, de egy cseppeső sem esett belőle, csak néha villámlik. Úgy látom jól tettem, hogy visszajöttem, nem kockáztattam.

Ma pihizek.

Innen látom, hogy az Ideál felett nagyon csúnya az idő, és mintha a szél is onnan fújna, várható, hogy ideér a vihar. Megyek fürödni, addig, amíg lehet.

2006. 07.23 vasárnap, Mentl 22.15

Olyan fáradt vagyok, hogy majd holnap, írok, mert most nincs rá sem időm, sem erőm.

2006. 07.24 hétfő, Mentl 21.50

Ma ugyan holnap van, de most sincs sok kedvem írni, mert este is van, meg fáradt is vagyok. Röviden: tegnap kihajtottam magam a melegben, megcsináltam a feistritzi túrát Faaker see-vel egyetemben. Estére hullafáradt voltam annyira, hogy ma reggel ¾9-ig aludtam. A csuszás miatt ma délután Afritzba túráztam, az oda út 1½ óra, a visszaút csak ½ óra volt.

Délelőtt postán voltam, telefonáltam Mucikámnak haza, ami kissé lehangolt. Lehet, hogy búskomorságomnak ez az oka. Talán holnap jobban lesz időm és kedvem leírni a velem történtekről.

2006. 07.26 szerda, Mentl 07.00

Tegnapi nap kimaradt, mármint a nap krónikájának a leírása, pedig lett volna rá időm, mivel az éjjel nagyon keveset aludtam. Hajnalban szundítottam el, kb. fél-háromnegyed órácskára. Megyek haza, és ugyanolyan izgatott vagyok, mint amikor gyerekkoromban Anyámmal el szoktunk menni „haza” Újszalontára. Lehet, hogy Daedalont kellene bevennem, de mikor, mert utazás előtt kell egy-két órával bevenni, de nekem már néhány nappal előtte lenne rá szükségem.

Tegnap elkerekeztem új helyszín felé Feldkirchen in Kärnten környékére.

A mai nap feladatai:
--mosnom kell, nem sokat, mert a szennyesből viszek haza is
--reggeli a sátorban, mert mikor, ha nem tegnap este volt egy kiadós zuhé és most vizes minden odakint
--bemenni Villachba, telefonálni Mucikámnak
--elmenni a déli Hoferbe és vásárolni enni-innivalót az útra, és hazavitelre is
--a Kikbe körülnézni, hátha találok valami bicajos cuccot
--délelőtt megvenni a vonatjegyet Villachban
--feltölteni a telefon akkumulátorát
--elkérni a pendrive-ra az anyagot (végül is nem lett belőle semmi, idehaza letöltöttem az Internetről)
--fordítást készíteni, amiben elmagyarázom Gabinak, hogy itt szeretném hagyni felszerelésen egy részét
--a sátrat kiszárítani, kétfelé csomagolni a kemping felszerelést, ami itt marad
--azt az utánfutóba, amit viszek haza, azt a
--bicaj csomagtartó táskáiba
--este kifizetni a kemping számlát
--várni hajnalt a kempingben és start

17.00 Ittam tejet, és most nagyon fáj a hasam tőle. Összecsomagoltam három óra alatt, és várom, hogy az idő jóra forduljon, mert már nagyon dörög, és bármikor leszakadhat az ég.

Ahhoz képest, hogy az éjjel nem aludtam, egész jól tartom magam.

19.15 A Gabi apukájával az istállóban elhelyeztük az utánfutót és a székeket.

Már félhomály van, ülök a székemben és nézegetem a hegyeket, de gondolataim egyre hazakalandoznak. Jó volt így szerveznem a hazautazást, mert megspórolok két napot, és nem kell vontatnom 70 km-en át a monstrumot. Papinál egy nap pihenőt kell beiktatnom, mert ettől az utolsó penzumtól tisztességesen el tudok fáradni. Lásd az utolsó utamat, mikor is rendesen kidögöltem.

Utólagos bejegyzés:

A következő nap hajnalig az időt egy széken töltöttem el, amin aludni nem lehetett, és nem is tudtam, mert cefetül fáztam. Hajnali négy körül elindultam, hogy időben a vasútállomáson legyek, mert a vonat 6.20-kor indult. Indulás előtt legalább egy órával már ott szoktam lenni. Most olyan történt velem, ami eddig még sohasem. Eltévedtem. De olyan alaposan, a vagy húsz-harmincszor bejárt útvonalon, hogy segítséget kellett kérnem. Annak tudhatom be eltévelyedésem okát, hogy az ezen útvonalon csak nappal közlekedtem, nem ismertem rá a sötét környékre a megnyúlt árnyak miatt.

Idegességre az adott okot, hogy vonatom Villachból, kb. tízperckéséssel indult ki. Ez a csekélynek nem mondható időveszteség azért okozott nekem gondot, mert kétszer is át kellett szállnom, amire csak pár perc idő volt biztosítva. Nem kellett volna aggódnom, mert a villachi menetjegykiadó megleste a papíromon az útvonal tervemet, Wiener Neustadtig leadta a drótot, így minden csatlakozásnál tudtak érkezésemről, és türelemmel bevártak. Szombathelyről két óra várakozás után indult csak vonatom tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10