A NAPOZÁS VESZÉLYES

Még nincs itt a nyár, mikor igazán aktuális lesz ennek a fényes jelenség feletti méltatlankodásom ideje. (Jelenleg borús, és esős az idő) De a technika félődése révén a napimádók óhajtása teljesülhet már most is, ugyanúgy, mint ahogy a sivatagban is lehet igazi havon síelni.(Nem olcsó poénból vannak itt az arabok, holnapi írásommal kapcsolatosak.)
Csak pénz kérdése az egész. Míg az arab sejkeknek a síelés miatt csak közvetetten jelentkezik káruk majd, addig a napágy alatt igencsak összeszedhetnek olyan nyavalyát, már most rámehet életük. Hiába a sok észérves figyelmeztetés, egyesek a fiatalság tudatlanságának vaksággal csak mennek a vesztükbe. De hát ez így normális, mindig is így volt. Másképp nem hullna ki a férgese? Kissé elkanyarodtam az eredeti problémától, de ezzel a magyarázattal talán megérthető, hogy miért nem változtatnak a rossz szokásukon. Nehéz ügy ez. Azt tudomásul kell venni, hogy valami megváltozott felettünk. Óvakodnunk kell a Naptól, mert ha esztelenül hódolunk imádatában csúnyán rámehet bőrünk is. A szó szoros, meg az átvitt értelmében is. Vagyis csak az Ö bőrük, mert én takarom magamat amennyire csak lehet a Nap sugarai ellen, inkább legyek halott fehér, mint halott.

Meg kell mondani a helyeset az eltévelyedetteknek, sokan tépik is a szájukat ez ügyben, nem sok sikerrel. Meggyőzéssel nem mindig lehet célt érni. Néha a szelíd erőszakra kell vetemedni, ami felé, a szabályhozóinknak, a szakemberek javaslatára kell majd tendálniuk. De mikor? Mert a dokik már meghúzták a vészharangot. Majd csak akkor reagálnak érdemben, a jó szokásuk szerint, mikor már oltári nagy baj lesz? Mert a baj már most is nagy. A szabályozás szükségességét természetesen a szoláriumra értem, mert akkor lenne a parlamentben igazán nagy veszekedés, ha a Napot is lehetne rendszabályozni.