2010. ápr. 14.

A NAPOZÁS VESZÉLYES

Még nincs itt a nyár, mikor igazán aktuális lesz ennek a fényes jelenség feletti méltatlankodásom ideje. (Jelenleg borús, és esős az idő) De a technika félődése révén a napimádók óhajtása teljesülhet már most is, ugyanúgy, mint ahogy a sivatagban is lehet igazi havon síelni.(Nem olcsó poénból vannak itt az arabok, holnapi írásommal kapcsolatosak.)
Csak pénz kérdése az egész. Míg az arab sejkeknek a síelés miatt csak közvetetten jelentkezik káruk majd, addig a napágy alatt igencsak összeszedhetnek olyan nyavalyát, már most rámehet életük. Hiába a sok észérves figyelmeztetés, egyesek a fiatalság tudatlanságának vaksággal csak mennek a vesztükbe. De hát ez így normális, mindig is így volt. Másképp nem hullna ki a férgese? Kissé elkanyarodtam az eredeti problémától, de ezzel a magyarázattal talán megérthető, hogy miért nem változtatnak a rossz szokásukon. Nehéz ügy ez. Azt tudomásul kell venni, hogy valami megváltozott felettünk. Óvakodnunk kell a Naptól, mert ha esztelenül hódolunk imádatában csúnyán rámehet bőrünk is. A szó szoros, meg az átvitt értelmében is. Vagyis csak az Ö bőrük, mert én takarom magamat amennyire csak lehet a Nap sugarai ellen, inkább legyek halott fehér, mint halott.

Meg kell mondani a helyeset az eltévelyedetteknek, sokan tépik is a szájukat ez ügyben, nem sok sikerrel. Meggyőzéssel nem mindig lehet célt érni. Néha a szelíd erőszakra kell vetemedni, ami felé, a szabályhozóinknak, a szakemberek javaslatára kell majd tendálniuk. De mikor? Mert a dokik már meghúzták a vészharangot. Majd csak akkor reagálnak érdemben, a jó szokásuk szerint, mikor már oltári nagy baj lesz? Mert a baj már most is nagy. A szabályozás szükségességét természetesen a szoláriumra értem, mert akkor lenne a parlamentben igazán nagy veszekedés, ha a Napot is lehetne rendszabályozni.

3 megjegyzés:

  1. Hozzátenném, nekem a szoláriumbarna testek nem nagyon jönnek be, néha kifejezetten visszataszítónak találom, annyira mű!

    VálaszTörlés
  2. Nagykorúság betöltését követően nehéz lesz szabályozni, sőt inkább lehetetlen.
    Akit érvekkel nem lehet meggyőzni azt erővel minek? "Saját bőrét viszi a vásárra!"

    VálaszTörlés
  3. A közkedvelt vízparti nyaralásoknak "annyi" lenne, ha mindenkiben tudatosulna a veszély...

    A káros sugarakon túl, a tűző Nap egyébként is kimerülté teszi az embert. Fáradtabban térnek haza a szabiról. A magaslati levegő viszont ellazít és tartalmasabb programot kínál, mint tömegben napfürdőzni tétlenül.
    Bár, engem is vonz a hatalmas vízfelület látványa, a strandolás helyett mégis mindig a hegyeket választom.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10