MEZEI FILOZOFÁLGATÁSBÓL REVÍZIÓ

Az elismerést olyan ember keresi, aki bizonytalan önmagában. A bizonytalanság érzete vagy a tapasztalanságából, vagy a maximalizmusából ered. Most csak a második okot boncolgatom, mert az első, a tapasztalatlanságból származó bizonytalanság okának megértése, az evidens.
A maximalista hiába törekszik mindenben a legjobb, a legoptimálisabb szint elérésére, az az emberi tökéletlenség miatt ez soha nem teljesíthető. A tökéletesség beteljesülésének hiánya miatt válik bizonytalanná, tétovázóvá. Ahhoz hogy ezt megértse valaki, ahhoz maximalistának kell lennie, egyébként meg el kell fogadni, hogy ez így van. Ezért nem kell törekedni a tökéletesség elérésére, tehát a mottómat revídiálnom kell, mert ha így nézem, akkor ez egy nagy marhaság. (Még ha tudjuk, hogy nem érhetjük is el, akkor is törekednem kell a tökéletesség elérésére.) El kell fogadni az emberi lét tökéletlenségét, és ha ez tudatosul bennünk, el tudjuk fogadni embertársainknak, a szemünknek nem tetsző tetteit, cselekedeteit. Csakhogy ezt az elméleti okoskodást a gyakorlatba nagyon nehéz átültetni. Az kellene, hogy a tolerancia legyen minden embernek a többi embertársaihoz való viszonyának az alapja, de hogy mindezeket megértse, egy bizonyos értelmi szintre kellene magát fejlesztenie, ami ugye nem várható el. Hiába tudom ezt elméleti síkon, hiába jöttem rá magamtól, maximum indirekt módón a tudatalattim vezérelhet teóriám elméletből gyakorlatba való átültetéséhez. Bizonyára egyszerűben is meg lehetne fogalmazni az elismerés keresésének az okát, de hát ez én csak így tudtam. Utólagosan átolvasva elég bonyolultnak tűnik ez az eszmefuttatás, (lehet, hogy csak nekem) de bízom benne, hogy van aki megérti, és elmondja sommásam nekem, fiam, ekkora marhaságot már régen láttam leírva.