2010. ápr. 10.

KAMPÁNYCSENDBEN A KAMPÁNYCSENDRŐL

A választási kampány befejezéseként a választások befejezésétől számított nem tudom hány órával visszamenöleg, tilos bármi nemű olyan tevékenység végzése, amivel a választópolgárok már kialakult elgondolását befolyásolhatják. Bizonyára van rá olyan okos érv, amiről én nem tudok, ami igazolást ad a pauza értelméről. Eddig engemet nem győztek meg a kampánycsendről szerzett ismereteim. Nekem más a véleményem, még pedig az, hogy teljesen felesleges ez a tiltó szabályozás.
Csak arra jó az egész, hogy balhézzanak egymással megszegése miatt a pártok, pro-és kontra. Nem mindegy, hogy mikor szédítik meg a jónépet, a választás előtt egy napon túl, vagy közvetlenül a választás előtt és kor. Ha valakinek nincsen már kialakult véleménye, az el sem megy szavazni. Aki meg elmegy, azt nem tántorítják el akaratától. Ha mégis sikerül, akkor magával a választás intézményével van a baj. Mert aki több hónap, vagy év alatt kialakította biztos szándékát, és ha ennek ellenére meg lehet győzni a véleményének homlok egyenes ellentétéről, vagy módosítaná azt, az nem érett arra, hogy válaszom. Nagyon sokan vannak, akiket könnyedén meg lehet vezetni, mert nincs kellőrálátásuk a dologra, és a szimpátiájuk alapján fognak választanak. Ezért nem lehet objektívnek tekinteni a szavazások eredményét.
Ugyanilyen feleslegesnek ítélem meg a választási közvélemény-kutatásokat is. Az már teljesen mindegy, hogy a választás előtt és alatt, vagyis az inkriminált kampánycsendben nem szabad adatokat nyilvánosságra hozni. A választások előtt úgy is beszéltek a vizsgálataik eredményéről annyit, hogy azzal befolyásolhatták a választás eredményét.Az köztudomású tény, hogy az előzetesen befutónak tartottat favorizálják, az esetleg mégis a szavazásra elmenő bizonytalanok. Ezt nem az én meglátásom, erről szakemberek, politológusok egyöntetűen nyilatkoztak, anno, még 2002-ben. Felesleges annyi pénzt elpocsékolni rá. Mert még közvetett haszna sincs. A választások után, arról beszélgetni a médiákban, hogy melyikkőjük tippje jött be? Ezért tényleg kár foglalkozni vele. Maximum a jól tippelő közvélemény kutatónak lesz kedvező, mint eminens referencia

Még lenne más is, ami kimaradt, de azon érveket meghagyom az esetleges hozzászólóknak. Józan paraszti ésszel én így látom ezt a jelenséget, mert hisz én csak egy egyszerű kertész vagyok, helyesebben voltam. De bízom benne, mint már oly sokszor, hogy megint tévedek, mert rosszak a meglátásaim.

5 megjegyzés:

  1. A meglátások jók, vitán felüliek. Ráadásul ha már kampánycsend, akkor nem kellene minden plakátot addigra eltávolítani? Felesleges ez a szabályozás, úgy ahogy mondod!

    VálaszTörlés
  2. Nagy baj van ennek az országnak a vezetőivel, törvényhozóival, ha még olyan egyszerű dolgokat sem tudnak kijavítani, amit még sima (na ezt ne vedd sértésnek) mezei (egyszerü) választópolgárok is észre vesznek Akkor joggal, hogyan várható el tőlük, hogy bonyolult kérdésekben jól döntsenek. Ha jól beleásnánk a slamasztikába, megvizsgálnánk bajok forrásába, valószínű, hogy tudnánk hasznosítható javaslatokkal előállni. Csak hát nekem kedvem sincs kutakodni, meg ha konstruktív javaslataink lennének, úgysem hallgatná meg senki illetékes, pláne hogy nem is hasznosítanák.

    VálaszTörlés
  3. Kiborító ez a várakozás. Mikor lesz már vége a szavazásnak?

    VálaszTörlés
  4. Na lám, még a választási bizottság sem tartotta be a kampánycsendet.

    VálaszTörlés
  5. Meg is lesz majd a böjtje a dolgoknak...

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10