2010. ápr. 1.

IRIGYSÉG

Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonság, amit irigységnek neveznek. Ez az oka, ennek a szösszenet megírásának. Mint már oly sokszor, most is gondolataim a kútfőm forrása.
Azt lehet vitatni, hogy filozofálgatáson blődség-e vagy nem, ha igen, ennek az ódiumát, a következményeként jelentkező kellemetlenségeket vállalom. És akkor mi van, maximum lehülyéznek. Ettől nagyobb nyűgben is volt már részem. Míg írok, addig is pörög az agyam, és ez már nyereség. De maradjak szorosan a címben szereplő fogalomnál. Tudom nem szép, sőt elitélendő tulajdonság az irigység, de én úgy érzem ez esetben bocsánatos bűn. Lehet, sőt biztos, hogy keveredik nálam ez a két fogalom, az irigység és a csodálat. Mindig is így tekintettem azon emberekre, akiket a Teremtő, vagy nevezhetjük másképp, mindenkinek a hitvilága szerint úgy, ahogy akarja, akiket valamilyen tehetséggel megáldott. Mert van, akinek megadatott, hogy ébren is tudjanak álmodni, és álmukat nem is felejtsék el. Nem úgy, mint a nagy többség, köztük én is, akik még az alvás közben született álmot is elfelejtik. (Pszichológusok szerint ez így van jól.)  Hát ez az oka neheztelésemnek. Én nem úgy vagyok irigy, hogy attól, akinek van ez, azt elvenném, hanem azt fájlalóm, hogy nekem, mint oly sok mindenben, nem adatott meg ez, mert a sor végén kellett állanom. Csodálattal nézek rá és papájára, mert nekem, akinek gondolatai csak a horizont alsó szintjéig sem képes, tudnak emelkedni, magyarul földhöz ragadtak, addig Ők milyen könnyedén tudnak akár lírai magasságokba is szárnyalni. Nekem e szösszenet megírása is komoly csuklógyakorlatnak számított, még az agytekervényeim is csikorogtak bele, addig Őnekik lazán kipattan agyukból „számtalan szebbnél szebb gondolat”.

8 megjegyzés:

  1. Nem is tudom mit mondjak... Köszönjük szépen az elismerést, de mi a te írásaidat is szívesen olvassuk. A dícséret mindig jól esik, bár nem tudom tényleg megérdemlem-e. Egy ember biztosan van, akinek tetszenek írásaim, azt most már biztosan tudom. Köszönöm! Ha nem bánod, ezt az írásodat kilinkelném a rozsdafarkú szösszenet után...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm, de megint túl szerény vagy. Akinek ilyen képei születnek, az tud "ébren álmodni" és nincs híján a tehetségnek!

    VálaszTörlés
  3. Joe bácsinak: Á dehogy bánom, sőt megköszönöm. Nagyra értékelem írásaidat, és én az engedélyed nélkül ki is tettem oldalamra, ugyanúgy, mint apádét. Biztos ezért nincs haragszom rád.
    MJ-nek: Hidd el nem a túlzott szerénységem mondatta velem azokat a szavakat. Én tisztában vagyok képességeimmel, legfeljebb mindig többet szeretnék kihozni magamból. Mint ahogy minden egyébre, erre is, előbb-utóbb magyarázatot találok. Meg is van. A maximalizmusom, amit apámtól örököltem. Ha úgy veszem jó, ha úgy veszem rossz ez a tulajdonság, mert soha semmit sem érzek befejezettnek. Mindig találok valamit, amin még javítanom, változtatnom kell. Ezért minden produktumom hosszú vajúdás árán születik meg. Ebből adódik, hogy környezetem nehezen tolerálja az egyébként funkcionálisan rossz, de másképpen a kritikus éles szememet. De hülye vagyok, itt a mottóm, ez megadja mindenre a választ: még ha tudjuk is, hogy nem érhetjük el, akkor is törekednünk kell a tökéletesség elérésére.
    Ha van egy átlagos kézügyességed, és van elég türelmed, Te is tudsz olyan képeket kreálni, mint én. Nem nagy was ist das, hidd el. Mint ahogy mindenhez, ehhez is jó szerszám, és minőségi alapanyag kell. Meg jó szem a téma kiválasztásához, a fotóidat látva, az Neked megvan. Slussz, ennyi az egész.

    VálaszTörlés
  4. Megint találtam olyat, amin legszívesebben változtatnék, de erőt veszek magamon és hagyom úgy, ahogy van.

    VálaszTörlés
  5. Változtatni való, az mindig van, nem az a lényeg. Meglátásaid jók, és az írásmódod is választékos, olvasmányos. Szerintem is alábecsülöd magad.

    VálaszTörlés
  6. Eléggé maximalista voltam én is, főleg a hivatásomban. Vagy elkötelezett, megszállott? Nem is tudom. Tökéletességre nem törekszem. A tökéletes és teljesen normális emberek, illetve kik ezt hiszik magukról, nagyon unalmasak vagy roppant mód idegesítőek! A rajzkészségem lehet, hogy vissza tudnám fejleszteni, de minek? Mire legalább jó lennék, már kinek rajzolnék a teremtőnek?

    VálaszTörlés
  7. Most már világos, hogy miért vagyok néha én is idegesítő. Mert néha közel állók a tökéleteshez. Ha túlzásnak találód megállapításomat magamról, gondolj a mai dátumra.

    VálaszTörlés
  8. Ez az érzés, az "egészséges irigység". Ráadásul ösztönző hatása is van.
    Aki még nem érezte, az túl tökéletesnek hiszi magát, és bármennyire jót is alkot, idővel képtelen lesz a további fejlődésre, leragad...
    és ez, a "hat évesen zseni voltam, de azóta nem fejlődtem semmit" szindrómához vezet. :)

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10