2010. ápr. 22.

A FÖLD NAPJA



Ma délelőtt, hangos csiviteléssel vonult el az utcánkban, két tanerő kíséretével jó néhány sárgamellénybe öltözött kisiskolás, szemétgyűjtés jegyében. Az utcánkban, szerencsére nem járt tevékenységük kézzelfogható eredménnyel, mert az itt lakók kampány nélkül is állandóan vigyáznak környezetük rendjére. Na nem az efféle felnőtteket megcélzó kampányok jótét hatása miatt. Ők, hála a jó istennek, vagy annyi esztétikai érzékkel megáldottan születtek, vagy őnekik is már kiskorukban beléjük plántálódott a környezetük tisztaságának igénye. Nem csak a közvetlen házuk környékét óvják, hanem azt is, ami nem az övék, hivatalosan a közterületet is.

A polgármesteri hivatal kétkezi munkásai igyekeznek rendet tartani a község tulajdonában lévő közterületeken, még azokon a részeken is, amí ugyan nem közvetlen a falué, de hát területileg azért ide tartozik, mint pl.-l a vasúti megálló és környéke. Ide vonult az ifjúság, mert itt a közhasznúak időszakos munkája, meg a felnőtt utazó közönség slendriánsága miatt, tisztelet a kivételnek, találtak a szemeteszsákjaikba belevalót.

Na ezzel a kampánnyal egyetértek. A felnőtteket figyelmét, kár bármilyen akcióval felhívni, ami a környezet állapotával kapcsolatos, mert ők már kikerültek abból a korból, mikor még vevők lennének az ilyesmire. Vagy már megint tévedek? Őket már csak a politikai kampányok tudják fellelkesíteni (már amelyiket). Nem úgy az ifjúság, jobban leszűkítve az általános iskolások, még jobban az alsó tagozatos nebulókat lehet mozgósítani ilyen célzattal, mert ők életkoruknál fogva fogékonyabbak. Csak akkor lesz rend, tisztaság, ha ez a fejekben is meg fog valósulni. De ahhoz, hogy ez a vágyálom ne álom legyen, hanem valóság, ki kell halnia generációnknak, a töpörtyűk seregének át kell venniük a staféta botot.

2 megjegyzés:

  1. Meg kell hagyni, gyönyörű környéken laktok!

    Az utolsó mondatod, sajnos tényleg valóság. Mégsem lesz ennyire könnyű, mert az iskolai próbálkozás, önmagában kevés hozzá. Ha a szülőktől mást látnak, (pl. utcai szemetelés, vagy erdő melleti önkényes hulladéktelep kialakítás), akkor valószínűbb, hogy ez a Föld Napja akció, csak néhány tanóra elkerülésének az örömét jelenti számukra.

    VálaszTörlés
  2. Sajnos nekem is vannak kétségeim, nem mindegy milyen a stafétabot, amit átadunk!

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10