2010. jún. 3.

PARASZTVAKITÁS


Sértő a cím? Igen az. De csak annak, aki ezen irománynak elolvasása után eszmél rá, hogy beetették. Az eszmélése elején sérti, de miután teljesen tisztába lesz önmagával, megvilágosodik, a cím miatti sértődése el fog illanni. Maximum a feje fog megfájdulnia a faltól, amibe veri afeletti mérgében, amiért eddig nem látta meg a valóságot. Mert aki eddig is tisztában volt azzal, hogy a pátoszos szép szavak valójában mit is takarnak, annak nem okozok meglepetést szövegelésemmel. A társaság kisebbik részét nem kell meggyőznöm semmiről, ők ugyanúgy látják a helyzetet, mint én, a maradék többségnek kellene felnyitni a szemét. De félő, hogy őket annyira elvakították, hogy most se látnak, de se nem hallanak. Hozzá segítették az új (régi) garnitúrát a húsosfazékhoz. Azért van az a széles mosoly képükön. Nem afeletti örömükben, hogy ők majd gatyába tudják rázni kis hazánkat. Mert amit elcsesztek az elődök, akkora munka azt helyrehozni, hogy annak tudatában inkább ríni kellene nekik. De ők somolyognak örömükben. Én is vigyorognék, ha a húsosfazekat ölelgethetném. Rosszindulatú, és irigy vagyok? Nem, csak realista.

Az ősz után lesz pofára esés, mert el fogják húzni a nótánkat. Addig tart a jópofizás, csak olyan intézkedéseket, rendeleteket, törvényeket hoznak, amik nem érinti hátrányosan bukszánkat. A helyhatósági választások után megkezdődik a bukszákba való kotorászás. Lehetséges, hogy a kényes kérdések várható halogatásának más általam nem ismert oka van? Lehet. De nem valószínű. Egy idő után már nem lehet hivatkozni az előd balfék tevékenységére, és ha azt az irányt fogják folytatni, amit az élesebb szeműek már most is sejtenek, borítékolom az idő előtti választásokat. Az pedig a bökős és csíkos társaságnak lesz előnyös. Ezért nagyot kell nekik alakítani, ha nem akarnak idő előtt kipottyanni a pikszisből. Én kívánom, hogy semmi negatívum se váljon valóra jóslatomból.

Az is lehet, hogy én vagyok nagyon eltévedve, akkor itt a ragyogó alkalom bárkinek arra, hogy keresztényi kötelességét teljesítse, és tereljen vissza a nyájhoz. Csak ne véres, habzó szájú kutyával. Mert ha megharaptat, attól esetleg megveszek. Akkor azon leszek, hogy azzal az eszközzel, amim csak van, felzúdítsam a békés egyen bégető, bólogató nyájat. Egyébként én pacifista vagyok, és nyugodt életre vágyok.

5 megjegyzés:

  1. Az én szemem már nyitva vagyon... De talán jobb lenne becsukni, és álmodni valami szebbet!

    VálaszTörlés
  2. Szkeptikus legyek? Könnyen teszem, mert sokszor az vagyok. Én nem akarom senki szemét felnyitni. Majd felnyílik magától!

    VálaszTörlés
  3. Mi láttunk, de sokan nem. Nem becsülöm az olyan embereket, akik a politikailag vak honfitársainkat alantas célzattal kihasználják saját hasznukra. Én ezért blogolok ilyen témákról is, mert véleményem van róla. Szeretnék a magam korlátozott eszközeivel jobbítani környezetem és természetesen magam körülményein is, mert elégedetlenkedem. Ezért nyitom ki a számat. Bár kétségeim vannak eredményességét illetően, de azért próbálkozom. Lehetséges, hogy a pillangó effektus révén is teszek valami olyat, ami miatt az utódaim majd elmondhatják, az öregünk ezzel sem próbálkozott potyára, és talán nem élt hiába.
    A vakok majd egyszer megvilágosodnak. Csak nehogy későn legyen.

    VálaszTörlés
  4. Az adórendőrség már alakul. Ami nem baj, csak valószínű, nem a nagy halakra pecázik majd. Az viszont már baj. Nem tudom, hogy alakul, de aki átlagemberként csak itt él, az nem tudja felmérni, milyen lehet fizetésből emberi módon élni. A busmanok meg azt hiszik, a világ mindenhol olyan. A bérből élő magyarnak nem adatik meg az az érzés, hogy a fizetéséből jut rezsire, gyereknevelésre, a hétvége tartalmas eltöltésére, nyaralásra, ahol kipihenheti a stresszt. Magyarnak lenni mindig nehéz volt, mert valahogy mindig elszúrtuk. Nagy elmék voltak, vannak a magyarok között, de az országot mindig elrontjuk. Vezető gazdaság lehetnénk, de nem megy. Senkivel sem megy. A vezető réteg számára csak a saját zsebe van, és reggel új népnyúzással ébred. Ez így nem megy. 20 év alatt sem jutottunk el odáig, hogy a már magukat feltöltött politikusok már az országra is költsenek, és hagyják élni a népet. Ahogy hagyják a skandináv államokban, a briteknél, a sógoroknál, stb. Ott is adóznak. Van Nekünk meg marad a pesszimizmus, és a remény, hogy unokáinknak jobb lesz. Nagyapád is ezt mondta. Mennyivel lett jobb? Már tudjuk, mert nagyapánk szövege óta felnőttünk. Az idő haladt, modernebbb lett, de a különbség maradt, sőt, kontrasztosabb lett! Óvatosan mondd az unokádnak, hogy neked már jobb lesz! Inkább készítsd fel az életre! Jobban! Nem azzal segítesz neki, ha reményt adsz, hanem azzal, ha megtanítod a valóságra.
    Kedves József!
    Idősebb vagy nálam, én 43, és nem tanácsokat akarok írni, csak a bennem kavargó gondolatokat közzétenni. 20 éve ugyanazok irányítják az országot, más felállásban. Mitől leszünk jobban? A posztok cserélődnek, mindenkinek jut a nagy kondérből. A fentieknek, akiket mi választunk a kondér köré, és akik lefelé a csontot se dobják. Pedig azt még a középkorban is dobták. Ezek zsebre vágják a csontot is, hogy a saját kutyájuknak jusson, ne azoknak, akikből élnek. Ezért nem jutunk semmire.

    VálaszTörlés
  5. Akkor kénytelenek vagyunk tűrni, mert az van, hogy a magyar nép bután mindig olyanokat, választ, akik nem érdemesek erre a szolgálatra. Szolgálniuk kellene, de ők hatalmaskodnak felettünk. Csak hát én személy szerint nem látok a politikusi felhozatalban államférfi kvalitású személyt.
    Kedves Péter!
    Az hogy én idősebb vagyok Tőled, az csak egy dolog. Attól én még elfogadhatok tanácsot Tőled, a fiatalabbtól. Csak a beteg testem, meg a tapasztalataim 56 évesek, egyébként én ettől még így is jóval fiatalabbnak érzem magam.
    Egyetértek Veled, csak az a baj, hiába tudjuk, hogy hol, és mi hiba, mi nem tudjuk orvosolni. Azért. hogy mi ezt mi látjuk, attól a kenyér holnaptól még nem lesz olcsóbb. Amire a mi, és mások szövegelésének a pillangó effektus( http://apa54.blogspot.com/2010/04/pillango-effektus.html ) révén lesz konkrét látszatja, addigra mi már régen meghaltunk.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10