2010. máj. 12.

KELLŐ BÜNTETÉS A HALÁL?


Szerény véleményem szerint, nem. Momentán ez a téma jutott eszembe, csak úgy spontán beugrott, és nincs semmi apropója gondolatmenetemnek.

Vannak bocsánatos bűnök, mert hisz az ember gyarló. De vannak olyanok is amit nem lehet megbocsátani, főleg ha az gyermek ellen van. Ha meg a sajátja ellen, az meg pláne. Olyanok, mint például a magyar származású belga Pándy András, vagy az osztrákok üdvöskéje az amstetteni rém, Josef Fritzl, meg a többi elvetemült, akik nem akarnak kipusztulni.
Mindig akad elfajzott emberi DNS-sel rendelkező organizmus, mely képes utódai ellen fordulni. Én megbocsáthatatlan bűnnek tartom. Halált rá!
Csakhogy. Ha tisztában voltak cselekedeteik súlyával, akkor azzal lehet büntetni őket, ha életben hagyják. A szabad mozgásuktól megfosztva, megfosztva az addigi lehetőségeiktől, hogy nem tudják kiélni szadista hajlamaikat, félelem a többi rabtárstól, az büntetés. A halállal csak megmenekülnének a jogos bosszútól. Amerikában van még némelyik államban halálbüntetés. Ott megteszik, hogy éveket, évtizedeket várakozik a siralomházban a halálra ítélt. Na az valóban büntetés. Annak tudatában élni, hogy bármikor véget szakíthatnák életüknek, az igencsak megdolgozza lelkiismeretüket. Na meg azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az igazságszolgáltatás is tévedhet. Volt rá jó néhány példa a világban, százas nagyságrenddel lehet mérni, hogy Justitia nevében ártatlanoktól is elvették életüket. Ezt a fiaskót már nem lehet visszacsinálni.

Akiben 1100 %-ban biztosak vagyunk, hogy főben járó bűnt követett el, az is hagyjuk életben, csak azért keserítsük meg nekik életüket annyira, hogy ők kívánják a megváltó halált. De az már nem járja, hogy a sitten jobb dolguk van, mint egyes becsületesen élő szegény sorsú honfitársuknak.

5 megjegyzés:

  1. Én is halálbüntetés "ellenző" vagyok és való igaz, az életfogytiglanok közt nagy a különbség.
    Nekem a legszimpatikusabb a némely USA tagállamban alkalmazott halmazati. Ha indokolt és összeadódik kiszabnak akár 300 évet.
    Na azt lehet harmadolni! Akár kétszer is!

    VálaszTörlés
  2. Én csak azért vagyok halálbüntetés ellenes, mert mindig ott a tévedés lehetősége. A magyar életfogytiglan nevetséges, a fent említett bűnökért sokkal komolyabb büntetés járna!

    VálaszTörlés
  3. Igazatok van. De belegondoltatok mennyibe kerül az államnak a fogvatartásuk? Dolgozni sem engedik az "életelleneseket". Életfogytig nyugalomban, mondhatni stresszmentesen olvasgatnak és tévéznek (gondolom). Így a büntetésük, csak az ingerszegény élet.
    Nem azt mondom, hogy halállal bűnhődjenek, de mégis dühítő, hogy megbocsáthatatlan és borzalmas bűnökkel a hátuk mögött még költ is rájuk a társadalom, csak azért, hogy megvédje a tisztes polgárokat tőlük. Tehát, eltartjuk őket azért, hogy ne bántsanak bennünket...
    Ezen kéne változtatni valahogy.

    VálaszTörlés
  4. Nos, ebben viszont neked van igazad! Máris ott tartunk, mint a "Bölcs Kádi" és akkor.... Akik meg tehetnének is valamit, azok csak ülnek és.....

    VálaszTörlés
  5. Nahát, ezt kitárgyaltuk. :) Crimson Velvet-nek írnék valamit, de hát eltűnt már egy éve, mint az aranyóra.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10