2010. máj. 28.

A VÉGE VICC

Uraim néha kell egy kis humor, egy kis mosoly is – szokta mondani a néhai Bakó Imre bácsi, volt fülei állomásfőnök. Még abból az időből, mikor még plusz egy vágányos berakodós komoly állomás volt, a mai lepukkadt megállóhely helyett. Kár, hogy nem találtam a régi állomás épületéről fotót, mert akkor bizonyíthatnám az akkori virágos, rendezett voltát.
Bár nem vagyok fülei születésű, de emlékszem a régi állapotokra, mert tizenéves koromban egyszer voltam itt Fülén, vonattal. Precízen nem tudok visszaemlékezni a régmúltra, de rendezett épület és környéke sejlik fel bennem. Az idősebb füleiek visszaemlékezése igazolja állításom igazságtartalmát.

Ausztriai kalandozásaim során jó pár alkalommal keveredtem a fülei volumenű települések vasúti megállóhelyére. Az ottani viselkedés kultúra és a környezeti igényesség miatt ég és föld a különbség hazai állapotokhoz képest. Elrettentő állapotokban vannak kies kis hazánkban a vasúti objektumok, amit még fotókkal dokumentálni sem kell, mert hiszen ezt mindenki tudja, mindenki ismeri. Ahol szolgálat is van, ott sem különb a helyzet.

A vasúti megállóhely előtt lakom, ezért látnám, ha MÁV dolgozók serénykednének a jelzett hely rendbetételén. De ilyet én még nem láttam. Ha az önkormányzat nem veszi pártfogása alá a megállóhely környékét, a méteres fűben még a vonat is eltévedne, ha nem lenne rögzített pályán. Mint ahogy a való életben, mindenhez kötődik a politika, a vasúthoz is. Bakó bá virágos vasútállomásának végzetét is a politikusok joggal kritizálható tevékenységének köszönheti. Apropó: kaptam emailban egy ide passzoló viccet, melyet közszemlére bocsátom, mert néha kell egy kis…


Öt sebész iszogat, és arról beszélgetnek, milyenek az ideális páciensek.
Mondja az első:
- Én a művészeket szeretem a legjobban. Amikor műtét közben felvágom őket, szinte érzem a belőlük áradó sugárzást és fényt.
- Az semmi! - mondja a másik. - A legjobbak a könyvelők. Az összes belső részük pedánsan helyezkedik el és még be is van számozva!
- Ugyan már! - fanyalog a harmadik. - A könyvtárosok az ideális betegek. Minden belső szervük ABC sorrendben található. A negyedik is megszólal:
- Személy szerint én a mérnököket kedvelem. Ők mindig megértőek, ha esetleg a műtét végén kimarad néhány alkatrész.
- Mit tudtok ti a műtétekről! - szól közbe az ötödik sebész. – Az ideális páciensek természetesen a politikusok! Nincs szívük, nincs gerincük, nincs agyuk, pofátlanok, sőt gyakorlatilag csak két fontos szervük van: a fejük és a seggük – ráadásul képzeljétek, minden gond nélkül felcserélhető a kettő!

3 megjegyzés:

  1. Való igaz! Úgy néz ki, nincs a vasútnak gazdája. A vicc viszont remek.

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom, a vicc nagyon jó! Vagy nem is vicc???

    VálaszTörlés
  3. A járatok ritkulását, már csak megszüntetéssel lehet csökkenteni, így az élelmesebbje úgy is felszedi a síneket, amit soha senki nem fog észrevenni...

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10