2010. márc. 26.

RECUMBENT TRIKE

Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehetőségem tekerni. Köszönöm mindenkinek a támogatását, amit kaptam célom megvalósítása érdekében. Ez volt anyagi, és tevőleges segítség is. Neveket nem mondok, mert a támogatóim önzetlensége ezt nem engedné. Magamból indulok ki, én is ha segítettem másokon, nem vártam érte elismerést, ellentételezést. Feltételezem, ezt más is így látja.
  Azt már a lelkiismeretem diktálja, hogy hasonló helyzetben, ha lehetőségeim is engedik, én is segítsek azoknak, akik jobbjukat nyújtották nekem. Nem felejtek semmit. (Kétkezi munkámra már nem lehet számítani, mert a kórságom miatt már a lábamon is alig tudok megállni. Már csak tanácsokkal tudok szolgálni, de abból meg nem igen kérnek.)
Meg van a háromkerekű rekumbekem, csak összejött. Sikerült megépítenem/tenűnk. Mert egyedül soha sem tudtam volna összehozni. Az fix. Tervezéséhez kellett kutakodás, amihez nagy segítséget adott az internet, na meg kellett az építése alatti folyamatos rögtönzés. A rögtönzésben nagyon jól jött effektív segítőm kreativitása. Úgy kellett a készülő trikéra tekinteni, mert az is volt, mintha kísérleti példány lenne. Szerencsére biciklis éveim alatt összejött annyi felesleges alkatrész, meg hét roncs bringa, amiből már el tudtuk kezdeni megépítését. Hiába volt meg sok cuccom hozzá, így is belekerült több mint fél százezer forintba. Ez a pénz fedezte a hiányzó alkatrészek árát, meg a külsősök munkadíját. De még így is azt mondhatom, sikerült olcsón megúsznom. Pont annyi pénz jött össze rá, amiből éppen hogy, de kifutotta. Nem lett olyan, mint a gyári csodamasinák, de az a lényeg hogy jól szuperál. (Bár nagyobb távolságot még nem merek vele leküzdeni, mert bizonyítania kell a megbízhatóságát.) Egy gyulai kerékpárépítő kritikája szerint, nem szép, de ha nekem jó, akkor jó. A használat során derült fény néhány hibára, ami miatt kisebb-nagyobb változtatás szükségeltetik, de ezek a módosítások az összképet nem fogják megváltoztatni.
Tekertem sokat, környezetem ezt tudja igazolni, ezért nem elítélendő részemről, hogy első reakciómban kiakadtam azon, amikor egy bringás azzal kérkedett, hogy tavaly 3000 km-t tekert. A fénykoromban volt olyan hónap, amikor teljesítettem a 2000 km-t is. Bocsi a gonoszkodásom miatt, mert voltak jó néhányan olyanok is akik tekertek tőlem sokkal, de sokkal többet, azért még én sem vagyok nudli. Ezért a kérkedőnek titulált bringás előtt is fejet kell hajtanom. Ő is a saját lehetőségeinek határát feszegette, és azon ember előtt tisztelegnem kell, aki a mottóm szerint tesz-vesz. „Ha nem érhetjük el, akkor is törekednünk kell a tökéletesség elérésére”. Az már más kérdés, ha vastagon ki lett volna tömve a bankkártyám, ha a mobiltelefonom is korlátlan, én is kimegyek akár a világból is. De be kellett érnem azzal, amit lehetőségeim engedtek. Beértem. Ezért is köszönet a Mindenhatónak. Na ezek a nagy menetek hiányoznak nekem.

5 megjegyzés:

  1. Gratulálok a kerékpárhoz, jó lett, szerintem nem is csúnya! Nagyon értékelem, hogy kedvenc hobbijának az egészsége megromlása sem szabott gátat. Erről szól az aktív élet! Jó tudni azt is, hogy vannak önzetlen segítőkész emberek! Kijött a meleg idő, jó tekerést kivánok!

    VálaszTörlés
  2. Elismerésem minden résztvevőnek a masina létrehozásában. Tényleg nem csúnya! Kilómétereket kívánok neked, sokat és még nagyon soká! Néha mintha szitálnának az első kerekek, vagy csak én láttam rosszul a videón?

    VálaszTörlés
  3. Mivel direkt kormányzása van, nagyon érzékeny a legkisebb kézmozdultra is, ezért látható a kerekeken a „szitálás”. Ha áttételes indirekt kormányzása lenne, ez a jelenség megszűnne. Házilagosan azt már nem tudtam megoldani, mert sok esztergályos munkát igényelne, és arra már nem futja a keret. Ennyi ku*vasággal még a lány férjhez mehet. Magyarul, no problem.

    VálaszTörlés
  4. First class bike, klassz blog! :) Kösz a linket.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10