2010. márc. 22.

NAPI ÁLLAPOTJELENTÉS

Hanyatlok, de piszkos gyorsan, legalább is így érzem. Igaz ez szubjektív megállapítás, ha tényszerűen nézem, talán nem is olyan gyorsan. Mihez képpest gyors, vagy lassú (na végre, előtört belőlem az örök optimizmus). Sajna, ahogy korosodom, úgy érzem az idő, mintha nagyobb tempóban vágtázna.
Nagyon nagy szükségem lenne egy fekvő háromkerekű kerékpárra, mert a normál kétkerekű bicajt a nagyfokú egyensúlyzavarom miatt abszolút nem tudom használni. A további trombózis elkerülése végett, meg egyébként is rettentően nagy szükségem lenne az intenzív, de állandó dinamikájú mozgásra
 . Ezért kellene a háromkerekű rekumbek, melynek beszerzése egyre inkább csak álom marad, nem látok realitást tervem megvalósítására. Igaz kaptam, rám nézve igen kedvező ajánlatot, ami abból állt, hogy bizonyos reklám tevékenység, és ha lefotózott képeimnek jogát átadom egy kft-nek, fejében, a meglévő bringámat átalakítatják háromkerekűvé. Nem tudtam elfogadni, mert magassága ugyanakkora maradt volna, mint a jelenlegi bicajomnak. Semmit sem értem volna el vele, hisz ez esetben sem tudnám a lábamat a nyereg felett átvetni. Ezért kell az alacsony, fekvő háromkerekű kerékpár.
Elkámpicsorodtam ma, mert fiam az én bicajommal kerekezett. Kénytelen voltam átadni neki, hiszen én egy jó darabig, de sajnos az is lehet, már soha többé nem tudom használni. Ez bizony nagyon fájt.

2008-05-11

1 megjegyzés:

  1. No látod! Ebből a helyzetből is győzedelmeskedtél. Mára meg lett!

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10