Lehet, hogy túlságosan tájékozatlan vagyok, vagy úgy is mondhatnám, annyira alulművelt vagyok az alábbi kérdésekben, hogy ezt meg se kellene kérdeznem.
Három téma régóta piszkálja a csőrömet, amely mint oly sok bosszantó dolog, ez is összefüggésben van a pénzzel. Bizonyára közgazdász, vagy egyéb, a gazdaságban jártas pénzügyi szakember, elmagyarázná nekem, hogy méltatlankodásom ellenére minden úgy jó, ahogy van.
Miért van az, hogy egyes szakmákat, és munkaköröket hihetetlen módon alulfinanszírozottak, míg másokat abszurd módon túlfizetnek.
Az még nem is lenne baj, hogy egyesek szemtelenül nagy összegeket keresnek, a baj az, hogy azok kapnak piszok keveset, akiknek a munkája, hogy is mondjam „alantas”. De ugyanakkor fontos, mert hiánya esetén igencsak nagy káoszt idézne elő például, ha nem vinnék el a szemetet. Társadalmunkat nem lehetne, fenntartani, működtetni, ha mindenki magasan kvalifikált szakember lenne. Ezzel kapcsolatban már morogtam januárban, pontosabban 2008-01-25-i „Mindent bele” című bejegyzésben. A fenti anomália feloldására megoldást én sem találtam, csak egy utópisztikus elgondolásom van, az pedig a szolidaritás. De hát együttérzésre csak zömmel azokra lehet számítani, akik amúgy is szegények. Nem akarom megbántani a nagy adakozókat, ők már azért tudnak szolidárisak lenni, mert már nem tudnak mit kezdeni pénzükkel. Az ezért így nem egészen helyes, ők még emlékeznek arra, hogy honnan jöttek, bennük még van szociális érzékenység. De sokak már elfejtették származásukat.
Miért van, hogy míg az újonnan eu-hoz csatlakozott államok között nálunk a legnagyobb az elvonás addig a bérek a béka perspektívája alatt leledzenek.
Miért van, hogy a sokkal több jövedelemmel rendelkező osztrák sógorok nagyságrenddel kisebb közüzemi díjakat kell fizetniük, mint nekünk, a csóró magyaroknak. Valahol csúnyán el van cseszve az egész. De hol?
2008-10-08
2010. márc. 22.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Boldog kor hajnala fog bekövetkezni. Na nem mindenkinek, mert a jó érzésű gondolkodóknak kész kínszenvedés lenne. De a jó érzésű nem gondolk...
-
Okos, vagy csak okosnak hitt tanácsokkal tudok szolgálni, mert eddig is az volt, és a maradék életemben az lenne a feladatom, hogy átadjam, ...
-
Virtigli balos érzelmiként írom. Semmi, de semmi sem fenyegeti a Fidesz hatalmát. Amit a – magában ugató, önmagára hiú (rátarti), kishitű (...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
-
Gondolatban elkalandoztam ide-oda.
-
Illusztráció A tegnapi bejegyzés végén elfelejtettem odaírni, bár a plágiumot nem tartom szép dolognak, most igazán nem orrolok meg senki...
-
Weboldalomról vettem kölcsön. 39-2006/A/2 2006. 07.14 péntek, Frauenkirchen 17.00 Ismét kijöttem. A helyzet a következő: mivel a hide...
Igen, ezekre a miértekre én is nagyon kiváncsi vagyok. Valóban csúnyán el van cseszve a dolog, és nem látom a kiutat.
VálaszTörlésValahol ott kezdődik, hogy fel kellene fogni a nagy okosoknak, hogy minden ember egyformán értékes, és minden munkára szükségünk van! Ezután bizony rendbe lehetne, kellene rakni a bérezést. Ez azonban jelenleg csak egy álomkép...
Úgy néz ki, hogy egyformán gondolkodunk, és a nagy számok törvénye alapján nagyon valószínű, hogy ez az igazság. Bár kettő még nem nagy szám, de már ez is jelent valamit.
VálaszTörlésNo, a fenti dilemmák miatt nem szeretnék közgaszdász lenni! A fizetésük végett viszont igen!
VálaszTörlés