2012. ápr. 24.

TEJ = ÉLET, ERŐ, BETEGSÉG, avagy összeesküvés-elmélet kicsiben és nagyban

Tudom, úgy illene, ha precízen hivatkoznék állításaim igazolásaira, hogy hihetőek legyenek meglátásaim. Nem teszem, én csak bogarat akarok elültetni a kedves olvasó fülében, mert sokkal meggyőzőbb számára az, ha saját kutakodásai révén jön rá azoknak a visszásságok igazára, melyeket itt felvettek. Sokkal ízletesebb az az új étel, amit Ön kreál a spájzban talált alapanyagokból. Csak az ötletadó vagyok én. (Mielőtt még azt hiszi bárki, hogy elbeszélek a levegőben, adok egy hivatkozást kapaszkodónak Ariadné-fonal végeként.)

 Mostanában kénytelen voltam ellátogatni fehérvári törzshelyemre az Sztk-ba. Összehasonlítva a majd harminc évvel ezelőtti állapotokhoz, arra a megállapításra jutottam, hogy sokkal betegebbek vagyunk mi, mint amilyenek beteg „pályafutásom” elején voltunk. Ha kiveszem azokat a mazochistákat, akik saját sanyargatásuk kedvéért dekkolnak itt órákat, vagy a még bizsergő özvegyasszonyokat, kik egy kis tapogatásra vágynak orvosuktól, vagy más egyéb indokolatlan ürügy miatt idelátogatókat, akkor is jóval több beteg cselleng itt, mint anno.

Miért van ennyi beteg? Azt mondják, mert keveset mozgunk. Mihez viszonyítva? Az ősemberhez? Vagy harminc évvel ezelőtti önmagunkhoz? Na én mozogtam annyit, mint egy mamutot kergető ősember. Ez vitathatatlan. Ebben nem lehet a hiba. Mégis beteg vagyok, nem kicsit, nagyon. Tudom egyedi egy esetből nem lehet általánosítani, de azért mégis gondolkodóba ejt. Ha az ősemberhez viszonyított lustaságunk okozza nyavalyáink egy részét, akkor nem az ősemberhez viszonyított modern ételeink okozzák nyavalyáink más részét? Az orvosok által egyik vélelmezett ok a hibás, akkor a másik ok is hibás lehet. Nem? Azt is feltételezem rosszindulatú emberként, hogy egészségünk ellen lehet tesznek olyat is, ami üzleti érdekek szolgál. Nagyon sok duplacsavar van a politikában, hisz különféle trükkökkel ráveszik a bugyuta népet, hogy önként, és dalolva menjenek a halálba. Akkor valószínű joggal tételezhetem, hogy ugyanilyen erkölcsi megfontolásból nincs humanista aggályuk, mikor pénz láthatnak egészségünk megrontásából. A betegség többszörös, állandó üzlet a gyógyszergyártó cégeknek, az orvosoknak, a temetkezési vállalkozóktól a kórházi kazánfűtőig mindenkinek, akinek így vagy úgy kapcsolata lesz a beteggel. Csak egyvalakinek rossz üzlet, a betegnek, és hozzátartozójának. A prevenció is dupla üzlet. A különféle megelőzésre szolgáló anyagok hibás adagolása miatt felborul a szervezet optimális egyensúlya. Már lehetséges gyárilag hibás a porciózás mértéke, mert véleményem szerint lehetetlenség megállapítani a pontosan szükséges szer mennyiséget. Ahhoz az kellene, hogy minden egyénre személyre szabottan, a kezelendő betegség alapos vizsgálása alapján történjen az adagolás. Fennállhat más még rejtett betegségek felerősödése, a mellékhatások miatt. Ha kevesebb véderőt adunk, akkor nem érünk el semmit, felesleges pénz kidobás, ha valamennyivel többet az meg előbb-utóbb betegséget okozhat. Na akkor szedjük erre meg másfajta gyógyszert. Megint nyitjuk a bukszánkat. Hasonló helyzet, mint a szépségiparnál. 

Különböző gazdasági ágazatok összedolgoznak, és hasznot teremtenek a másiknak azáltal, hogy megbetegítik a jónépet. Ez lehet spontán alakult így, az akkori döntéshozók nem voltak tisztában e jelenség hátulütőivel, hogy tevékenységük eredményeként megbetegítik az embert. A mai modern élelmiszereink felelősek betegségeink nagy hányadára. Nem lehet hibáztatni eleinket, amiért teljesen jóhiszeműen szántani, vetni, és fejni kezdték a tehenet. Azokat lehet hibáztatni, akik tudják, hogy az általános élelmiszerek, és az egészség összeférhetetlenek egymással, és nem széleskörben, maximális vehemenciával terjesztik az igét. Nem teszik, mert… okok bővebb firtatása egy másik értekezés tárgyát képezné. Most csak annyit hogy oka a pénz. Vannak tudósok, kik mélyreható alapossággal tudják bizonyítani az ember egészségesnek hitt élelmiszerinek káros voltát, én műkedvelőként nem akarok, és nem is tudok beállni soraik közé. Csak tapasztalatomat tudom elmondani, hogy mióta bátyám tanácsára, amit a tej és emberi fehérje közti nagyon közeli hasonlóság*miatt adott, fiam nem iszik tejet, megszűntek allergiás panaszai. Vagyis nem a porra, a tehéntejre allergiás.

*A védekezőrendszer a tejfehérje és emberi fehérje hasonlósága miatt összetéveszti, ellenségnek tekinti az emberi fehérjét, és megtámadja.

http://apa54.blogspot.com/2010/07/szukseges-szepsegipar.html
http://apa54.blogspot.com/2011/06/civilizacio-artalmas.html

1 megjegyzés:

  1. Sajna igen. Manapság minden üzlet. Az egészség is, a betegség is, a halál is és így tovább. Amelyik többet hoz, azt kell ...

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10