2012. máj. 9.

RÉMHÍRTERJESZTÉS


Nehéz úgy élni, hogy a netről zsinórban lelombozó információk érnek el. Jobb volt az a békés tudatlanság, amikor éltünk a nagyvilágban, mint Marci Hevesen. Az embernek világvége hangulata lesz, annyira nyomasztja, hogy szinte lehetetlenség alóla ép ésszel kikeveredni. Ha nem vagy lélekben erős, akkor neked annyi. Az, aki meglátja, és érzi az igazi súlyát a világban zajló eseményeknek, na meg ráadásul szóvá is teszi a dolgok hátulütőit, azt környezete őrültnek hiszi.
Szeretné felnyitni a szemét a többieknek.(Jóérzésű embereknek ez a reflexszerű vágya, de nem biztos, hogy jót is tesz vele.) Oda kell(ene) figyelni az őrültekre, az őrültségekre is, mert amit megtudunk tőlük, belőlük, nem biztos, hogy kelekólaságok. Ha csak nem skizofrén Napóleon féléktől származik a lököttség.

A pórnép nyugalma érdekében nem akar olyan híreket, mint ami fukujimai atomkatasztrófáról terjednek, ami akár az emberiség végét is jelentheti. Nem akarja tudomásul venni, hogy repülőről irtják különböző rákkeltő anyagok kipermetezésével a népet? (Amit láttam eddig youtube-on, azok eléggé meggyőzőek voltak, igaz mivel nem szelektíven adagolták, a bennfentesek is meg fertőződhetnek. Bár előzetes védőoltással ez a probléma is letudható.)  Nem akarja tudomásul venni, hogy egy sor mesterségesen előállított élelmiszerrel tudatosan mérgezik őket? Nem akarja tudomásul venni, hogy valami kehe van a védőoltások körül?  De azt elhiheti, hogy az emberi gonoszság miatt van annyi beteg ember. Elég, ha csak összehasonlítja a régen látottakat a mostanivalA saját szemének csak hisz, vagy már annak sem? Nem akarja tudomásul venni, hogy képes gondolkodni, csak azt akarja, hogy gondolkodjanak helyette?  A lustaságuk vesztüket okozza. Annyi idő meg nincs, hogy spontán kialakuljon betegségtudatuk. Egy skizofrén soha nem fog önként bevonulni a pszichiátriára. Ez egy csapdahelyzet, ebből nincs kiút. Csak úgy van, hogy nem pazarolja energiáját megoldások keresésére. Ami mozgástere van a siralomházban, azt használja ki maximálisan. Úgy mint ahogy az auschwitzi haláltáborban összeházasodott zsidók örülhettek a nászéjszakának. Aki nem látja, és nem érti ezeket az ember megirtására irányuló összefüggéseket, az nem képes arra, hogy teljes körű tartalmas életet éljen.

Az eszes fejesek már tudják, hogy itt a vége, fuss el véle. Nincs tovább. Az emberek felső 1 %-a botor módón azért harácsolnak össze a lehető legtöbb anyagi javakat maguknak, mert abban a hitben vannak, hogy így ezzel elkerülhetik világuk végét. Nem fognak semmit elkerülni, csak elodázzák egy kis idővel, ami egyébként is bekövetkezne. Azt a világvégét,(az ember kipusztulását) amit pont az ő harácsolásukkal okoztak. Láttál már batyus halottat?

Ennek tudatában legyek optimista? Mire fel? Ezt tudatosítani a jó néppel. Minek? Úgy sem hinnének nekem, azt mondanák rám, hogy őrült vagyok. Csak arra jó az erőlködésem, hogy talán lesz, aki elgondolkodik ezekről az őrültségekről, és rájön, jé én is az vagyok. De legalább tudja, hogy már nincs egyedül, mert én is itt vagyok. Talán ráébred, hogy nem a jövőt kell állandóan tervezni, mert közben nem él a jelenben.

http://paranormal.hu/comment.php?comment.news.518
http://indavideo.hu/video/Tudtad_hogy_tudatosan_mergezik_a_magyarokat__httphunliferzweb4hu
http://www.youtube.com/watch?v=v9fMw5EkRTc
http://bekenagykovet.hu/okesz6.html
http://apa54.blogspot.com/2012/04/tej-elet-ero-betegseg-avagy.html
http://komlomedia.wordpress.com/2012/05/03/fukushima-fejezi-be-az-emberiseg-amokfutasat/

4 megjegyzés:

  1. Boldogok a tudatlanok ...
    Hát nem igaz?

    VálaszTörlés
  2. Ki tudja mi a jó? A boldog tudatlanság ,amit kétlek, hacsak nem debil az illető, vagy legalább sejteni a várhatót és időben felkészülni rá. Már amire lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak azt tudom, hogy nekem már sok ez az ismeretáradat. Sokkal boldogabb voltam, mikor még nem voltam olyan tájékozott, mint most. Az akkori derűsebb látásmódomnak lehetséges más okai is voltak, nem csak „tudatlanságom”.

      Törlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10