2011. szept. 1.

MORFONDÍROZOK

Illusztráció
Sajnos van egy baszott rossz tulajdonságom, hogy a jelekből elvonatkoztatok. Nagyon remélem, most tévesen azonosulok a 7. ponttal. Mint egy kivégzendő jós, olyan vagyok, mert minden eddigi határidős következtetésem beigazolódott.
Bár nem kellett hozzá különösebb jóstehetségnek lennem, aki akarta, más is meglátta a nyilvánvalót, csak az nem, aki még állami fizetést is kap tanácsaiért. Hogy miért nem? Áttételesen erre, és másra is szerettem volna válaszokat kapni nálam okosabbaktól. De a Facebookon megkérdezett értelmiségek, egy kivételével, még válaszra sem méltattak. Pedig szándékosan provokáltam őket, vadul és szelíden is, de nem jött be egyik sem. Hogy miért? Azt csak találgatni tudom. Feltétezéseim a következők:
1.        Nem állnak velem szóba, csak a saját kasztbeliekkel. Ezt helyettük is kikérem.
2.        Olyan felvetéseket írtam le melyeket nem lehet értelmezni
3.        Ha értik, engem szándékoznak megkímélni, mert hülye kérdésre, csak hülye válasz adható.
4.        Nem érzik olyan súlyúnak nyűgömet, hogy megnyugtatásom végett foglalkozzanak felvetéseimmel.
5.        Egyéb bokros teendőik miatt nem tudtak időt szakítani számomra.
6.        Nem érzik, hogy fizikai létük effektív veszélyben van.
7.        Vagy az is lehet, hogy Muzsi Attila jól látja az értelmiség helyzetét?
Valamelyik pontban ráhibáztam a passzivitásuk okára?

4 megjegyzés:

  1. Ki tudja? Lehetnek még más okok is.

    VálaszTörlés
  2. Vannak. Vannak más okok is. Csak egyet mondok: félelem.

    VálaszTörlés
  3. Egy hozzászólás, ami a bejegyzés megértéséhez úgy néz ki, fontos.

    Pártmentes Demokráciáért Mozgalom kérdezi: Végül is kinek írtál és mit, amire nem válaszoltak?

    A válaszom: Már nem tudom, hogy konkrétan hol és mikor. Egy vitához szóltam hozzá, kétféleképen is, szépen és provokálva. Az volt a problémám, hogy annak ellenére, hogy én fontosnak tartottam mondandómat, semmilyen reakciót nem kaptam rá. Ennek okait taglaltam bejegyzésemben, és egyben Muzsi Attila bejegyzésére szerettem volna felhívni a figyelmet. A konkrétum a bejegyzés szempontjából már nem lényeges, az egymás meghallgatása, a visszajelzés fontossága az érdekes. Én úgy látom az általam ismert értelmiségi kör, csak beszél, hatékony lépésekre nem képes. Hogy miért, ez jó kérdés. Ennek az okára keresi Attila barátom a választ.

    VálaszTörlés
  4. Az egyik rég bevált lejáratos módszer a bagatellizálás. A legyintés. Talán történelmi alkalom marad az én internetes életemben, hogy az Andor fészbukkos oldalán kábé 14o hozzászólást generált az én blogbejegyzésem. Tulajdonképpen mint kuriózumot boncolgattak és firkálták az emeletes hibáimat, irónikus megjegyzésekkel fűszerezve. A cinizmusomat talán pontosan az úgynevezett értelmiségi réteg gerjeszti bennem, kik szüntelen nehéz egyetemi éveikre hivatkoznak, mint az értelmiségük garanciaként. Hogy ez mennyire garancia, számomra elmondott mindent az a tény, hogy képesek voltak száznegyven megjegyzés erejéig egy senki asztalos blogjában tett bejegyzését apró pénzre váltani.
    Hogy mi a megoldás? Nem tudom. Azt reméltem, hogy tőlük megtudom. De ahogy mondod, csak beszélnek és semmi értelme nincs annak. A farkasok üvöltésének több értelme van.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10