Nehéz az élet. Legjobb volt gyereknek lenni, mert akkor még nem nyomasztottak gondok. Nem fájt sehol sem a testem, legfeljebb a ficánkolások miatti horzsolások, esések okozta fájdalmak ríkattak meg, de csak rövid ideig. Felkeltem, leporoltam magamat, és ha mi sem történt volna, nyargalásztam tovább. Ez volt ám a jó világ.
Nyáron jó időben mienk volt a határ. Mezítláb, a tarlón összegyűjtött szalmabálákból gunyeszt építetünk. Ott, vagy rossz időben a semmihez sem hasonlítható illatú szénapadláson mulattuk a vakációt a játszópajtásokkal. Zsugáztunk (tét nélkül), ökörködtünk, életünk „nagy” dolgait tárgyaltuk ki gyermeki vehemenciával. Önkéntelenül mosolyt fakaszt, visszaemlékezni arra a korra, amikor még gondtalan voltam. Télen korizni az Új-tó jegén. Még az sem számított (most), hogy a jégkitermelők lékébe beleszakadtam. Mire hazaértem a vizes nadrágom rám fagyott. Drága anyám csak megszidott, miközben a melegvizes lavórban csutakolt le. Apám ettől pragmatikusabb volt, tőle büntetésként megkaptam tiltást a tóról. Az már más kérdés, hogy a lábbelim állapota miatt amúgy sem mehettem volna le a jégre, mert a korim kapaszkodó csapjai eléggé megcincálták a egyetlen bakancsom sarkát. Az emlékek, mint a kitörő vulkánból a láva, úgy törnek fel.
Hú de jó nosztalgiázni. Hú de jó volt nosztalgiázni.
Tudnék mélyreszántó következtetéseket levonni a múlt és jelen összehasonlításából, de nem teszem, mert csak elrontanám vele a visszaemlékezés kellemes hangulatát.
Ezzel a bejegyzésemmel csak az a célom, hogy az olvasónak is kellemes perceket szerezek, inspiráljam őt gyerekkorára visszaemlékezni.
2011. márc. 30.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Boldog kor hajnala fog bekövetkezni. Na nem mindenkinek, mert a jó érzésű gondolkodóknak kész kínszenvedés lenne. De a jó érzésű nem gondolk...
-
Okos, vagy csak okosnak hitt tanácsokkal tudok szolgálni, mert eddig is az volt, és a maradék életemben az lenne a feladatom, hogy átadjam, ...
-
Virtigli balos érzelmiként írom. Semmi, de semmi sem fenyegeti a Fidesz hatalmát. Amit a – magában ugató, önmagára hiú (rátarti), kishitű (...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
-
Gondolatban elkalandoztam ide-oda.
-
Illusztráció A tegnapi bejegyzés végén elfelejtettem odaírni, bár a plágiumot nem tartom szép dolognak, most igazán nem orrolok meg senki...
-
Weboldalomról vettem kölcsön. 39-2006/A/2 2006. 07.14 péntek, Frauenkirchen 17.00 Ismét kijöttem. A helyzet a következő: mivel a hide...
Sok mindenre én is szívesen emlékezem.
VálaszTörlésMindig szeretettel emlékszem vissza én is a gyerekkoromra.Viszont, ha összehasonlítanám a mai iskolások túlterhelt életével,a játék hiányával,a sok fölösleges információval,Isten bizony nem lennék most gyerek.
VálaszTörlésJól teszed. Nosztalgiázz kicsit. Én is szoktam. Meg a vizes gatya is szokott fagyni gyermekkoromban. :)
VálaszTörlésÉn is szeretek nosztalgiázni.A tsz-be a hatalmas búza dombokról csúsztunk lefelé az unokatesómmal ha nem vettek észre ha igen bukta volt mert leugráltuk a búzát kukoricát ilyenkor futottunk ahogy bírtunk!És ha elértek na akkor szorultunk!És mégis milyen jó volt.....!
VálaszTörlés"Az szeretnék lenni, ami akkor voltam, amikor az szerettem volna lenni, ami most vagyok" GYERMEK!
VálaszTörlés