2010. máj. 8.
MEGASZTÁR
Nézem a Megasztár válogatásról készült műsorokat. Elképeszt, hogy egyes embereknek mennyire nincs önkritikájuk. Kiállnak ország-világ elé olyan produkcióval, ami a fürdőszobában dugulás elhárítás céljából talán megfelelne, de itt már ugyan nem. Nem veszik észre, hogy égnek, mint a Reichstag. Azzal tisztában vagyok, hogy önbizalom hiányában mindenki csak egy gyáva nyúl lenne. Nem úgy, mint az az egészsége önbizalommal megáldott felvételiző, a lányom középiskolájából, aki kilenc helyre adta be jelentkezését és oszt sehova sem vették fel. Most azért jelentkezett kilenc helyre, mert azt hitte magáról, hogy ő egy fenomén, vagy tisztában volt önmagával, azzal, hogyha több helyre adja be jelentkezését, nagyobb esélyt ad magának. Én jóhiszeműen az utóbbira tippelnék. De csak tippelek.
Az nem várható el a válogatáson résztvevő fahangú Megasztár jelölttől, hogy kritikus szemmel nézze önön magát. Mert akkor el sem ment volna a válogatásra. De a szerkesztőtől már joggal elvárható lenne, hogy a róluk a felvétel munkapéldányát örökre kitörölné. Vagy pontosan ennek az ellentettje a szándéka? Hát persze.
Megértem a műsorkészítők szándékát. Pénzt csinálni, abból, amiből csak lehet. Hadd röhögjön a jó nép szerencsétlenek abszurd produkcióin, mert így könnyebb, ezzel a trükkel leültetni műsora elé a későbbi potenciális áldozatokat. El fog következni az az idő mikoron csalafinta módón ki fogják csalni a gyanútlan nézőkből kis pénzüket. Mert sok kicsi sokra megy. Tudom ez egy bevett gyakorlat, de az én szememben akkor sem etikus. Kell valami hézagkitöltő ballaszt anyag a szintén pénzt hozó reklámok közé, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehet tartalmas, igényes szórakoztató műsornak tekinteni. Jó a pórnépnek a szemét is, legfeljebb a távirányító gombjával csatornát vált, ha már egyszer valami csoda folytán mégis fene igényes lesz. Csakhogy sokaknak nem jut el tudatához, hogy amit lát az szemét, nem kellene néznie, mert attól még az ép agysejtjei is leépülnek. Van egy sejtésem, hogy a kereskedelmi televíziók tudatos üzletpolitikájuk kimondottan ezt a cselekvésre, a gomb megnyomására alkalmatlan réteget célozza meg, haszon szerzés reményében. Illó lenne, ha magukba fordulnának, és önkritikát gyakorolnának. Nagyon valószínű, hogy ez csak hiú ábránd marad részemről, mert ebben az országban már kevesebb pénzért is prostituálódtak emberek. A károsító tartalmú élelmiszerek forgalomba hozatalát büntetik, a károsító szellemi táplálék forgalomba hozatalát, meg nem? Ez rendben van így?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Nehéz úgy élni, hogy a netről zsinórban lelombozó információk érnek el. Jobb volt az a békés tudatlanság, amikor éltünk a nagyvilágban, m...
-
Aki nem mélységével, hanem átlagos módom foglalkozik vele, azt könnyen átverhetik, ahogy engem is átvertek anno. De most nem szégyenkezem ...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egyébiránt mindenben igazad van! Teljesen igazat adok neked! Megnevezted a megoldást! Bizony igazságod vagyon Így valahogy. ...
-
Joka Daróczi János kitüntetett írta, mivel indokolta, hogy miért nem adja vissza kitüntetését: „nem nekem kell kilépni egy klubból, ha va...
-
Ahol én lakom, az egy szerencsés hely, mert magaslaton van. A víz itt csak lefelé tud folyni. A falut átszelő egyetlen vízfolyás még nem vad...
-
Lehet kiszúrtam magammal, mert engedtem Lacinak és a késői ebéd után szundítottam egyet. Az éjszakai alvásomnak valószínűleg annyi. Mertem,...
-
A pénzzel meglehet venni mindent. Gondolhatja az arab olajsejk. Igen megvehet sok mindent, de van, ami nem hódol be vastag bankszámlájának. ...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésA Megasztár című műsor majd engem is csak a középdöntőtől fog érdekelni, addig nem nézem. Onnantól, hogy ténylegesen énekelni kezdenek, már színvonalas műsor. Ezt a majomkodást nem bírom...
VálaszTörlésGyőzike jobb? Pedig ő már sztár!
VálaszTörlésNo ezért nem nézem egyiket sem!
Felkeltetted az érdeklődésemet! A következőt megnézem. :) Talán nem maradtam le erről sem, mert gondolom a neten sztárok lesznek. :)
VálaszTörlésAki kiáll a nyilvánosság elé, az megmérettetik. Vagy így, vagy úgy, hogy ódákat zengenek róluk. Az, hogy annyika hallása sincs valakinek, hogy meghallja saját hamisságát, nehéz elhinni. Ha mégis létezne ilyen, akkor a közvetlen környezetének a felelőssége, amiért hagyják, hogy lejárassa magát.