AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 1995-2004 III. rész

Weboldalomról vettem kölcsön. Itt nagyobb képanyag található.
Többször eltörött azutánfutóm vonóhorgának valamely része. Nem csoda, hisz én konstruáltam, nem szakember méretezte, tervezte. Addig javítgattam, alakítgattam, míg jó nem lett. Most már elmondhatom, üzemképes szerkezetet építettem, mert több ezer kilométer strapát kibírt.


A 06-1996(A-D)3.sz. utamat küllőszakadások keserítették meg. Sorban szakadtak el a gagyi magyar küllőim. Nagy szerencsémre, a kuchli táborhelyemen találtam egy kidobott biciklit, melynek a küllő mérete azonos volt az enyémével. Elkunyeráltam a tulajtól a küllőket. Felajánlotta, hogy vigyem az egész cájgot, de hát hogyan?

Salzburgban már szükségem is lett a kiszerelt DT küllőkre, mert a racsni felöli oldalon három elszállt. Ez azt jelenti, hogy szét kellett robbantani a hátsó kereket, nem lehetett csak úgy simán befűzni a küllőket. Több salzburgi polgár szemlélte tevékenységemet az út szélén. Az egyik úriember megjegyezte:
- Mit bajlódok a javítással, amikor a közelben van egy javítóműhely. Majd helyrepofozzák ők.
Erre én:
- Azon a pénzen, amit a javításért kellene fizetnem, inkább kaját veszek magamnak.
Valamit gondolhatót rólam, mert meghívott étterembe ebédelni. A lebontott csomagjaimat és az alkatrészeket egy kupacba összekotortuk, és az út szélén hagytuk. Egy óra múlva jöttem vissza a tetthelyre, és mindent úgy találtam, ahogy hagytam. Ezt Magyarországon biztos nem merném megtenni. A győri Rába parton, lányom letett hátizsákját mellőle, amíg félrenézett, valaki megfújta.

Az egyik gasthof tulaja nem bírta elnézni, hogy a parkolója hűsében konzervet burkolok, inkább meghívott az éttermébe ebédelni, azzal a jelszóval:
- Ne egyek szemetet!
Takarékossági okokból több praktikát is be kellett vetni, hogy túráim költségkímélők legyenek. Túrázásaimnak első időszakában, amikor még nem nagyon ismertem a dörgést, ahol elért az este, magánházaknál éjszakára sátorhelyet kértem. Nem is emlékszem olyan esetre, amikor elutasítottak volna.

Megpróbálom emlékezetből leírni, hogy hol aludtam, sátoroztam és milyen említésre méltó érdekesség történt meg velem. Félő, hogy a tizenvalahány év kifog emlékezetemen, és nem lesz pontos a lista.
St. Jakob in Waldéban a teniszcsarnok öltözőjében, illetve egy másik alkalommal a focipálya mellett, amikor is ekkor éjszaka hatalmas zivatart éltem át. A mellettem kb. hat méterre lévő kandeláberbe csapott a villám. Rém kellemetlen élményben volt részem, azóta igyekszem is fix, fedett helységbe menekülni égiháború idejére. Sátoroztam Zlattennél hobbitelken, Poppendorfnál a temető melletti focipályán. A második utam alkalmával Trabochnál aludtam erdőben, tök egyedül. Féltem is egész éjjel, mert hallottam a rádióban, hogy valamelyik állatkertből megszökött egy medve. Feleslegesen majréztam, mint utóbb kiderült, tőlem több száz kilométere történt az eset. A következő éjszaka Schleifing felett volt a helyekben. Az előző éjszaka félelmei miatt, most egy útszéli házba kéretkeztem be. A háziak felajánlották, hogy mosakodáshoz a házból adnak egy vödör meleg vizet, de azt én tudatlanul visszautasítottam, mert a kertben csörgedezett egy patakocska. Gondoltam ez a víz is megfelelő lesz számomra. Megfelelt, csak az volt vele a bökkenő, olyan hideg volt, hogy mosakodás közben gőzölgött a testemen. Künsdorfnál ismét hobbikertben tanyáztam amelyet, egy hatalmas, több mint 400 éves hársfa uralta. Aludtam Graz alatt, Laubbegnél idős papok otthonának parkjában. Éjszaka, egy általam nem ismert madár rikácsolására ébredtem. De nem csak az én álmomat tette tönkre, hanem az otthonban lakó öreg papokét is, kik igazán cifra káromkodások mellett méltatlankodtak a nyitott ablakban. Már amennyire a német nyelv megengedi a cifraságokat a káromkodásban. Hazafelé, már magyar területen, nehezebb volt éjszakára sátorhelyet találnom, mint osztrák sógoréknél. Vasváron egy kertes házban megengedték, hogy éjszakára maradjak. A szigorú háziúr, hogy elrémisszen bármilyen bűn elkövetésétől, pisztolyával dicsekedett. Több se kellett nekem, le is léptem azon nyomban.

Arra már nem emlékszem, hogy milyen esemény miatt törött el az utánfutóm vonóhorga. Arra viszont igen, hogy több alsóújlaki polgár segített megjavításában. Esti szürkület lévén a nyakamba akasztható napszemüvegemre már nem volt szükségem, csak akadályozott a javításban, felakasztottam a visszapillantó tükörre. Segítséggel, spárgával sikerült a vonóhorgot úgy megjavítani, hogy talán még most is működne, ha nem cseréltem volna le idehaza. De a poén nem ez. Induláskor nyakamba akarom akasztani a napszemüvegemet, de nem tudtam, mert valaki a kavarodásban pofon vágta. Mondtam is magamban: „Most már biztosan hazaérkeztem”. Az egyik helybeli megengedte, hogy a kerti szerszámos bungijában húzzam meg magamat, éjszakára.

Magyar bicajosoktól ismertem meg a másik igencsak bukszakímélő trükköt, amit elítélendő módon alkalmaztam én is. Recepciózárás, hét-nyolc óra után kell belógni a kempingbe. Reggel fizetés nélkül, még a nyitás előtt távozni. Csúnya dolog, de mentségemre szolgáljon, hogy aki kerékpáros és még ráadásul magyar is, az csak csóró lehet. Én pedig az voltam. Ezt csak akkor tudtam megtenni, amikor körtúrán voltam. Csillagtúrán bezzeg ki kellett pengetnem a néha borsos kempingszámlát. Mármint csak nekem volt borsos, a nyugati kempingvendégeknek nem okozott nehézséget a számla kifizetése. Későbbiekben, mikor már visszatérő vendégnek számítottam, jelentős kedvezményt kaptam, de csak ott, ahol a tulajdonos kezébe kellett leperkálnom az schillingeket, később az eurókat.