AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 3. rész

Weboldalomról vettem kölcsön.


2005. 08. 16. kedd, Mentl

Tegnap este olyan fáradt voltam, hogy nem voltam képes az írásra. Pedig lett volna mit. Az időjárás előrejelzés ellenére viszonylag jó idő volt, el is mentem az Ossiach-tó körüli túrára. Hazafelé jövet a rázós útnak, a keményre pumpált guminak köszönhetően letörött az első lámpám. Hogyan javítom meg, egyelőre rejtély. Az éjszaka a szokásoshoz híven ismét esett de kisebb erősséggel, mint az előző este.
 Én nem vagyok fázós, de az utóbbi 15 napban megmondom őszintén, bizony fáztam rendesen. Éjszaka 9-11 C fok van, nappal sincs 17-19 foknál több. Már vagy húsz napja kint alszom a szabadban, sátorban, biztos melegem lesz első éjszaka otthon a lakásban.

A mai napra tervezett Millstädter-tavi túrámból nem lesz semmi, mert az eső miatt nem indulhattam el időben. Túra hossza legalább 100 km, így ha most kiderülne, iakkor sem maradna elegendő időm teljesítésére. Egy rövidebb alternatívát kell keresnem délutánra, de még semmi konkrét elképzelésem nincs.

Lehet, hogy sajnálni fogom, hogy az eddigi túráimról nem írtam naplót, mert elveszelődik sok emlék. Utólag összeszedni a gyenge memóriámnak köszönhetően, nem fog sikerülni. (Lehet, hogy erről is írtam. Íme itt a bizonyíték arra, hogy komoly gondok vannak az agyamban.)

10. 35-kor még az idő bizonytalansága miatt nem indulhatok, pedig a kenyerem is fogytán van. Itt van a Spar a szomszédban, ami szemtelenül drága egy üzlet. Igaz minden nap nyitva van, biztosan megérheti nekik, hisz a kempingezőknek vasárnap is kell friss ennivaló.

Egész nap olyan hideg és nedves idő volt, hogy a kiteregetett ruhák semmit sem száradtak, kénytelen voltam ismét a fregolit igénybe venni.

Úgy döntöttem, hogy holnap, azaz szerdán vonatra szállok, és meg sem állok Wiener Neustadtig. Estére a Papinál leszek, ott töltők egy napot, és pénteken megölelhetem, megcsókolhatom szeretteimet (amikor ezt írom, hát bizony elérzékenyülök). A Mucikámmal megbeszéltem a dolgot, egyetértett velem. Rettenetesen ramaty az idő. Ferinél, Tirolban hordja a szél a havat, fűtenek a vendégeknek. Megbolondult az idő, vagy ez így normális, vagy a globális felmelegedés hatása? A „Deep Impact”, vagy a „Holnapután” című filmek víziója valóságot ölt?

2005. 08. 17 szerda, Villach és Wiener Neustadt között valahol

Már a vonaton ülök, mikor e sorokat írom.

Ha Villachban veszem meg a vonatjegyet, akkor a kerékpárért nem kell fizetnem, ha Wiener Neustadtban, akkor igen. Nem jövök rá a logikára, pedig biztos van. Itt is, akár csak Wiener Neustadtban a számítógép csak foglalt helyeket jelzett a kerékpáros vagonban, de valóságban csak egy szem bicaj várakozott rá, az enyém.

Este alig tudtam elaludni. Olyan állapotban voltam, mint gyermekkoromban, amikor utaztunk „haza” az Alföldre, Újszalontára. Izgatott voltam, és nehezen jött álom a szememre. Hajnali kettőkor ébredtem, hogy nagyon kell pisilnem, amit a sötétség révén el is intéztem a sátor előtt. Több részletben aludtam 04. 30-ig. Sikerült összecsomagolnom 06. 10-re, és hétre már az állomáson is voltam. A vonat csak 08.20-kor indult.

Ma, azaz 17-én, szerdán bezzeg jó idő van, csak el kellett jönnöm. Idáig fáztam, mint a vadászkutya. Magyarul, kifogtam. De azért nem futamodtam meg, pedig jó néhány buktató volt az utam során. Összességében változatos és unalommentes volt, néha gyorsnak, néha lassúnak tűnt az idő múlása. Csak este ne lett volna. Ötös skálán az utat 4,5-re értékeltem

2005. 08. 18 csütörtök, Frauenkirchen

Az előző nap beszámolóját a vonaton hagytam abba. Az utazás alatt különösebb említésre érdemes esemény nem történt Ahogy közeledtem Wiener Neustadthoz, az idő úgy romolt el, és az állomáson már jól esett is. Át kellett csomagolnom holmimat, mert féltem, hogy eláznak. Csak a polifon egy része, és néhány nem fontos ruhanemű lett vizes. A legnagyobb baj ezután történt, ami első ránézésre nem tűnt annak, de valójában az volt. Később nagyon komoly kihatása lett. Az első váltom bowdenje szakadt el. Csak a középső fokozatban lehetett használni, nem tudtam nagyra feltenni, mikor gyorsan kellett haladnom. Pedig sokszor kellett volna, mert 70 km volt előttem, és azt lassan nem lehet leküzdeni. A túlpörgés úgy kikészített, hogy megérkezésem után többször is rosszul lettem.(ind. 12. 50 – érk. 18. 10 menetidő 6 óra 20 perc). Az is közrejátszott a dologban, hogy kb. 35 km-en át, esett az eső, esőköpenyben kellett tekernem, aminek eredménye az lett, hogy totálisan kívül-belül eláztam. A köpeny alatt az izzadtságtól. A Papihoz érve gyorsan felvertem a sátrat, és a vizes polifon száraz felére a pléddel megágyaztam. 19.00-tól 23.30-ig aludtam. Pisiltem, és, úgy ahogy voltam, a már felfujt gumimatracon aludtam, igaz részletekben reggel 6-ig, mikor is megfürödtem. Hiába bíztam a fürdés jótékony hatásában, nem jöttem helyre, csak este 6-ra, mikor e sorokat írom, addigra. A Papiék szerették volna, ha maradok vagy egy hetet. De én nem akartam maradni, mert már nagyon hiányzik a család. Úgyhogy holnap megyek haza. Abban maradtunk, hogy visszajövök egy hét múlva, majd meglátjuk mennyi időre.

Kajával ellátott Papi, kaptam tőle egy sült malac jó nagy darabját, Estére a kis Helmut hívott meg Pomogyba, étterembe vacsorázni. Hát most itt tartok, csomagolnom kellene, de nincs hozzá sok kedvem.

2005. 08. 19 péntek, Frauenkirchen 05.00

A tegnap estével kapcsolatos információk: A pomonyi vacsorára velem együtt 13 fős társasággal utaztunk, de hogy milyen apropóból, arra nem jöttem rá. A kis Helmut hívott meg bennünket „snitzelt” enni, ami két hatalmas bécsi szeletből állt. Köret nincs hozzá, csak krumplissaláta és sör. Bőséges volt a vacsora. Azt sem értem, hogy a kis Helmut miért nem evett húst, csak kevés krumpli salátát. Nem tudok róla, hogy vegetáriánus lenne. Az hús adagját szétosztotta az egyik állandó kempinglakó és köztem. Este még interneten megnéztem a menetrendet, s annak alapján utazom haza. Most már valójában nekiállók csomagolni, és befejezem a beszámolót a 2005-ös utamról. Amiről esetleg még lesz mondanivalóm, azt majd otthon lejegyzem, ha emlékszem még rá. Vége.

Utólagos bejegyzés:

Továbbiakban Győrig, és azon túl sem történt semmi érdemleges. Megérkeztem 18.25-re, a vasútállomásra, Fülére, ami mind a családomnak, mind nekem rendkívüli megnyugvást jelentett. Újra megölelhettem, megcsókolhattam szeretteimet, ami szavakkal el nem mondható boldogsággal töltött el. Teljesen igaz az az általam kitalált, kissé suta együgyű mondás, miszerint „az elmenetelben az a legjobb, amikor hazaérkezem”