2010. máj. 30.
CSODA
A vasárnapok máskor is hoztak már, sajnos csak időlegesen javulást egészségi állapotomban. A mai nap is ilyen csodahozónak számító vasárnap. Majd holnap reggel bizonyosodok meg arról, hogy mint már oly sokszor, most is valami ismeretlen erő, vagy nem tudom micsoda játszik-e velem, vagy valójában pozitív változás előtt állok.
Már igazán rám férne a javulás, mert már három éve, folyamatosan csak a hanyatlásomat tapasztalom meg. Nem vagyok ugyan babonás, de most bennem van a majré, hogy örömömben elkiabáltam a szerencsémet. Arra alapozom bátorságomat, amiért ilyen nagyra mertem nyitni számat, hogy betegségem majd az összes tünetében, minőségi változást tapasztaltam meg. Ha még holnap is fent fog állani ez a csodás állapot, ki kell nyomoznom, hogy mi az oka neki. Csütörtöktől négyféle újabb szert szedek, amiből csak egy, amit orvostól kaptam a többi három úgynevezett gyógyszernek nem számító gyógyhatású készítmény. Ezek valamelyike, vagy együttes hatásuknak köszönhető a változás? A szabadon vásárolható szereket az interneten történt kutakodásaim alapján választottam. Ha kiderül, hogy a népi gyógyászati anyagok miatt történt meg ez a csoda, azt itt nem fogom szó nélkül hagyni. Meg a kezelőorvosomnál sem.
(Most hétfő hajnal van. Úgy néz ki, eddig nem kiabáltam el előre semmit.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Hogy ki ő? Blogger. Aki az internetes világban, legalábbis nálunk, egyik bejegyzésével rövid idő alatt nagyon nagy népszerűséget tudhatott ...
-
Tegnapelőtt este ismét megbizonyosodtam arról, hogy minden rosszban van valami jó, akár többszörösen is. A televízió műsorai között szörfözt...
-
Morgolódunk a katonai kiadások kapcsán de azt el kell fogadnunk, hogy ennek a szükséges rossznak is van jó hozadéka. Mint például az egyik,...
-
A TV2 Tényekben látott egyik riportfilm inspirációjaként íródott ez a cikk. Nem csak nekem, az egészségügyben oly sokat járatós érdekeltnek,...
-
Bajom van a világgal. Nem megy semmi sem úgy, ahogyan az ideális ( ha nem is ideális, de legalább jó) lenne. Az okára a válasz egyszerű is...
-
Illusztráció Kezdem megérteni, hogy miért nem értem világunkat. Fejet kell hajtanom fiam előtt, aki arra kért, hogy ne is igyekezek megérte...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Abbahagyom egy időre, lehet örökre az „ész” osztást, mert értelmét nem látom erőfeszítéseimnek. Lebegtetem visszatértemet, mert bármennyire ...
-
Illusztráció. Úgy érzem magamat, mint az, akire így vicsorog ez a fenevad. Sokan nem látják át ennek a jelenlegi politikának iszonyatosan...

Igazán örülök kedves barátom, igazán!
VálaszTörlésÉn is örülök! A népi gyógyászatot pedig bizony nem kell, és nem is szabad lebecsülni! Bízzunk a tartósságban!
VálaszTörlés