AUSZTRIAI KERÉKPÁRTÚRÁK 2005-2007 7.rész

Weboldalomról vettem kölcsön.


43-2007/A/3
2007. 08.07 kedd Mentl 20.50

Majd holnap írok, ma nagyon fáradt vagyok.

2007. 08.09 csütörtök Mentl 15.00

A holnapból ma lett, mert tegnap is nagyon elfáradtam, de erről majd késöbb.

Hazulról Villachba történő kiutazás végkifejlete a nagyobb zökkenők ellenére jobban sikeredett, mint amire eredetileg számítottam. Sikerült Wiener Neustadtban az „Allegro Stradivari”-ra felszállnom. A kalauznál vettem jegyet és már este hatra Villachban voltam. A táborhely kiépítésével kész voltam nyolcra.

Másnap, szerdán vonattal elmentem Klagenfurtig, és hasonlóan, mint tavaly végigjártam a Keutschacher tavakat. A visszafelé úton, a balfék módon kihelyezett kerékpárutat jelző táblák miatt Veldennél tettem egy erős emelkedővel megspékelt hurkot feleslegesen, ami igencsak lefárasztott.

A mai nap susztervasárnap lett sajna, mert már harmadszor esik az eső, és így a tekerésből nem lett semmi a rossz idő miatt. Legalább a lábaim pihennek, leszámítva azt a húsz km-t, amit ma tekertem kajáért, és a vasúti menetrendért. Pont a zivatar előtt értem vissza, így most sátorfogságra vagyok ítéltetve. Legjobb időjárás előrejelzők a tandem ejtőernyősök, mert ha ők megjelennek, akkor biztos aznap jó idő lesz.

2007. 08.10 péntek, Mentl 11.00

Pénteki nap lévén, mivel csak munkanapokon jár a vonat Spittalba, úgy terveztem, hogy most teljesítem a Millstädter tavi túrát. Nem lett belőle semmi, mert éjszaka olyan erősen elkezdett fájni a jobb vádlim, hogy még menni is alig tudok rajta. Vagy a biciklizés miatt megerőltettem, vagy a bot miatt fájhat. Mindegy, hisz most úgy sem tudok tekerni vele.

14.00 Aggódom a lábam állapota miatt. Szemlátomást vastagabb a jobb, mint a bal. Lassan már járni sem tudok rajta. Szerencsére van kenőcsöm, és gyógyszerem, tudom kezelni. Majd egyszer csak meggyógyul, csak az a nagy kérdés, hogy mikor, mert itt a ragyogó idő, és nem tudok tenni abszolút semmit sem. Ha hétfőig nem jön rendbe, haza kell mennem, csak az a rejtély előttem, hogy hogyan.

Pihentetem a lábamat, és ameddig kitart a gyógyszerem, addig szedem, mást amúgy sem tudok tenni. Borzasztó, hogy megvert a sors, pont azzal, amire a legnagyobb szükségem van most, a járás épségére.

18.30 Borogatom vizes ruhával, nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy használ.

2007. 08.11 szombat Mentl 12.00

A fenéket használt a borogatás, a lábam ugyanolyan dagadt, mint amilyen tegnap volt. Elmentem a boltba, de mint a csiga, olyan sebességgel. Feltankoltam kajával, így a sátorba rohadva várhatom a hétfőt, mert ha akkora sem javul lábam állapota, muszáj orvosnak is látnia.

Telefonáltam a berghofi kártyás telefonfülkéből Mucikám megnyugtatására. Hogy sikerült-e, hát az nem biztos.

17.00 Az idő ramaty, már harmadik napja esik. Jó a rosszban, hogy a lábam, most krepált be, amikor, amúgy se tudok csinálni semmit sem.

Az nem igaz, hogy senki sem néz rám, mert Maxi Gabiék kutyája naponta többször is benéz a sátorba. De más senki sem.

A rossz idő miatt egyre foghíjasabb a kemping, menekül a vendégsereg.

Hazafelé út terve a következő, amit még meg merek kockáztatni ezzel a rossz lábbal: a 8.20-assal végigmegyek Bécsig, majd átszállok a fertöszentmiklósira, amivel elmegyek Frauenkirchenig, Papihoz.

2007. 08.12 vasárnap Mentl 12.00

Amennyiben csak lehetséges, nem használom a botot, mert az is lehet, hogy ez az oka minden bajnak. Ugyanis, már akkor is fájt a lábam, amikor Danival mentünk haza a Papitól. Celldömölk előtt már fájt a jobb vádlim. A Papinál botoztam, míg odahaza nem és ezért megjavulhatott. Most a bot, a veldeni hurok, és a drávai két meredek emelkedő miatt lehet ez a súlyos fokú izomgyulladás. Csakhogy eddig ettől jóval keményebb terhelés sem okozott gondot. Akkor most mi történhetett?

Azért történek mosolyogtató dolgok is környezetemben. A panzió emeleti szobájában lakik egy idős magyar házaspár. Az öreg nem lehet valami jó véleménnyel a kempingvendégekről, egyik lesújtó kiszólását hallottam, mivel pont a teraszuk alatt tanyázom, amit a felesége szórakoztatásának szánt.
— Mennek mosogatni a cigányok, (rögtön helyesbített) a sátorozok.
Bizonyára nem gondolta, hogy van más magyar is rajtuk kívül a közelbe, hisz nem látott a kempingben a sajátján kívül másik magyar rendszámú autót. Kell vigyázni, mert néha hallani magyar szót is, és vannak osztrákok, akik értenek, vagy beszélnek magyarul. Nem szabad felelőtlenül bármit is mondani, mert roppant kellemetlen eredménye lehet. Mint nekem 1970-ben, Krakkóban, mikor is egy lengyel fiatalember gagyorikálását unva azt találtam mondani:
— Fordulj fel!—s a válasz:
— Te is!— Magyarországon tanult valaha.

Maxitól, aki rendkívül szelíd vizsla, játékos futkározásától annyira megijedt egy hat év körüli kisfiú, hogy be kellett emeltem a panzió földszinten lévő szobájukba, anyjához.

Tegnap az ebéd és a vacsora egyben volt, úgy hat óra körül, amitől sikerült annyira elálmosodnom, hogy takaródó előtt el is aludtam. Tizenegy óra körül nagy durranásokra ébredtem, valahol a közelben a tó partján tűzijátékot lőttek fel. Addig hezitáltam, hogy kibújjak-e a meleg vackomból, vagy sem, mire elszántam magam az előmászásra, a műsor már véget is ért. A fürdés szombaton kimaradt az életemből, de ez nem okozott higiéniai bántalmat testemnek, mert sajnos aznap nem volt olyan tevékenységem, amitől elkoszosodhattam volna.

A lábam kezelésénél gyógyszert váltottam, remélem az új medicinák hatásosabbnak fognak bizonyulni, mint az eddigiek.

18.00 Optimizmusom ide, optimizmusom oda, most mégis rendesen meg vagyok ijedve, hogy mi a fityfene van velem. Nincs mese, orvosnak kell látnia, mert magától, és az én kuruzslásomtól ez a vádli bizony nem fog meggyógyulni. De akkor mi lesz? Ez itt a nagyon nagy kérdés. Itt véget ér a legendás optimizmusom. Eddig bizakodó voltam, mert mindig láttam előre problémáim megoldását, de most tanácstalan vagyok, mert nem láttok semmit. Lehet, hogy ez „vég kezdete”? Az alagút végén mindig láttam a fényt, de most koromsötétséget látok. Ez így nem jó, sötétet nem lehet látni, hiszen mert sötét van, látni csak fény miatt lehet. Na ezt a paradoxont el lehetne egy darabig ragozni, de most nincs hozzá kedvem. Ramatyul érzem magam a vízióimban megjelent teljes kilátástalanság miatt. Most érzem át csak igazán Mucikám lelkivilágát, nagyon rossz lehet neki. Meg az is rossz, hogy egyedül vagyok, nincs senki körülöttem, akiből reményt meríthetnék. Még Mucikám pesszimizmusa is most jól jönne, mert azzal „hivatalból” nem érthetek egyet, és az Ő elgondolását ellenezve, reményt csalhatnék magamnak.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a lábam ugyan nagyon csúnya, dagadt, de annyira nem fáj, mint tegnap, illetve tegnap előtt. Jobban is, többet is tudom használni. Lehet, hogy a mai erősebb igénybevétel miatt ilyen kemény, dagadt?

2007.08.13. Villach LKH 16.00

Dagadt, de nem a használattól, hanem a trombózistól. No de csak sorjában.

Ma reggel Gabi javaslatára elmentem Annamheimbe a körzet orvoshoz, Dr. Magdalena Oitzingerhez. Aki valójában a treffeni Billa mellett található, és pechemre a mai naptól szabadságon volt. Vásároltam a Lidl-ben kaját, amiről utólag kiderül, hogy teljesen feleslegesen bizonyult. Megkerestem a landskroni orvost, aki miután meglátta a lábamat, fejét fogva, hujujgatva közölte velem, hogy ez bizony trombózis. Már adta is a kórházi beutalót. Teljesen letaglózót a hír, a rendelő várójában ültem vagy tíz percet, mire annyira észhez tértem, hogy el tudtam indulni. A postán vettem két telefonkártyát, mert itt szerencsére még nem szerelték a fülkét, és így tudtam beszélni a Postabiztosítóval. Utólag kiderült, hogy ez okos lépés volt részemről. Visszatekertem a kempingbe, a dagadék lábammal. Gabiékkal megbeszéltem a helyzetet, és úgy döntöttem, hogy itt hagyom náluk holmimat, kerékpáromat, az istállóban. Rendkívül nehezemre esett a felszerelésem becsomagolása az utánfutóba. Többször meg kellett állnom, le kellett ülnöm, kénytelen voltam pihentetni lábamat. A felesleges kaját szerettem volna oda adni Maxinak, de úgy felszívódott, hogy sehol sem láttam, így kénytelen voltam kidobni a kukába. Józef hívott nekem taxit, ami behozott a villachi kórházba potom 14,50 €-ért. A kórház előtti telefonfülkéből tudtam beszélni Mucikámmal, aki velem együtt igencsak el volt kenődve. Hiába, a német nyelvtudás hiánya elég kellemetlen tud lenni, mert a személyzettel igencsak körülményesen tudtam társalogni. A felvételt megkönnyítette, hogy a Postabiztosító Magyarországról idetelefonált, és már sok mindent tudtak velem kapcsolatban. Az összes fontos dolog sínre került, és ha segítséggel is, sikeresen megoldódtak a felmerült nehézségek.

18.30 Felvettek, tolószékben felvittek az osztályra, ahol elhelyeztek egy háromágyas szobába második betegnek. Este hatig nem történt velem semmi, már azt hittem, hogy elfelejtkeztek rólam, de nem úsztam meg. Kaptam szúrít a hasamba, befáslizták jobb lábamat rugalmas pólyával, talpamtól combtőig. Előtte megkaptam első vacsorámat, amit fogatlan embernek szántak, mert pépes volt.

2007.08.14 kedd Villach LKH 12.30

Majd megállt bennem az ütő, mert a nagy pakolásban elkeveredett a biztosítási kötvényem. De hála a jó Istennek (még a végén vallásos leszek a sok sorscsapástól?) megtaláltam.

Reggel ultrahangon megtalálták a trombózisokat a jobb vádlimban.

13.00 Megáll az eszem. Ebéd után a betegeknek kávét, forró csokoládét kínálnak, és természetes, hogy innivalót többféle ásványvízből lehet választani.

18.00 Megkaptam a második vacsorámat, amit igencsak gusztusosan tálalták. Remélem, az ittenit rövidesen összehasonlíthatom a fehérvári kórház „gasztronómiai művészetével”. Tudom, hogy ott nincs ilyen príma ellátás, kiszolgálás, de nem bánnám, ha azt ehetném. Csak a poén kedvéért, Fehérváron majd panaszt fogok tenni az ebéd utáni kávé hiánya miatt.

Ma is, tegnap is nagy telefonforgalmat bonyolítottam, hála kisfiamnak, aki feltöltötte ATM-en keresztül telefonomat. A tarifacsökkentés ellenére a roamingolás igen drága. Legcélszerűbb SMS-t írni, csak azzal az a baj, hogy 160 karakterrel kell gazdálkodnom, ez bizony néha kevésnek bizonyul. A biztosító többször is felhívott a kórház vonalán, ez így nekem legalább az nem került pénzembe.

A biztosítós csaj, a reggeli első hívásakor elmondta, hogy ki akarnak az osztrák orvosok vizsgálni, amibe gyomor- és végbéltükrözés is beletartozik. Na mondom én, köszönöm szépen ebből ugyan nem kérek. Fehérváron már egyszer átéltem a gyomortükrözést, amiről igencsak kellemetlen emlékem maradt. Még egyszer nem akarok átesni hasonló tortúrán, megspékelve végbéltükrözéssel. Furcsállottuk, hogy mi köze van a tükrözésnek a trombózishoz. Erre a magyarázatot majd Fehérváron kaptam meg. Az osztrákoknál minden negyven év feletti férfi belső traktusát megnézik gasztroendrológiai szűrővizsgálattal, és ezért számomra is előírták felvételnél, standardként. Kértem a biztosítót intézkedjen, hogy minél előbb szállítsanak haza. Egy prózai okai is volt annak, hogy szorgalmaztam hazaszállíttatásomat, elfogyott a tiszta ruhám, mert az állandó fekvés miatt nem moshattam.

20.00 Meg van az esti örömöm, holnap reggel 8-9 óra között itt van értem a mentő, orvosi kísérettel visznek Fehérvárra.

Hogy jobb legyen az utolsó éjszakám, teával kínáltak, ami igen finom volt, határozottan jól is esett. Sajna hiába minden jó szándék, mégis nagyon ramaty éjszakám lett.

Igazán nemzetközivé vált szobánk, a hallgatag olasz sráccal, a ma felvett öreg bagós osztrákkal, és velem. Az olasz fiú igazi póker arccal jár-kel, soha el nem mosolyodik. Az öreg Herr Fritz épp most tiporja le magáról a bagótól iszonytatóan bűzlő nadrágját. Valószínűleg, a nagy pocakja akadályozza hajolásban, és ezért választotta vetkőzésnek ezt a módját. Jó, hogy holnap hazamegyek, mert az öreget nehéz elviselni az állandó kehes köhögése, a szuszogása és bűze miatt. Nem tudom, hogy horkol-e? De valószínű, hogy éjszaka ennek az élménynek is részese lehetek. Mindegy, valahogy csak kibírom ezt az éjszakát, holnap megyek HAZA.

Úgy néz ki, itt kell hagynom Mentliben az istállóban kempingfelszerelésemet, kerékpáromat, mert kicsi mentőt küldenek értem és a cuccom, már nem férne el bele. Hát most már mindegy. Beszéltem a Petivel, ővele fogom, majd ha egészségem engedi, hazavinni holmimat. Kár lenne mindent veszni hagyni. A szállítás költségére nem is merek gondolni, mert az sem lesz piskóta. Az is igaz, ha vonattal megyek haza, az is 20-25000 Ft-ba kerülne. Így meg körülbelül lesz negyven rugó. Most legalább kivédem a Frauenkirchen-Tapolca közötti 130 km-es szakaszt, amit nem tudom, hogy hogyan küzdöttem volna le.

Sajna úgy néz ki egyre bajosabbak túráim lebonyolítása, ami köszönhető a megszűnő vasútvonalaknak és az egyre instabilabb egészségi állapotomnak. Ezek után, hogy mi lesz, arról lila gőzöm sincs.

2007.08.15 szerda Villach LKH 07.00

Remélhetően az utolsó villachi bejegyzésemet írom.

Ami egy vén öreg kehes ember repertoárjában megtalálható azt éjszaka Herr Fritz mindet felmutatta. Zörgött, mászkált, és alvás közben olyan hangokat hallatót, amitöl éjszakai afrikai szavannán gondolhata megát a szerencsétlen halandó. Így alvás, az nem sok volt éjszaka.

Pakolok össze, és várom a mentőt.

Utólagos bejegyzés:

Még soha sem örültem úgy magyar embernek Ausztriában, mint a betegszállító fiúnak, akit először láttam meg az értem küldött mentő háromtagú személyzetéből. Le a kalappal a Posta Biztosító előtt, flottul megszervezték és lebonyolították hazaszállításomat a villachi kórházból Fehérvárra.

Ha utólagosan alaposabban belegondolok, jó lett volna, ha alaposan kivizsgálnak. Financiálisan nem lett volna belőle hátrányom, mert minden költségemet a biztosító fedezte. Csakhogy teljesen egyedül itt az isten háta mögött, a bajban szeretteim nélkül lehetetlen vállalkozás lett volna. Nem bírtam volna ki épp ésszel.