A Facebookon már másokkal megosztott sommázott gondolatokból egy bővebb magyarázatra szorul, mert nem egy rugóra jár az agyunk. Ez saját gondolat, ami az első olvasatkor nem, vagy nehezen érthető. De, még ha érintőlegeseden járjuk csak körbe, meggyőződhetünk, hogy igazsága vagyon. „Az ember hiábavaló erőlködése, amivel botor módón az antagonisztikus ellentéteket próbálja feloldani, viszik előre a világot.”
2011. jún. 22.
2011. jún. 15.
BLÖD TEÓRIA
Lehetséges, hogy megtaláltam az örök élet titkát? Mintegy vigasztalásul azoknak, akik velem együtt nem hisznek a vallások által tényként elkönyvelt, halál utáni ilyen-olyan létezésben. Lehet, hogy blődség teóriám, de az is lehet, hogy nem.
2011. jún. 13.
MODERNKORI ROBOT?
Minden héten produkál kormányunk olyat, ami megütközést kelt bennem. Olyan hatást vált ki produkciójuk, hogy láttán nézek, mint Jenő a moziban. Hitetlenkedve, hogy még mit ki nem találnak bőrünk lenyúzására. A nép, az isten adta nép, meg bárgyún asszisztál nekik. Csak az a kérdés meddig? Mert ezeknek az intézkedések meghozatalával, saját maguknak verik a szeget a koporsójukba. Mint a legutóbbi ukázukkal, miszerint a szociális segélyt igénybevevőknek el kell fogadni olyan munkát is, ami lakhelyétől napi háromórai utazásnál távolabb van, hisz ingyen utazást és szállást biztosítanak.
2011. jún. 10.
A CIVILIZÁCIÓ ÁRTALMAS?
Nem áll szándékomban reklámozni senkit sem, de ha mégis ezzel a bejegyzéssel azt teszem, nem fogok haragudni magamra. Bele-bele olvasgattam Szendi Gábor Paleolit táplálkozás című könyvébe (a látásproblémám miatt csak röviden), de ez is elegendő volt sarkalatos megállapításokra. Amit már amúgy is sejtettem, most már teljes mértékben bebizonyosodott számomra, hogy nyavalyáimnak, a civilizált világ betegségeinek oka a modern élelmiszerek miatt van. Itt a modernt a kb. 10000 éve elkezdődött új táplálkozási szokásaink kezdetétől bevezetett ételeinkre értem. A gabonára, a tejre, cukorra, stb.
2011. jún. 8.
CSAK RÖVIDEN
Az illusztráción a nyuszifarok a lényeges, mert az is rövid.
A mai világunkban felgyorsult élet, a hihetetlenül sok információ nem ad időt hosszabb elmélkedések vizslatására, ezért ebben bejegyzésben spórolok az olvasó idejével.
2011. jún. 6.
ÁTLÁTNI A SZITÁN
Apámnak volt mondása, mikor valami csalafintaságról előzetesen látta az igazságot. Rájönni, hogy valójában mi a hátulütője a dolgoknak. Ilyen trükkösek jelenleg az sms-es szavazásokkal operáló tehetségkutató versenyek, és reality show-k. A műsor szervezőinek piszkosul mindegy, hogy az arra valójában a legtehetségesebbe nyeri-e a versenyt, és a vele járó anyagi értékeket, csak az a lényeg, minél több pénzt tudjanak bekasszírozni a pórnéptől.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Boldog kor hajnala fog bekövetkezni. Na nem mindenkinek, mert a jó érzésű gondolkodóknak kész kínszenvedés lenne. De a jó érzésű nem gondolk...
-
Okos, vagy csak okosnak hitt tanácsokkal tudok szolgálni, mert eddig is az volt, és a maradék életemben az lenne a feladatom, hogy átadjam, ...
-
Virtigli balos érzelmiként írom. Semmi, de semmi sem fenyegeti a Fidesz hatalmát. Amit a – magában ugató, önmagára hiú (rátarti), kishitű (...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
-
Gondolatban elkalandoztam ide-oda.
-
Értetlenkedek, amiért egyesek, sőt kettesek, szerintem ok nélkül sírnak-rínak keserű sorsuk miatt. Nincs kitekintésük a világra, mert ha lá...
-
Illusztráció A tegnapi bejegyzés végén elfelejtettem odaírni, bár a plágiumot nem tartom szép dolognak, most igazán nem orrolok meg senki...