2011. márc. 4.

EZ VALÓDI REFORM LENNE

Az utóbbi időben rendszeresen a politikával foglalkozom, mert igencsak érzékenyen érint. Kitekintve kis világunkba, Churchill szavaival tudnám sommásan jellemezni a helyzetet, hogy ez már a vég kezdete. Én már most érzem, egy frászt, tudom, hogy ami ránk vár, felhasználva az előbb említett politikus szavait az vér, és könny. Lelkesített szavaival, mert ő legalább tudta, hogy a háború után jobb lesz, én viszont azt tudom, hogy mostani után sem lesz jobb.

Az a vád ért, hogy lelombozok mindenkit magam körül. Azzal tisztában vagyok, hogy lehangolóak írásaim, ez azért van, mert az általános helyzet is lehangoló. Ha azt mondóm, hogy minden happy, attól még nem lesz jobb. Hiszen hazudok. Én csak igazlátó tükröt tartók elénk. Nem a hírvivő, vagyis én vagyok a hibás, hanem azok, akik a tükörben látható képet okozták. Mint akinek szálka ment a kezébe, sziszegek tőle. Folyamatosan jajgatok, hogy vegyék észre a többiek is a veszélyt. Sokan ugyanúgy érzik, látják, hallják mint én, de nagyon sokan képtelenek észre venni a bajt, csak akkor mikor már közvetlenül az orruk előtt van. (Vagy még akkor sem.) Ekkor már késő bármit is tenni, a baj be fog következni. A választási objektivizmus érdekében erre az anomáliára a Fidesz adta a megoldást, csak a végeredményt tekintve fordított előjellel. A világon elsőként akarja kiskorú gyerekek után plusz szavazati jogot adni. Ha van mersze „megreformálni” a demokrácia alappillérét, akkor nekem is van merszem ötletemmel előállni. A szavazó lapokon ne csak szimpátiánkról adjunk tanúbizonyságot a pártok, és személyek neve mellé tett ikszel, hanem arról is, hogy alkalmasak vagyunk-e felelősséggel, kellő intelligenciával mérlegelni. Fel kell tenni minimum négy IQ tesztkérdést, amire csak két válasz van, egy jó, és egy rossz. Az illető polgár szavazatát a teszt végeredménye arányában kellene figyelembe venni.

Ja hogy ezzel nem azt a célt érnék el, amit most szeretnének az biztos. De az is biztos, hogy objektívebb lenne a szavazás.

5 megjegyzés:

  1. Könnyű volt az embereket ígéretekkel becsapni. Hisz az előttük lévők sem jeleskedtek. Sőt! Mindenki jobbat akart, hinni akart és hitt. Most ezek sem jeleskednek. Sőt! Ebben egyformák.

    VálaszTörlés
  2. Én azt szeretem,hogy így írsz!Igazat még ha sajna az a legtöbb esetben nem jó hír.Mért is írnál olyat ami nem úgy van,attól még senkinek nem lenne jobb,azonfelül akkor már nem te lennél,és az nem lenne jó!

    VálaszTörlés
  3. Valahol olvastam, továbbadom: Móricka újságolja a többi gyereknek, hogy van két Fideszes kismacskájuk.
    ― Tegnap még azt mondtad, hogy hat van!
    ― De mára négynek kinyílott a szeme.

    Arra a véleményre is kíváncsi vagyok, mit gondoltok az IQ tesztes szavazásról?

    VálaszTörlés
  4. Lelombozó lennél? Nem gondolom, bár többször mondtam, hogy túl pesszimistán látsz. Ugyanakkor azóta jobban megismertelek és tudom, hogy reálisak az ítéleteid. Szeretem olvasni az írásaidat, mert nagyon igazad szokott lenni. Tehát, tovább, tovább!

    Az IQ teszt jó ötlet, igazán volna mit kiszűrni. Előtte azonban kíváncsiságképpen kitöltetném a parlamenttel is, mert újabban olyan ötletekkel állnak elő, ami nem józan gondolkodást sugall...

    VálaszTörlés
  5. Háááát! Én az IQ teszttel nem értek egyet. A kevésbé "megáldottaknak" is itt kell élni. A megoldás az lenne, hogy IQ-val jobban megáldottaknak -pláne felelős pozícióból- nem kellene őket átkúrni!

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10