2011. jan. 19.

ÁLOMMANÓ MERÉNYLETE

Valószínűleg a pesti diszkóbaleset miatt álmodtam rosszat az éjjel. Álmomban ismét Bécsben voltam, most valahogy nem bringával, csak futottam. De ez is jó volt, mert hiszen van már vagy három éve, hogy utoljára ezt tehettem. Szerettem is meg nem is azokat az álmokat, amiben ismét tekerhetek a normál bicajomat. Felébredés a valóságra rettenetesen kiábrándító. Most is kiborított a feleszmélés, de most nem a valóság miatt kerültem zaklatott lelkiállapotba, hanem azért mert álmomban elveszítettem a velem lévő leányomat. Egy idegen távoli városban.  Az ágyban fekve hiába győzködtem magamat, hogy ez csak álom volt, akkor is olyan reakciót váltott ki belőlem, mintha valóság lett volna ez az álomkép.
Lassan, nagyon lassan megnyugodtam. Bár nem vagyok vallásos, mégis fohászkodtam, ne legyen folytatása, hajnali kettő lévén, az álmomnak. Mert régebben volt már rá  eset, ismételt elalvás után tudtam tovább vinni megszakadt álmom történését. Lehet, hogy álommanó most is elrepített Bécsbe, de ezúttal velem is maradt, mert reggel semmire nem emlékeztem.

Még ma reggel is minden média ezzel a tragédiával foglalkozik, pedig szombat éjjel történt ez a sajnálatos eset. Ahelyett, hogy hagynák szerencsétlen szülőket békességben gyászolni, szenzációszerűen ecsetelik egyes felkapott rémhíreket. Késelésről, kábítószerdilerekről, kisebbségiek aktív közreműködéséről, meg még a jó ég tudja, hogy mikről nem povedálnak. Nálam az érzékenységi küszöb úgy néz ki jóval alacsonyabb, mint a médiák tisztelt szerkesztőinél, ezért ágálok az ilyesfajta hangoskodás ellen. Nekem gusztustalan, ahogy körbecsámcsognak mindent. Kell beszélni róla, de nem annak, akinek csak hírértéknek számít ez az eset. Ha az adóbevallás elfér egy söralátéten, az ehhez hasonló balhék megelőzésére is lehet egyszerű jogi formulákat kitalálni. Majd arra illetékes szakértők kiokumulálják, hogy mi is történt valójában, nem kell a média „oknyomozása.” Meg nem is kell hozzá különösebb szakértelem, hogy megállapítsák itt bizony nagyon sokan voltak, és ez okozta a tragédiát. Nem vagyok járatos ilyesfajta helyekre, (még fiatalkoromban sem bírtam a hangos ramazurit, most meg pláne nem) csak feltételezem, beugrót itt is kellett fizetni. Én naiv, hát persze. Minél több az ember, annál több a lé. A kapzsiság miatt 13-szor több jegyet nyomtattak, mint amennyi férőhely volt valójában. És még sem érzi felelősnek magát a buliszervező. Remélem lesz valaki keménykezű, aki majd felhomályosítja. Mint érző szülő, azt mondom, hogy aki drága kincsünkkel hazardíroz, anyagi gyarapodására használja fel őket, semmivel sem különb szememben olyan trógernál, mint aki kihasználja ítélőképességük fejletlen voltát, és káros tudatmódosító-szerekkel kereskedik rajtuk. Jogilag nem lehet így egy kalap alá venni őket, de hát én nem vagyok jogász, én csak szülő vagyok.

Hajdanában, nem is olyan régen, lányom bulizós korszakában nyugtalan éjszakáim voltak. Ezért kombinálhatta most össze agyamban álommanó ezt a katyvaszt.

6 megjegyzés:

  1. Ma egy építész beszélt erről az épületről.
    Csoda, hogy nem történt nagyobb tragédia... ugyanis nem véletlen, hogy a háromszintes épületet csak háromszáz fő befogadására találták alkalmasnak.
    Egy bejárata volt az épületnek, ami tűzrendészeti szempontok szerint meghatározza, hogy mennyien tartózkodhatnak egyszerre az épületben. Ráadásul a lépcső sem tömeges közlekedésre lett tervezve, állítólag le is szakadhatott volna. És ha mindez kevés lenne, a három szinten több discoteremben zajlott a tánc, így a háromezer fő olyan rezonanciát is okozhatott volna, ami szintén életvélyes helyzetet eredményez.
    Kiváncsi vagyok, hogy ezek tudatában, felelősnek találják e a szervezőket...

    VálaszTörlés
  2. Pl.:"Az önkormányzat jegyzőjének hivatalból tudomása volt arról, hogy a szórakozóhely a bejelentésben közölt feltételektől eltérő nyitvatartási idővel működik."
    A tömeg meg látszik! A Nyugati tér nem egy isten háta mögötti hely, hanem......!
    Néhány tucat kérdést meg tudnék fogalmazni bizonyos személyek és hivatalaik felé!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon remélem,hogy megtalálják és felelősségre vonják azt,aki ilyen tragédiát okozott!!

    VálaszTörlés
  4. Sok szép álmot kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm jókívánságodat, viszont kívánom én is neked. Szerencsére általában végigalszom az éjszakát, de hajnalban felébredés után rögtön fel kell kelnem, mert rám törnek a gondok. És azok ébren is felérnek rémálomnak.

    VálaszTörlés
  6. Köszi, az nekem is jól jön, mert mostanában vannak álmatlan éjszakáim, korán felébredek és utána már nem tudok visszaaludni. Olyankor születnek a blogbejegyzések...:))))

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10