Süllyed a hajó. Az értelmesebbje, okosabbja akkor menekül, amikor még lehet, aki nem látja át a helyzetet, vagy látja, de nincs lehetősége a lelépésre, és marad, neki annyi. Miért süllyed ez a hajó, amit Magyarországnak hívnak? Mert létezik egy olyan jelenség, amit én úgy nevezek, hogy besűrűsödik az ember szemetje. Olyan posztokon, ahol ahelyett, hogy a léket betömnék, rosszindulatúság, szakszerűtlenség miatt inkább tágítanak rajta.
Csak gondolkodásom következménye részemről ez a vitaindító gondolat, mert nincs lehetőségem testközelből megfigyelnem e posztokon lévőket. De médiákban azért látom tevékenységüket, és józan paraszti eszemmel nem éppen hízelgő következtetéseket vonok le a látottakból. Amit eddig tapasztaltam valaha aktív dolgozóként, azt rávetítem a nagyokra, csak erre következtethetek, hogy valami ilyesmi lehet az országos bajok egyik oka. Megfigyeltem volt munkahelyeimet azt a jelenséget, hogy egy idő után az értelmesebbje lelépett, mert nem bírta elviselni azt a légkört, ami bunkó főnökeik szellentései miatt keletkezett. (A szellentést itt értsd a rossz munkahelyi légkör kialakítására.) Azok a beosztottak, akiket nem zavart a bűz, és még nyaltak is, maradtak. Kivárták a szamárlétrát, vagy kiemelték őket, és belőlük képződött az újabb bólogató jánosok, akik felfelé nyaltak, lefelé tiportak. És ez így ment tovább felfelé, még annál is feljebb, mert ugye mindenkinek van főnöke. Abból az alapigazságból indulok ki, hogy a pozícióban lévő buta ember nem bírja elviselni a nála eszesebbet, nem szereti, ha ellentmondanak neki, főleg akkor nem, ha az ellenszegülőnek ráadásul még igaza is van. Előbb-utóbb olyat tesz, ami az okos foszert készteti a lefalcolásra. Marad az eszetlenebbje.
Gyurcsány megmondta, hogy „akinek nem tetszik, annak el lehet menni”. Még ha miniszterelnök is volt, gondolkodni ezen a vonalon nem tudott. Soknak nem tetszett anno, el is mentek. Eszesebbeknek most sem tetszik, ők is le fognak lépni. Orbán azt akarja, hogy itthon maradjon az okosabbja, de közben az új oktatási törvénnyel olyat tesz, amivel lefejezi a leendő értelmiséget. A maradékkal meg nem lehet sz@rból várat építeni. De ha ezt nem látja át, akkor mit keres ott? Forintban?
2011. jan. 9.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Boldog kor hajnala fog bekövetkezni. Na nem mindenkinek, mert a jó érzésű gondolkodóknak kész kínszenvedés lenne. De a jó érzésű nem gondolk...
-
Okos, vagy csak okosnak hitt tanácsokkal tudok szolgálni, mert eddig is az volt, és a maradék életemben az lenne a feladatom, hogy átadjam, ...
-
Virtigli balos érzelmiként írom. Semmi, de semmi sem fenyegeti a Fidesz hatalmát. Amit a – magában ugató, önmagára hiú (rátarti), kishitű (...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
-
Gondolatban elkalandoztam ide-oda.
-
Illusztráció A tegnapi bejegyzés végén elfelejtettem odaírni, bár a plágiumot nem tartom szép dolognak, most igazán nem orrolok meg senki...
-
Weboldalomról vettem kölcsön. 39-2006/A/2 2006. 07.14 péntek, Frauenkirchen 17.00 Ismét kijöttem. A helyzet a következő: mivel a hide...
Mit keres ott? Betonra gyűjt! Aztán "bebetonozza" magát!
VálaszTörlés