2010. okt. 23.

BEUTALÓ AZ IDEGOSZTÁLYRA

Agyalásaim során rájöttem, hogy nagyon felesleges törni az élet nagy kérdéseiről burámat, mert én ahhoz nagyon kevés vagyok, hogy amire az oxigén- és tápanyag hiányos agyammal rájöttem, azokat a hibákat orvosolni tudjam. Megőrjít dilemmám, hogy látom a bajokat, de képtelen vagyok azokon segíteni.

Sajnos ez a világ már olyan, hogy nem hagyják békén az embereket, mert a fejlődés szent égisze miatt állandóan csesztetni kell őket.
 Ha e tézissel nem szimpatizálok, akkor én haladás ellenes vagyok. Az életkorom miatt is konzervatívvá váltam, mert az állandó változás miatti pressziót már nem tudom elfogadni. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Tehát, ebből csak azt a következtetést vonom le, hogy dögöljek meg, lehetőleg minél előbb. Pedig az öregségemre én is szerettem volna nyugodtan élni, de a politikusok tesznek róla, hogy ez ne következzen be. Vagy az a cél, hogy a diliházba kerüljek? Akkor célt érnek vele, mert a bolondnak jó sora van, legalábbis ő azt úgy érzi. Mindig kitalálnak valamit, amivel még jobban hergelik az én és honfitársaim már eddig is viseltes lelkületét. Nem tudom, hogy mi a céljuk a pórnép kinyírásával, de azt tudom, hogy a saját öngyilkosságukat készítik elő vele. A mostani döntéshozók nem fogják ebben a halálnemben végezni, de valamelyik, lehet hogy csak a hetedízigleni leszármazottja, az biztos. Amit felhalmoztak javakat, azok egyszercsak el fog fogyni, az elkényeztetett utódok nem lesznek képesek az őseik által kinyírtak munkáját folytatni, ami a létfenntartásukhoz szükséges. Tehát itt a vég. Csak idő kérdése az egész. Ők még nem tudják, de a saját lábuk alatt vágják a fát.

Legutóbbi hergelésük az egyetemi buktatás bevezetése, ami olyan, mint amikor játék közben változtatnak a szabályokon. Itt elolvashatod részletesen is de e leglényegesebb eleme az, hogy egy tárgyból csak kétszer lehet vizsgázni, ha a másodjára sem sikerül, eltanácsolja a hallgatott az egyetem „fura ura”. Azt már borítékolom, nem fogják az egyetemisták és jobbérzésű tanáraik szó nélkül benyelni a hosszú cicit. Mert ez szívatás ezerrel, ha bevezetik, akkor sok, jobb sorsra érdemes hallgatónak gajra megy több éves munkája, neki és szüleinek befektetett pénze. Na meg az állambácsié is. Az sem két fillér. Majd félreáll a szájuk az általam nagyra becsült professzoroknak, kik ezt az elfuserált törvénytervezetet kiokumulálták, mikor több milliós havi fizetést adó munkahelyűk megszűnik. Mert ki a fene menne a jövőben egyetemre, ha feje felett ott lóg Demoklész kardja. Ki meri megkockáztatni a többévi potyafuvart. Senki. Ezzel a hűbelebalázs rendelkezéssel elvágják a jövő nemzedékét végérvényesen. Örök magyar átok, hogy mindig átesünk a ló túloldalára. Sok a diplomás, kevés a szakmunkás. E rendelkezés után meg csak szakmunkások lesznek, magasabban preferált szakemberek meg nem. Az pedig Churchill szavaival élve: „a vég kezdete”.

Eltűnt az egyik Fidesszel foglalkozó blog. Lehet, hogy technikai ok áll a hiábavaló keresgélésem útjában, de élek a gyanúperrel, hogy valamelyik internet forgalmazást befolyásoló ellenérdekeltségű tótumfaktum szemében lett persona non grata. Nehogy én is úgy járjak, mint az ötvenes évek elején a paraszt bácsi a tsz-kolhoz megalakítására összehívott agi-prop gyűlésen.
― Elvtársak, nyugodtan mondják el véleményüket ―
Balogh papa feláll, és elmondja az érveit a kollektivizálással szemben. A következő évben a már megalakult tszcs első zárszámadó gyűlés végén, az építő kritikák elmondására felhívó kérésre jelentkező parasztnak csak egy kérdése van:
― Hova tünt el a múlt évben Balogh papa? ―

5 megjegyzés:

  1. Most azért túl sötéten látod a dolgokat!

    VálaszTörlés
  2. Két oka lehet annak, hogy túl sötéten látom a dolgokat: vagy romlik a „szemem”, (ami nem valószínű) vagy amit látok azok valójában ilyenek. A tények azok vagy fehérek, vagy feketék. Amit felsoroltam azok fehérek? Az egyetemistákkal való kavarásról olvas el néhány érdekelt hozzászólását a Facebookon. Én azért látom sötétnek a körülöttem zajló eseményeket, mert erősen érdekelt vagyok benne. Mert belém rúgnak, hiába is mondanám, hogy nem fáj, ha egyszer fáj. És ez nem alkalmi, hanem folyamatos szívatás. Lehet, azok szebbnek látják a jövőt, akiknek még vannak tartalékai, de miután elfogy mindjárt sötétebbnek látnak mindent.

    VálaszTörlés
  3. Egy napra rá megtaláltam a hiányzó blogot, csak technikai oka volt elkavarodásának. De nem volt alaptalan gyanúm, az esetleges kézi beavatkozásról, mert tudomásom szerint, a kormányzó párt jogászai szorgalmasan keresik a megoldást, a nekik ellentmondó bloggerek tevékenységének korlátozására.(Mint Kína országában?)

    VálaszTörlés
  4. Miért is járatunk valakit államilag finanszírozott egyetemre, ha már mondjuk ötödjére bukik egyazon tárgyból? Fizessük azt, aki tanulni akar!
    Mivel kétszer lehet egy tárgyat felvenni, így is lehet háromszor elhasalni. Ez legyen elég! Negyedjére át kell menni!

    VálaszTörlés
  5. Aki nem akar tanulni, csak lébecolni, az menjen valahová. Az egyetemistáknak azért van ilyen vehemens ellenérzetűk a tervezettel, mert a nagyrabecsült tanerő a vizsgáztatásoknál nagyon sokszor félreteszik objektivizmusokat és igen furcsa osztályzatokkal szívatják a hallgatókat. Vannak hihetetlen abszurd dolgok, mivel nem tudok bizonyítékkal szolgálni róluk, addig csak legenda számba lehet venni őket. A fiam tudna néhány érdekességről beszámolni.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10