2016. máj. 28.

ŐÉRTE, avagy azoknak, akik ágálnak az alapjövedelem ellen



Nem szoktam kiakadni, de most ami ökörségeket Kósa Lajos, a TV2 Mokka című műsorban  a feltétel nélküli alapjövedelem kapcsán összehordott, azok miatt sikerült. Tételesen felesleges lenne érvelni ellene, mert akkor lesüllyednék az ő szellemi színjére, és azt szégyellném. De amikor lehiggadtam rájöttem, persze, hogy hülyeségeket mond primitívsége miatt, meg védi az élősdi életét, életüket amit sok sünbülde támogatásával kreáltak maguknak. Jobb herének lenni, mint dolgozónak.
Meg ja kérem, az egész úgy lenne csak gömbölyű, ha felforgatnának az egész rendszert, pl. bevezetnék a progresszív adózást (ami ugye a Fidesz rendszer sarkalatos pontja), meg belenyúlnának a nyugdíjkérdésbe, a munkatörvénykönyvébe is, meg minden egyébbe is. A gazdagok előjogait megnyirbálnák, ezért érthető, hogy fújnak (maguk ellen nem beszélnek), hisz az FNA (feltétel nélküli alapjövedelem) teljesen szembemegy elképzeléseikkel. Szóval irtó nagy cécó lenne, de amit Nobel díjas közgazdászok kitaláltak érdemes lenne bevezetni. (Ja és mucsai parasztok ne mondják meg hány óra, maradjanak a tehén faránál. Suszter meg maradjon meg a kaptafánál. Annyi esze nincs, hogy az innen-onnan kapott információkat összerakja, és kialakítsa a saját álláspontját.) Józan paraszti ész, az agy kis megerőltetése kell (kellene) csak a szükségességének megértéséhez. Saját maga fogja megadni a helyes választ arra, hogy mit csinálna a technológia fejlődése miatt feleslegesé vált emberek tömegével. Az igazságos, hogy a gépek miatt csak a tulajdonosok részesüljenek a haszonból? A többi ember több évszázados erőfeszítése hozott létre olyan lehetőséget, ami miatt képesek lettek olyan gépeket létrehozni, amik hasznából járna nekik is. (A találmányok is mind nyílt forráskódúnak kellene lennie, hisz genetikusan nem kizárólagosan az illető tulajdona, hanem az ősök erőfeszítése is benne van abban, hogy a találmány kitalálója és így a találmány egyáltalán megszülethessen. Vagyis a találmány minden haszna az emberiségé. (Igaza van Voltaire-nek, hogy minden vagyonhoz bűn tapad.) Meglopnak minket. Akik ágálnak az FNA ellen, azok a lopást támogatják, saját maguk ellen vannak. Zsigeri tudatunk ellene van ilyen szabad gondolatnak mert évezredeken keresztül a gonosz okosak, akik élősködnek rajtunk, érdekükben pont az ellenkezőjét sulykolták belénk, mint ami jó lett volna nekünk. Ilyen gondolatok csak úgy születhetnek meg ha felülemelkedünk a megszokott sztereotípiák fölé.

Bajainkra a közmunka nem megoldás, mert az még rabszolgamunkának sem megy el. Megalázó a bér utána. Aki többre is képes annak ez a munka valóban alantas, neki ez lélekromboló. Meg csak az kap munkát, aki jóban van a polgármesterrel, vagyis, ha lefekszik a hatalomnak. A többi haljon éhen? A segély helyi szinten úgy is pofára megy, meg korlátozott időtartamú. Csak arra jó, hogy eltörje a gerincet.

Az ember az állatvilágból fejlődött ki. Értelme révén maximálisan boldogan kellene élnie. Egyesek, a gazdagok boldogak, de a tudattanlatijukban ott a tüske. Bennük van a félsz, hogy egyszer sikeresen fellázadnak ellenük, és akkor nekik annyi. Ők úgy élnek, mint az állatok. (Nem pejoratív értelemben.) Nincs megélhetési problémáik, mint ahogy az összes élőlénynek sem a Földön, csak a szegény embereknek. Nem az lenne a megoldás, hogy mi a szegény emberek is részesüljünk abból a jóból ami a természet meg a fejlődés biztosít nekünk?

Döntse el kedves olvasó, mit akar, szabadságot, vagy szolgaságot. FNA ha ez nem, akkor az NWO. Ez a két lehetőség van, nincs más.


http://hvg.hu/tudomany/20160526_foxconn_robotok_emberek_munka

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kép, nagyon jól néztek ki! :)
    A fejtegetéseddel teljesen egyetértek. Mellesleg meg, hallottad te már a Kósát normálisakat mondani? Én még soha.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10