2012. aug. 22.

FLASHMOB A CINEGE UTCÁBAN


Ismét tudok aktuálpolitikai esemény apropójaként írni,
mert sikerült lenyugodnom, és a gyomrom sem fáj már miatta. Most, vagy sikerült megnyugtató elméletet gyártanom, vagy valóban ráhibáztam, megtaláltam az igazságot. Az igazság szabaddá tesz. Gyomromnak meg tökmindegy.

Miért nem történik semmi? Abban a hitben vannak az emberek, hogy mint ahogy eddig mindig, ez a probléma megoldódik magától is. Igazuk is van, meg nem is. Meg fog oldódni. Csak nem mindegy hogy mikor és milyen áron. Olyan hamar nem, mint ahogy azt szeretnék. A halogatás miatt mindig csak rosszabb lesz. Apám szokta mondani: tétovázás a tett halála. És milyen igaza volt. Nem mindegy hogy most, vagy húsz év múlva oldódik meg ez a helyzet. Az idő haladtával a kár hatványozottabb lesz. A Pató Pál uramozás helyett rögtön kellene/kell cselekedni. De ez nem megy, mert mindenki másra vár, optimistán tekint a jövőre. Sokszor az a vád ér minket, magyarokat, hogy birka nép vagyunk. Egy frászt. Csak féltjük egzisztenciánkat. Ez a fajta mentalitás magára az emberre is, és nem kimondottam csak a magyar népre jellemző. Németország, Olaszország lakói is ugyanígy „bégettek” a fasizmus kialakulásakor. Nálunk is valami ilyesmi történik, aki ennek az ellenkezőjét állítja, az vak, feledékeny a történelem tanulmányit tekintve, vagy homokba dugja a fejét, de az is lehet egyszerűen csak butább a nagy többségtől. Ahol az orbánizmus terjed, a kelet-közép európai volt szocialista, vagy csak annak mondott államaiban, (mert 45-89 között véleményem szerint, minden volt, csak a klasszikus szocializmus nem, de az egy külön történet) különösképpen Romániában, az átlagemberek bénultsága ugyanúgy megfigyelhető, mint nálunk. Aki tehetne a bénaság ellen az az ellenzék, de azok vezetői is el vannak rugaszkodva a valóságtól, és halogató Pató Páli lustaság dívik soraikban. („Ej, ráérünk arra még”)

Miként oldódik meg? Majd ha Fideszes belső emberek sem bírják gyomorral azt a sok piszkosságot, ami annak az eredménye lett, hogy sok megtévesztett kiengedte a szellemet a palackból. Azoknak, akik jelenleg is berzenkednek a Fidesz politikája ellen, azok már nem tudják letörni. (Köszönhetően a gyenge ellenzéknek, meg a „betonozásnak”.) Külső segítség meg eleve nem várható, nem marad más, mint a már csirájában meglévő felfejlődő belső ellenállás. Ameddig ez ki fog alakulni, az bizony még hosszú idő. Ha sikerül a gazdasági bajokat orvosolni. Mert ha nem, (ami nagyon valószínű,) a gazdasági bajok miatti népharag fogja elsöpörni őket. De annak feltétele, felélni a tartalékokat, és a nyomor szintjére süllyedni. Majd akkor az életben maradtaknak végre kinyílik a csipájuk.

Ne higgyük, hogy kapkodás van, nagyon profi módón végrehajtott hatalomátvétel zajlott le, köszönhetően a fölényes 2010-es választásoknak. (Minden hihetetlennek tűnő törvényben kegyetlen ráció van, csak meg kell őket keresni.) Hibalehetőségük: a túlzott optimizmus miatti téves helyzetértékelésük, minden vonalon.(Gazdasági, társadalompolitikai, külföldi kapcsolatok, stb.)

2014 előtt be kell vezetni a diktatúrát, mert akkor semmi értelme nem volt az eddigi összes Fideszes tevékenységnek. Ha meg lennének tartva a választások, a várható trükközések, csalások ellenére is olyan elementáris erővel söpörnék le a palettáról az összes Fideszes képviselő jelöltet, hogy az ellenzék kényelmes többséget szerezve, visszacsinálhatna mindent. (Lehet, még azt a bizonyos 5%-ot sem érnék el.) Vagy akár az is lehetséges, a már készen kapott diktatórikus hatalompolitikai eszközöket a maga arculatára átformázva átvenné. Na akkor lenne a Fidesznek igazán csak rossz. Tehát, létfontosságú érdekük az, hogy 2014-ben ne legyenek választások.

Ezekbe a sejtésekbe beleszólhatnak globális események is. (Például a várható pénzügyi összeomlás, a várható iráni háború, meg olyan várható megrázkódtatások sora, amikről még halvány lila elképzelésem sincs. Csak azt tudom, hogy lesznek.) Per pillanat én így értékelem a tudomásomra jutott tények alapján a helyzetet. Ha tévednék, akkor én lennék a legboldogabb.

Rendkívül súlyos a helyzet.

OV. szemszögéből csak hipotetikus szinten vizsgáljuk meg a lehetséges válaszokat minden megoldási javaslatnak következtetése csak a diktatúra lehet.

Ha a gazdasági és politikai elégedetlenségek átmennek lázadásba, akkor olyan nagy káosz keletkezik, amit csak diktatúrával lehet megelőzni. Azt hiszem mindenki számára világos, hogy ennek érdekében történik a különböző csoportok összeugratása. A cigány, zsidó, meleg, értelmiség, kevésbé művelt emberek, a mesterségesen megosztott ellentétek szitásával (jobb és baloldal), a gazdaság tudatos szétzüllesztése.

Bármennyire is farizeusinak hangzik számból, OV. helyében én is ugyanezt tenném, hatalmam megmentése érdekében. Lenne más, jobb megoldási javaslatom is, de tudom, azt nem fogadná meg. Ugyan hova is gondolok? Nálam rangosabbak, okosabbak tanácsaira is magasról tisztel.

Nem irigylem helyzetét. Belekeveredett egy olyan csapdába, melynek stációit még az ő okos fejével sem tudta előre kikalkulálni. Most már sarokba fog szorulni, amit a nagyravágyásának köszönhet. Félő hogy az ő és családja életébe kerül. Ha lett volna egy csepp sütnivalója, akkor horvátországi nyaralásakor lefalcolt volna valami magyarok által nem ismert nyugodt helyre önkéntes száműzetésbe. Gondolom, anyagilag már nem lenne akadálya élete végéig kitartó svédasztalos panziónak, vagy külön szigetnek. Mert idehaza kényszerű úriembert faragnak belőle valamelyik rácsos akadémián. (Nem szakavatottak kedvéért, nyitják, csukják előtte, utána smasszerok az ajtót. Hát nem úriember lesz?) De haza jött. Ha elkapják a „D napon”, akkor Isten irgalmazzon neki. Az is lehet, sőt biztos, van már neki kimenekítési terve.

Jobban járna, ha önként költözne, sokkal rosszabb lesz neki, ha "segítséggel" távozik.

Két lehetőség van. Vagy sikerül minden a Fidesz, személy szerint OV. terveinek megfelelően történni, vagy kicsúsznak az időből, és mielőtt terveik valóra válnának, a népharag elsöpri őket. Mindkét fél számára legfontosabb tényező, az idő.

2 megjegyzés:

  1. Nyomát nem látom annak a népharagnak. Hőzöngők vannak szép számmal, de összefogni senki nem képes az ellenzékieket. Tán nem is akarják. Kényelmes ez a helyzet a baloldalnak. Elvégzi a piszkos munkát a jobboldal és talán a végén még a balhét is viszik. Én azt látom, a baloldal számításból nem tesz többet. Többet? Szinte semmit sem. Néha kis szájkarate, oszt semmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, 20 ember nudli. A baloldal prominens személyei, akik tehetnének valamit, kussolnak, kivárásra, a 2014-es választásra várnak. Ezért írtam, hogy a megnyugtató megoldás csak akkor lesz ha a nép saját kezébe venné a kezdeményezést, a megoldás kulcsát. Ismerve a magyar nép mentalitását, nagyon nagy katartikus élménynek kellene bekövetkeznie, hogy ezt meg tegye. Mivel ilyen lightesan mennek a dolgok, miatta igazoltnak látom teóriámat, hogy időzavar miatt katasztrófa fog bekövetkezni. De én mindig huhogok, az optimisták hülyeségnek tartják meglátásaimat. Ezek az optimisták későn eszmélnek fel, de akkor már késő lesz.

      Törlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10