2011. máj. 6.

KELLEMES HÉTVÉGÉT, avagy szemét egy világban élünk.


Szőnyi István: Felragyogó napsütés a Duna fölött  
(A kép forrása a Kieselbach Archívum.)
Már nem írtam jó egy ideje, mert a pipa miatt képtelen voltam bármit is megfogalmazni nyomdafestéket nem tűrő szavak alkalmazása nélkül. Olyat meg képernyőre vetni bunkóság lenne. Pedig egyeseket elkívántam melegebb éghajlatra (36,5 °C), vissza oda, ahonnan előbújtak. Megint a politikával van bajom.
Egyes nagyfejűek iszonyatosan el vannak tévedve, és olyan intézkedéseket hoznak, amivel emberek százezreire, millióira hoznák romlást. A külvilág felé mutatott keresztény ájtatosság ellenére a gonosszal szövetkeznek. Az egyszerű, szerencsétlen emberektől elvonnak mindent, hogy a gazdagoknak, tehetősebbeknek adhassák. Érdekes az elmúlt évben, a válság ellenére 200 milliárd forinttal nőtt Magyarország 100 legtehetősebbjének vagyona. Miközben a maradék lakosság nagy része meg szegényedik el. Aki a földön van, abba nem belerúgni kell, hanem felemelni. Tisztelt nagyjaink azt hiszik, hogy felemelnek, nagy tévedés, rúgnak belénk. Innen üzenem az igazságot. Vagy ha nagyon is tudják, hogy mit csinálnak? Akkor meg szemét emberek. Az én szememben olyanok, hogy beléjük még a sáros lábamat sem törölném bele. Azzal tisztában vagyok, hogy semmit sem változik a helyzet, amiért gondolataimat rögzítem, és még közszemlére is teszem, de legalább kiengedem a gőzt. Megint sokadszorra ismét belém rúgtak, ami már nagyon fáj. Annyira, hogy annak örülnék, ha reggelre nem ébrednék fel. Ez lenne nekem a legideálisabb történés, de a szeretteimnek nem. Ezért dacolva a nehézségekkel, azért is élni fogok. 

4 megjegyzés:

  1. Tudod barátom, még nem is oly rég, ha szóba került az ország elhagyása -leginkább a fizetések miatt- azt mondtam a gyerekeimnek, de más fiatalnak is: -Ne menjetek el mert le kell váltani az én generációmat és az idősebbeket is. Kell a megújulás, a fiatalos lendület, az új tudás. Ti vagytok a jövő, mi már csak a múlt. Most már hallgatok. Meg kell élniük valahogy és ha máshogy nem megy, hát ... Hallgatok és befelé folynak a könnyeim, kifelé meg csak bámulok értetlenül.

    VálaszTörlés
  2. Egyezik a véleményem MJ gondolataival

    VálaszTörlés
  3. A szeretteink a legfontosabbak,őértük továbbra is képesek vagyunk dacolni mindennel,még ha néha ez nagyon nehéz!Egyetértek veled.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Valamiért nekem erről Svejk jut eszembe. Nekünk kell éljenezve meghalni a császárért, mert akkor nem tartanak bolondnak... pedig de.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10