2011. márc. 21.

TŰZRE OLAJ

Illusztráció égő Reichstag
A tegnapi Lázár János féle hangfelvétel miatt írt bejegyzésemnek folytatása, egyben válasz olvasóim megjegyzésére. Így itt több emberhez jutnak el gondolataim.


Az ő és pártja negatív gondolkodására vall reakciójuk. A frakcióvezető úr által bemutatott vágatlan hangfelvételen elhangzottak is sántítanak.
Ugyanis: pártja szerint hamisítvány az, amit hallottunk. Szerintem mindegyiken Lázár János hangja hallható. Tehát nem hamisítvány, vagy az lehet, hogy csak én nem tartom annak, Kósa Lajos igen, meg a többi antigondolkodó. Maximum a vágások miatt hivatkozhatnának csúsztatásra. De nálam az eredeti meghallgatása is ugyanolyan reakciókat váltott ki, mint a „hamisítotté”. Azon az elven van Lázár úr, én legaalábbis így értelmezemm, hogy nincs helye a parlamentben, illetve bármely olyan helyen, ahol a szegények sorsáról döntenek, olyan embernek, aki nem „kapart” magának pozíciójához viszonyítva valamennyicske vagyonkát. Abból a hibás alapállásból indul ki, hogy aki nincstelen az nem szólhat bele a politikába, csak az, aki gazdag. Abból a hibás alapállásból indul ki, hogy valaki azért szegény, mert lusta dolgozni. Ez nagy tévedés. Csak a magam példája autentikus, de tudom, hogy nagyon sokan vannak így. Világ életemben, míg egészséges voltam, dolgoztam annyit, mint a güzü, mégis szegény vagyok. Nem ittam, nem kártyáztam, nem kurváztam, nem bagóztam, mégis legatyásodtam.mert tartalékaimat spártai módón feléltem. Summa summarum. Gazdag soha nem tudja megmondani, hogy a szegényeknek miként lehet jobb élete. A vagyoni helyzete alapján minősíteni az embereket, politikai tompalátásra vall. A rosszul látok soha nem fognak tudni precíz munkát végezni.

Csekély optimizmusra adhat okot hozzáállásuk változásának, hogy a hajléktalanokkal foglalkozó minisztériumi akárki, valaha szintén hajléktalan volt. Bár csak az érzi szívén más ágrólszakadt sorsát, aki jelenleg is hasonló cipőben jár. Mert ha már pénz csörög a zsebében, bizony megváltozik addigi szemlélete. (Lásd a valahai Crimson Velvet, most Tameri hozzászólását egy hasonló jelenséget firtató bejegyzésemre.)

3 megjegyzés:

  1. Politikai tompalátás? Igen! De van egy, csak egy a parlamentben -de főként az "uralkodó" pártban-, akinek nem kellene szemüveg?
    Értem én a felháborodásod, add is ki magadból! Ők azonban magasból tesznek a mi véleményünkre, nem kíváncsiak a nyomorunkra. Csak nekik legyen mit a tejbe aprítani, ez a lényeg. Mindig is ez volt, csak néhány esetben több csontot dobtak az éhezők közé. Most már arra is alig telik tőlük...

    VálaszTörlés
  2. És ha azt mondom nektek, hogy Lázár még a jobbak közül való? Akkor seggeltek egyet?
    Pedig így van. Pont mint a horgászatnál. Kinyitom a dobozt és az egyik "féreg" csak jobb, mint a másik.

    VálaszTörlés
  3. Ebben az országban mivel demokrácia és szabadság van, mindenkinek adott a lehetőség egy jobb életre, csak azt akarni is kell, nem elég sírdogálni. Legyen bármilyen színű kormány hatalmon, nem az a feladata, hogy egyénileg oldja meg a problémákat.

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10