Itt aztán van minden, ami momentán az eszembejutott. Összesen három gondolatsor. Igyekeztem optimista szemlélettel írni, de jó ég tudja, hogy ezekből mi jön le az olvasóban. A tárgyilagos megítélésre, az olvasó pillanatnyi helyzete erős befolyással bír.
BERREGNEK A FIUK
Ma ugyan még eddig nem hallom őket, de a csapadékos időjárásnak köszönhetően az elmúlt időszakban elég sűrűn zümmögtek a környéken. A polgármesteri hivatal közhasznú motorizált kézi kaszásai ők. Kényszerűségből vannak itt, mert hiába fiatalok, erősek, maximális alkalmazkodó képességűek, nem tudnak a környéken, itt helybe meg pláne nem, olyan munkát találni, ami az iskolai végzettségükhöz is passzolna. Olyat? Semmilyet. Hatalmas energiapocsékolás belefektetni rengeteg pénzt, a tanerők lelkiismeretes munkáját, a semmibe.
Abban bízunk, hogy az általános helyzet, akarom mondani „a nemzetközi helyzet fokozódik”, és megindul a kilábalás ebből a recesszióból. Nagyon hosszú ez az alagút, lehet, hogy valaki valahol már látja a vége fényét, mert mi még nem. Addig, amíg a sötétben tapogatózva botorkálunk előre, lelkünk sérül. Enyém az hagyján, de mi lesz ővelük. Ne aggodalmaskodjam, mert ez nekik nem jelent olyan traumát, mint például az én korosztályomnak? Az életkoruk, pont a jobb alkalmazkodó képességük révén, könnyen átlábalnak majd ezen a perióduson? Ha nem tart nagyon sokáig, mondjuk az életük végéig.
Én is voltam fiatal, de sajnos már nem tudok visszaemlékezni az akkori érzéseimre, mert akkor most nem tenném fel ezeket a kérdéseket. Még ha vissza is tudnék pontosan emlékezni, félő az sem segítene empatikussá tenni, mert abban a korban nekem, és a velem egykorúaknak voltak kilátásai az életre, de a mai fiataloknak már kevésbé.
CSAK EGY GONDOLAT
Azt előrebocsátom, hogy magam eszem alapján okoskodom, lehetséges, hogy emiatt meglátásaim hamisak. Furcsa egy világot élünk. A becsteleneknek áll a zászló. Aki nem akar tisztessége miatt beállni az elitélendők csoportjába, annak annyi. Nem vagyok egy Nostredamus, hova is gondolok, de azt látom, hogy a rossz felé tendál világunk. Akkor most hogyan legyek optimista? Pedig annak kellene lenni, mert ha nem bíznánk a jobb jövő eljövetelében, még a jelent se tudnánk ép ésszel elviselni. Úgy vagyunk vele, mint a lottó ötösre való várakozással. Tudjuk, hogy matematikai valószínűsége egyenlő a nullával, de azért reménykedünk. Illúziót csalunk magunknak.
LOTTÓ ÖTÖS
Valaki Zalában megnyerte a lottó főnyereményt. Szegény szerencsétlen. Ha eddig nem volt nagy baja, most lesz csak igazán. Nem kell ahhoz pszichológusnak lenni senkinek, hogy megmondja, ha kiderül sok pénzének híre, tönkre megy eddigi nyugodt élete. Zalalövö nem olyan nagy helység, ahol nem szúrna szemet bárki hirtelen meggazdagodása. Már most beindult a koldulás testületi szinten. Az önkormányzat képviselői már adják a tippeket, hogy milyen célra költenék a még a Holdban lévő adományt. (Templom helyrepofozása, kerékpárút építés, satöbbi.) Rokonságának, jó cimboráinak száma hihetetlen módón egy csapásra megnőne. Akinek adna, az azért sértődne meg, mert a másiknak több került, mint neki, aki meg kimaradna az meg azért.
Remélem, szerencsés-szerencsétlen van annyi esze, hogy mélyen hallgat Fortuna látogatásáról, és elköltözik olyan helyre, ahol eleve gazdagok laknak. Ott talán nem szúrna szemet.
2010. júl. 7.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Boldog kor hajnala fog bekövetkezni. Na nem mindenkinek, mert a jó érzésű gondolkodóknak kész kínszenvedés lenne. De a jó érzésű nem gondolk...
-
Okos, vagy csak okosnak hitt tanácsokkal tudok szolgálni, mert eddig is az volt, és a maradék életemben az lenne a feladatom, hogy átadjam, ...
-
Virtigli balos érzelmiként írom. Semmi, de semmi sem fenyegeti a Fidesz hatalmát. Amit a – magában ugató, önmagára hiú (rátarti), kishitű (...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
-
Gondolatban elkalandoztam ide-oda.
-
Illusztráció A tegnapi bejegyzés végén elfelejtettem odaírni, bár a plágiumot nem tartom szép dolognak, most igazán nem orrolok meg senki...
-
Weboldalomról vettem kölcsön. 39-2006/A/2 2006. 07.14 péntek, Frauenkirchen 17.00 Ismét kijöttem. A helyzet a következő: mivel a hide...
Ja, ja! El kell költözni!
VálaszTörlésEzek szerint a pénz mégsem boldogít? Ez persze csak költői kérdés volt...
VálaszTörlésAz is baj ha van, az is ha nincs. Nagyon okosnak kell hozzá lenni!