Lenin elvtárs mondta, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. Mégis politikai utódai nem hallgattak a nagy tanítóra. Én hallgattam rá. Igaz hátraarcomnak semmi köze sincs az ideológiájához.(Saját véleményem meg van róla, de hogy mi az, az velem a sírba száll.) Csak a poros földes útról fordultam vissza. Be kellett látnom, a háromkerekű trikém nem alkalmas böhöm nagy teherautók nyomvályújában való közlekedésre. Bringám ellenkezésének azzal adott hangot, hogy egyszerűen kivetett az ülésből. Nyomatéknak a könyökemről még a glazúr is lenyalódott.
Tegnapi tekergésemen hallottam a hírt, hogy a régi szeméttelepet rekultiválják. Meg akartam nézni, néhány fotót készíteni a munkálatokról, de nem jött össze a bicajom alkalmatlansága, vagy inkább az útviszonyok miatt. A jelenlegi szeméttelepet bővítik és az ott kialakítandó 17 m mély kráter anyagát terítik a már vagy húsz éve bezárt, de a mostani munkálatok megkezdéséig azért illegálisan használt szemétlerakóra. Emlékeim alapján úgy becsülöm, hogy legalább 9-10 ezer m³ sárgaföld, arra minimum 1000 m³ humusz kell ahhoz, hogy eltüntessék a hegyben okozott sebet. Az pedig még ezeknek a nagyon nagy teherautóknak is jó pár forduló. Úgyhogy egy jó darabig nem tudom megközelíteni. Később meg már nem is akarom.
De mi lesz a be-és elszivárgó talajvízzel. Vagy nem számít már, mert ameddig nyitott volt akkor is fenn állt a talajvíz elszennyezésének lehetősége? Már régen lerakodott szervezetünkben az onnan elszabadult „finomságok” az ivóvízen keresztül? Az lehet, de itt élnek az utódaink. Az nem lenne célszerű, hogy ugyanúgy, mint ahogy spéci fóliával az új szeméttelep gödrét alulról kibélelik, ezt pedig, mivel alulról már lehetetlen, felülről megóvni ilyen takaróanyaggal a csapadékvíz kimosó hatása ellen? Vagy már kimosódott a húsz év alatt belőle minden káros anyag? Az is lehet. De amit azóta hoztak, azzal mi a helyzet? Aztán csodálkozunk, hogy környezetünkben annyi beteg ember van.
2010. júl. 10.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Boldog kor hajnala fog bekövetkezni. Na nem mindenkinek, mert a jó érzésű gondolkodóknak kész kínszenvedés lenne. De a jó érzésű nem gondolk...
-
Okos, vagy csak okosnak hitt tanácsokkal tudok szolgálni, mert eddig is az volt, és a maradék életemben az lenne a feladatom, hogy átadjam, ...
-
Virtigli balos érzelmiként írom. Semmi, de semmi sem fenyegeti a Fidesz hatalmát. Amit a – magában ugató, önmagára hiú (rátarti), kishitű (...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
-
Gondolatban elkalandoztam ide-oda.
-
Illusztráció A tegnapi bejegyzés végén elfelejtettem odaírni, bár a plágiumot nem tartom szép dolognak, most igazán nem orrolok meg senki...
-
Weboldalomról vettem kölcsön. 39-2006/A/2 2006. 07.14 péntek, Frauenkirchen 17.00 Ismét kijöttem. A helyzet a következő: mivel a hide...
Jó kérdések! És mindig reménykedünk, hogy nem hazudnak nekünk a válasszal. Pedig igen!
VálaszTörlés