Az én kissé eseménytelen életemben is történtek változások, adódónak gondolatok is, amit talán érdemes megörökíteni az útókornak. Ami hirtelen eszembe jut, nem időrendi sorrendben: Fiam ballagása és érettségije a Lovassy gímiben.
Ezzel összefüggő egyéb események, melynek a második csúcspontja a balatonfőkajári ebéd volt (mert az első természetesen a közvetlen események voltak), ami nagyon úgy néz ki jól sikerült. Feleségem, én is elégedett voltam mindennel, remélem a vendégek is, mert a látottak alapján azt tételezhetem fel. Na persze az eredményről is illik beszámolni, ami sikerességét az a beszédes tény is bizonyítja, hogy a gyereket elsőre felvették a győri egyetemre.
A győri kollégiumi léte miatt is vannak gondolataim, amit egy soha el nem küldött levélben írok le neki, illetve az olvasónak:
Azt elfogadom, és megértem, hogy barátaidra több figyelmet fordítasz (ez idővel meg fog változni), mint ránk. Azt nem várom el tőled, hogy ne legyenek barátaid, haverjaid, ne legyenek titkaid, barátaiddal olyan közös dolgaitok, ami nem tartozik rám. Legyenek. Csak arra ügyelj, hogy olyan titkod ne legyen, ami ha kiderülne, előttem, és mások előtt is szégyenkeznél, restelkednél miatta. Rám számíthatsz, én mindig a tőlem telhető maximummal támogatni foglak. Másoktól ez nem várható el. Csak egyvalakitől, majd ha megtalálód életed igaz párját. (Úgy, mint én anyádat.)
Tisztában vagyok azzal, hogy iszonytató nyomás van rajtad, az egyetem miatt. (Néha le kell engedni a gőzt). A jelentkező nehézségek miatt nem kell aggodalmaskodnod. Hisz nálad gyengébb képességűek is vették az akadályokat, és túljutottak rajta. Ha kellő elánnal már most az elején komolyan veszed, nem lesz semmi baj. Tudom, hogy piszkosul nehéz, de bízz magadban, és meglátod sikerülni fog. Meglátod, meglesz a jutalma a sok munkának, mert olyan életminőségre van kilátásod, amire más módón tisztességesen nem tehetnél szert.
A szülő aggódik a gyereke miatt, és bármit is teszel te, illetve mi, ez a helyzet örökké fennmarad. Az nem várható el tőled, hogy ezt megértsd. Majd csak akkor fogod megérteni, amikor neked is lesz gyereked. Addig ezt tudomásul kell venned, hogy ez így van, és el kell fogadnod.
2009-10-08
2010. ápr. 25.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése