Végre eldőlt, amit úgyis tudtunk, de most már 100 %-ig biztosabbak lehetünk abban, hogy ki kormányozza várhatóan a következő négy évben a jobb sorsra érdemesebb Magyarországot. Miért győzött a Fidesz? Sommásan, mert az MSZP politikája csődöt mondott. Bővebben a választok zöme optimista, és azzal a jelszóval áltatta magát, hogy talán a Fidesszel jobb lesz, ezért szavazott az ország így ahogy.
Ha kiterítették volna a lapjaikat, azzal a maguknak a rossz választási eredményét idézték volna elő. Csak hát nincs más alternatíva, nekik a taktikájukban, nekünk sem a pártokat nézve, csak az, hogy az egyik rosszabb, mint a másik. Nem hiszem, hogy ezzel a megállapításokkal én sz*rtam a spanyolviaszt, mert erre más is ugyanúgy rájött. Mert ez fehér feketén látszik, nyilvánvaló, de nem mindenkinek. De hát nem csak azok szavaztak, akik átlátnak a szitán. Nem akarom ismételni magamat, mert erről a politikai vakságról már írtam valahol.
Ezzel kapcsolatban beugrott egy asszociációs kép: amikoris bringámmal földesutón tekertem, mindig az a csapás tűnt jobbnak, amelyiken pont nem mentem. Hiába vágtam át a másik oldalra, be kellett látnom, hogy teljesen mindegy hogy a jobb, vagy a baloldalon vagyok, mert mindenhol rázott, egyik sem volt jó.
Én is a bizakodok tiz milliós táborát szaporítom. Szeretném, ha okosan cselekednének, nem az önös érdekeiket, hanem az ország jobbulását tartanák szem előtt. Olyan kvalitású államférfiak kellenének, mint amilyen Kossuth, Széchenyi, meg Deák volt. A Jobbiknak Horthy Miklós Hiába van az az óhajom, hogy igazi államférfiúi hozzáállást várok, a leendő vezetőinktől, az előjelekből én úgy látom, hogy ez nem fog összejönni. Állandó végszóm is lehetne: úgy szeretnék ismét tévedni.
2010. ápr. 12.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Segítsen valaki rajtam, aki meg tudná mondani, hol kell beállítani, hogy a blogom rövidítve mutassa a bejegyzéseket. Én sajnos hiába kutakod...
-
Szüleitek szívatnak benneteket ezerrel. Ez a szívatás a fiúkra is vonatkozik Nem csak az én „rosszindulatú” gondolkodásom mondatja velem, ...
-
Érdekes egy dátum. Nem lennénk így, ha a történelem másképp alakult volna. De a történelemben nincs „mi lett volna ha…”. Ezt kell szeretni, ...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Srtam-rítam nem is olyan régen, mert mind az egészségemnek, mind a lelkemnek nagyon hiányzott a pedáltiprás. Megadatott, hogy ismét van lehe...
-
Orbáni plakát, ezerrel nyomatott trikolóros tv hirdetés alapján, ha jól értem a magyarok csak 3.367.000 vannak, a többi 6.600.000 nem jó ...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...
Úgy irányítani egy országot, hogy mindenkinek jó legyen, sajnos lehetetlen. Egy kormánynak arra kell törekednie, hogy minden részletet megvizsgálva, úgy hozzon változásokat, hogy elégedett legyen vele a többség. Azt kívánom, hogy MINDENKI ehhez a többséghez tartozzon. Hogy ki teszi ezt kicsiny országunkkal, engem most hidegen hagy. Látványos és gyors javulást szeretnék már végre!
VálaszTörlésAzt a leborult szivarvéget, akkor én megint nem a többséghez fogok tartozni. Én mindig azt érzem, hogy abba rúgnak, aki amúgy is a padlón van. Mert én ott vagyok már teljes mértékben. Eddig is így volt, ezután is így lesz. Szeretnék nagyon bízni a szívem szerint, de az eszem mást mond.
VálaszTörlés