2014. ápr. 1.

TÉVEDTEM

Az egész politikának nevezett valami egy nagy átverés.

Arról nem írok gyakorlatilag semmit, amit az Orbán és társa cég művel itt hazámban, az köztudomású, hogy lerabolnak mindent. (Értem én elgondolásukat, ha nem ekkora erkölcsi tudattal rendelkeznék, még azt mondanám, a világban tapasztalható társadalmi változások miatt, hogy ez az egyetlen egy járható út.) A tisztelt ellenzék álságos tevékenysége akaszt ki. A nagyokos ellenzéki vezérek tudva tudják, hogy ezzel a választásnak nevezett színjátékkal nem változtatnak meg semmit. Hiszen a választásokat nem nyerhetik meg. De ha megnyernének, akkor is pár éven belül az államcsődöt nem kerülhetnék el semmilyen gazdasági hókuszpókusszal. Az egész cécó arról szólna, hogy hány „ellenzéki” jól fizetett státusz jön létre az új parlamentbe. Akik nem a pénz miatt csinálják, azok küldetéstudatból, és hatalomvágyból. Ez a legrosszabb összeállítás. (Nemcsak Orbán, Gyurcsány és társai is politikai szélhámosak.) Addig nyúzni-húzni a népről a bőrt, ameddig csak lehet. Előbb-utóbb forró lesz a talaj a lábuk alatt, akkor majd a nyugatra, vagy keletre kimenekített vagyon után lelépni. Ez a terve a regnáló hatalomnak, meg csak a nevében ellenzéki elit bagázsnak.

Nekem mindenképpen végem van. Azt nem várhatják el tőlem, hogy ebben a cirkuszban aktívan részt vegyek. Ha szavazok, akkor érvénytelenül teszem.

Agitáltam a szavazás mellett, de még időben rájöttem tévedésemre.

1 megjegyzés:

  1. Anno megjelenésekor olvastam írásod, de nem szóltam hozzá mert nem értek egyet utolsó soroddal s óhatatlan megpróbáltam volna "beledumálni" S lőn ... kétharmaduk lesz megint. Ennél jobban ezt elbaszni nem lehetett! S ebben sárosak a demokratikus ellenzék pártjai is, de mi választók is. Mi választók nem értettük meg a megváltoztatott választási törvény lényegét. Aszerint valóban számít minden egyes voks!

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10