2012. okt. 9.

A TISZTÁNLÁTÁS ÉRDEKÉBEN


Na ebben rohadt optimista vagyok. Minden ember megtéríthető kiben még létezik a szeretet egy kicsi szikrája. Az sokkal jobb, ha önmaga révén spontán módon világosodik meg, mert így neki kisebb lelki megrázkódtatással jár ez a belső mini paradigmaváltás, mint annak akit ösztökélni kell. Abban reménykedek, hogy tevékenységemmel sikerül legalább egy lelket megmentenem a gonosztól.
A tisztánlátás érdekében teszem közé volt kedves kollégám közötti levélváltást egy az egyben, a nem lényeges rész lecsípésével, plusz annyi változtatással, hogy ne lehessen beazonosítani. Ő magára ismerhet. Remélem, az anonimitásos óvintézkedés révén levele nyilvánosságra hozatala miatt nem fog haragudni rám.

Idézet tőle:
„Téged is átfűt valami számomra megmagyarázhatatlan gyűlölet a mostani kormánnyal szemben, ami csak süt belőled, bár egyszer a múltkor mondtad, hogy Te csak rosszat kaptál tőlük. Azt nem tudom, hol voltál, mit csináltál 2002-2010 között, amikor az a másik társaság volt hatalmon, a csőcselék Führerével az élén! Én messzebbről nézem a magyar történelmet, kicsit visszamegyek 1919 márciusáig ,a kun béla vezette patkánylázadásig, és azt látom, most valami megmozdult, valami elindult, de ez nem tetszik sokaknak (most nem miránk kisemberekre gondolok) és lassan két éve igyekeznek hazugsággal ,ocsmányságokkal, pénzügyi manőverekkel eltörni ennek a kormánynak a derekát !!! Remélem soha nem térnek vissza a hatalomba!!!!!”

Kedves volt Kollégám!

Sokáig hezitáltam, hogy érdemben válaszoljak-e leveledre de aztán úgy döntöttem, hogy a látóköröd tovább szélesítése érdekében írok Neked. Válaszod dönti el, hogy érdemes volt-e, avagy sem.

Bennem semmi gyűlölet nincs senkivel szemben. Tapasztalhattad írásaimban (http://apa54.blogspot.hu/) nem használok soha olyan pejoratív jellegű kifejezéseket, mint amilyeneket tapasztaltam leveledben. (patkánylázadás=proletárfelkelés, csőcselék=nép, Führer=Gyurcsány) Az ellenvélemény nem azonos a gyűlölettel, összekeverni meg teljesen abszurdum. Én nem annak a híve vagyok, hogy aki nincs velem, az ellenem, hanem a Jézusi szereteté, szolidaritásé, és megbocsátásé. (http://apa54.blogspot.hu/2011/11/ne-bantsatok-orban-viktort.html)

Nekem nem kétpólusú világképem van, hanem három. Én ennek a harmadiknak vagyok a híve. Egyik pártformáció elveivel nem értek egyet, arra bizonyítékom is van. A http://igazszo.blog.com/impresszum/ illetve a Pártmentes Demokráciáért Mozgalom Facebookos csoport, melynek tagja vagyok.(http://www.facebook.com/groups/247645791951192/). Tévesen azt hiszik sokan, mert ezt sulykolja minden informális csatorna, hogy két gazdasági forma van, kommunista, és kapitalista. Elméletben létezik egy nagyon titkolt harmadik, az erőforrás alapú gazdaság is. Ennek megteremtésének ellehetetlenítése alapvető érdeke a kapitalista uraknak. (http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Uh9VxaO12zY)

Írod, hogy számodra megmagyarázhatatlan dolgokat tapasztalsz, idézem „téged is átfűt valami számomra megmagyarázhatatlan gyűlölet a mostani kormánnyal szemben”. Részemről nincs gyűlölet, azt hiszem ezt már tisztáztam. Sajnos egyesekben, nagyon helytelenül gyűlöletként jelenik meg az ellenvélemények lelki hatása. A mai anyagias világunkban érthetetlen egyeseknek, a nagy többségnek (nekem már nem), hogy miért pocsékolnak ennyi pénzt, amikor annyi szegény ember van. Konkrétan: véleményem szerint helytelen, amikor az ország anyagilag rettentő nehéz helyzetben van, presztízskiadásokra (pl. stadionépítésre) költünk 730 milliárd forintot.

Azon nem lehet csodálkozni, hogy egyeseknél elszakad a cérna amikor rájönnek, hogy azért kell éhen halniuk, megfagyniuk, mert 1244 milliárd Ft-ot elherdáltak 2010-2012 között az olcsóbb IMF hitel és drágább piaci hitel kamatkülönbsége miatt. Ezekkel Te sem érhetsz egyet. Vagy igen?

Az anyagi jólét miatt egyszerűen lehetetlenség elvonatkoztatni magunkat, hogy objektívszemléletünk legyen. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy akinek vastag a bukszája, megnyugtató anyagi körülmények között van, az nem tudja átérezni, mert lehetetlenség is, a nincstelenek filléres problémáinak lelki hatását. (Amíg nem vezetsz egy Ferrarit, addig nem is tudod, hogy milyen érzés az). Az általam, de valószínűleg általad is tiszta látásúaknak minősített személyek (Jézus, Gandhi, Teréz anya, stb.) ezért voltak mind szegények. A hétköznapi ember hajlamos a felejtésre, az elbagatellizálásra.

Abban maximálisan igazat adok, hogy remélem nem jön vissza gyurcsányi éra. Hidd el nekem a rokkantnak, aki már öt éve nem ült (normál) kerékpáron iszonyatosan megterhelő a mostani élet, nemcsak a betegségem, hanem az egyre súlyosbodó életkörülményeim miatt is.

Üdvözlettel: Apa54

6 megjegyzés:

  1. Nehéz, nagyon nehéz. Ha barátod, akkor tán válaszol, ha csak egy kolléga ,,, hát nem lepne meg, ha nem. Orbán megmaradt hívei fanatikusok. Hisznek. Nekik nem számít az érv, csak a hit. Már-már egy vallás szintjén hisznek.
    Meg aztán van az elvakult gyűlöletük a kommunisták iránt. Annak igazolására meg tényleg messze kell tekinteni. Mert ugyan hol vannak "Kun Bélák" a rendszerváltás óta eltelt időkben?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad volt, nem válaszolt rá. A nem válasz is válasz. Feltételeztem, hogy „kétségek” közt fog hagyni. Szemétség volt várni válaszát, mert olyat akartam, amit tudok, hogy lehetetlenség óhajomat teljesíteni.

      Törlés
  2. Én csak örülni tudok annak, ha volt kollégád helyzete javult az elmúlt időszakban és elégedett emberré lett...
    Mindenki másként éli meg hétköznapjait... sajnos a többség nem ilyen szerencsés.
    Nem a pártok mellett vagy ellen kéne lenni és vakon ebben hinni. Jó lenne végre a pártokat elfeledve, "névtelen" javaslatokat józan ésszel átgondolni és a tetteket értékelni... nem pedig azt figyelni ki mondta, ki tette és ez alapján bírálni azt. Nem a pártok mellé kellene állni, hanem a megoldások mellé.
    Sajnos politikusainknak olyannyia sikerült megosztani az országot, hogy a voksok már nem az észérvek mellé kerülnek, hanem a pártok mellé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig is pártok mellé kellett állni, mert ott vannak a politikusok. Így lesz ez a következő választásnál is, mert pártokra kell szavazni. Ebből következőleg oda kell bejuttatni az észérveket, a jó megoldásokat, a józan észt!

      Törlés
    2. Ismerik azok az észérveket, nagyon is tudják, hogy mit kellene tenni, csak az időzítéssel van a baj. Addig halogatják a lépéseket míg belső késztetést nem éreznek. Azt meg soha nem fogják érezni, csak akkor, mikor gyomruk az étel tartós hiánya miatt korogni nem kezd. Az meg a mi életünkbe nem fog bekövetkezni. Tehát nekünk ebben a kapitalista világban megoldás nincs, csak az örökös kínlódás.

      Törlés
  3. A Facebookra érkezett hozzászólás:

    Örülök, hogy a PDM-et is belevetted az írásodba, bár anélkül is tetszett. Köszönöm. Valamennyire én is osztom a vitapartnered véleményét, de abban eltérően gondolkodom tőle, hogy vitapartnered a kérdést úgy kezeli, hogy Orbánék mellett van, de csak azért, hogy nehogy visszatérjenek Gyurcsányék. Emellett nem hajlandó a vitapartnered felismerni, hogy attól, hogy a Fidesz más, még nem biztos, hogy jobb megoldás, vagyis nem biztos, hogy az egyetlen megoldás, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy csupán attól jó, mert más.
    El lehet képzelni egy mindkettőnél jobbat, mely mindkettő előnyeit egyesíti és az országot egy irányba húzza sok irány és kapkodás helyett. De neked nem kell ecsetelnem, hogy hitem szerint mi az a jobb rendszer...

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10