2012. szept. 3.

NE BÁNTSÁTOK ORBÁN VIKTORT 5, avagy pénz mindenáron


Az örmény fiaskó kapcsán több ismerősömtől láttam megnyilvánulást amivel a magyar kormány tettét igyekeznek patyira mosni. Tudom, az lenne a kézenfekvő, ha közvetlen őket igyekezném érvekkel meggyőzni az álláspontjuk tarthatatlanságáról.
Elvtelen ragaszkodásukkal önmagukat is minősítik. A szememben minimum 90 IQ szint felettieket, kiknek lehetőségük van az objektív tájékozódásra, de nem teszik, ugyanolyanak értékelem őket, mint kormányunkat. Teljesen felesleges bármilyen bizonyított érvvel mondandómat alátámasztani, mert semmilyen észérvvel nem lehet hatni rájuk. Gondolom én. Én tévedhetek.

Tények:
  1. Safarovot hazájában nemzeti hösnek tartották tettéért a nálunk töltött büntetés alatt, és most is.
  2. Még az ország elnöke szemében is hős, bűnös helyett.
  3.   Kiadtunk teljesen feleslegesen egy gyilkost.
  4. Kapunk az azeriektől 2-3 milliárd eurót, amit vissza kell fizetni majd.
  5.  Kérték tőlünk a Gyurcsány kormány alatt is. Mivel nem láttak garanciát mindenféle ígérgetés ellenére, a maradék büntetés letöltetésére, nem adták.
  6.  Mostani kormány az azerbajdzsáni kormánytól kapott, igaz nem az elnöktől, egy garanciális ígérvényt (az csak egy papír),hogy letöltetik büntetést Safarovval
  7. Beletenyereltünk egy olyan lecsóba, nemzetközi konfliktusba, aminek hatása kiszámíthatatlan, aminek csak vesztesei lehetünk.
Hipótézis:
  1. Azért kapunk pénzt, mert elengedtük a baltás gyilkost.
  2. A kormány 100%-ig tudatában volt, hogy a tényekben felvázolt előjelek alapján kegyelemben fog részesülni.(Ennyire nem hülyék, akarom mondani nem naivak.)
  3. Azt is feltételezem az a bizonyos azeri levél is csak trűkk. Kellett a magyaroknak szerecsenmosdatáshoz. Ők meg semmit sem veszítenek vele, legfeljebb ráfogják, hogy hazudósak. (De mi annál többet.)
Sem a tények sem a feltételezések felsorolása nem teljes, de ezekből is minden írástudó levonhatja a konzekvenciát.

Talán ezzel a címmel ide lehet csalogatni az ellenérdekeltségűeknek hitt, de valójában velünk egy cipőben lévő sorstársainkat. Ez már régebben is bejött. A közvetlen célirányos letámadás nagyon valószínű nem hatásos, mert amint meglátják, hogy a facebookos hozzászólást én írtam, csípőből lelépnek, De ha meglátják így pozitív szövegkörnyezetben szeretett vezérük nevét, azt hihetik rólam, megtértem, és nagyobb az esély, hogy maradnak gondolatébresztő soraimnál. Az is lehet rossz okoskodás részemről, legalább a nyitott szemű sorstársaimnak bizonyítom nincsenek egyedül, erkölcsi támogatást nyújtok nekik, a hiábavalónak tűnő küzdelmükben. (Na meg az is, de ez nagyon személyes ok, hogy bejegyzéseim kitalálása jó agytorna, szórakozás nekem.)

Summa summarum: az egész cécó csak arra kellett, hogy pénzt szerezzenek bármi áron, hogy  még egy darabig hatalmuk fennmaradhasson

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10