2011. dec. 10.

NE GONDOLJ A HOLNAPRA

Valamelyik nap egy hipermarket hitelfelvételénél láttam, hogy hosszú kígyókban sorakoztak, várakoztak emberek. Alábbi gondolatokat inspirálta a látottak. Az elmúlt húszon valahány évének a politikája, a mai is, a szegényeket sújtó intézkedésekkel is a bankárok hosszú távú (több száz éves) célkitűzéseit segítik elő. Minél nagyobb gazdagságot felhalmozni a szegények iszonyatos tömegéből, másik cél is megvalósul ez által, pusztuljon a nép, hiszen túl sokan vagyunk rabszolgának.


Abból kiindulva, hogy a gazdag ember soha nem lakik jól, mindig többre vágyik, addig küzd a minden javak megszerzéséig, amíg, mint a Hegylakóban, csak egy maradhat. Az emberiség természetében benne van a kapzsiság, mint a legfőbb erkölcstelenség, bele van kódolva génjeibe. Ezért az emberiség megjelenésekor belé volt programozva végzete.

Véleményem szerint szegény országokban jobban lehet keresni a bankároknak, mint a gazdagban. Miért? Mert a világ úgy alakult ki, hogy a fogyasztás ördögi körét inspirálja minden. Mindent, a szerelem, szeretet kivételével, ezt szó szerint kell érteni. Mert az életvitelünk olyan, hogy elsődleges, a vásárlás. Minden arra hangol, hogy vegyél, mert csak akkor vagy sikeres, ha van pénzed, ha tudsz vásárolni. Minél szegényebb valaki, annál inkább kényszeríthető olyan munkára, amely neki egyre kevésbé éri meg. Lásd a szűkülő munkavállalói jogokat. A iparvállalkozó mögött ki áll? A bankár. Áttételesen minden őhozzá fut. A piramis csúcsán ő áll. Ha az emberiség tovább akar létezni, akkor ezt a piramist le kell rombolni. Lerombolása a paradigmaváltással meg is kezdődött. De ez egy másik történet.

Azt hiszem az elfogadott tény, hogy a mai világunkba (sajnos) pénz dominanciája a legmeghatározóbb életünkben. Az számit valakinek, akinek sok pénze van. Akinek sok pénze van, az meg tudja vásárolni, azt a sok terméket, amit a kereskedelem kínál. (A kereskedelem is a bankároknak termeli a pénzt.) Mindenki valaki akar lenni. Ezért akinek nincsen pénze, az hitelt vesz fel. Ki veszi fel, aki szegény. A gazdag minek venne fel, ha neki amúgy is van pénze. Majd hülye lenne, hogy fizesse a kamatokat, az ilyen-olyan banki költségeket. A lecsúszottak meg akarják tartani a lecsúszás előtti szintet, mert rettenetes lelki megrázkódtatásnak élnék meg, ha a megszokott életvitelük megszűnne. Félelem a megszokottság elvesztésének lehetősége miatt. Ezért hajlandók botor módon belemenni olyan csapdába, mint a hitel, ami miatt majd igazán el fognak szegényedni. Gazdag ember Schobert Norbi tanácsa, hogy nem szabad hitelt felvenni. Ő csak igazán tudja, hogy mit, miért mond. Minél lecsúszottabb valaki, annál inkább rákényszeredik a még drágább hitelre, lásd, hogy kik veszik igénybe az uzsorakamatot? A már a puszta megélhetésükért küzdő mélyszegények. Mivel a szegények száma mindig növekszik, ideig-óráig a bankárok jól járnak.

Magyarországról idővel a bankok ki fognak vonulni, vagy erősen csökkentik tevékenységüket, oda fognak menni, ahol még igény van még rájuk. De a Föld véges. Mint ahogy kicsiben megtapasztalhattuk nálunk, ugyanez be fog világszerte is következni. Végigrabolják az egész világot. Akkor hova mennek? A Holdba? A bankárok is csapdában vannak, csak még nem gondolták végig. 500-1000 évet előre gondolni minek? Élj a mának, és ne gondolj a holnapra. Jó ez a szemlélet? Igen jó. Senki nem gondol ennyire előre. Úgy sem tesz senki semmit a bekövetkezendő katasztrófa elkerülése érdekében. Én is a mának élek, nem teszek semmit tevőlegesen a jövőért, csak gondolataimmal. Sajnos ezt kell mondanom, ez legyen utódaim gondja, hiszen én semmit sem tudok tenni ellene.

Személy szerint maximum csak annyit érek el azzal, ha elmondom, amit sejtek, hogy aki hallgat rám, azt legalább nem fogja váratlanul érni a krach. Aki nyitott szemmel jár kel a világban, tájékozódik, nemcsak néz, hanem lát is, annak ez már nyílt titok.

Megpróbálok embereket visszarángatni a felelőtlen optimizmusból a realitás talajára. Tapasztalataim sokasága miatt, pontosabban láthatok annál, akinek kevesebb ideje volt a tapasztalásra. E miatt nagyobb rálátásom van az adott problémára, és a valósághoz közelebbi következtetést tudok levonni. A látott tényekből következtetek a személyem vérmérséklete szerint, ezért az én meglátásom is csak hozzávetőlegesen relatív.

Ami információt befogad winchesterem, azt értelmezi processzorom, és ebből a katyvaszból príntelem ki gondolataimat. Legfőbb célom, hogy megismerjem a világot, és magyarázatot találjak működése mikéntjére, miértjeire, és óhatatlan vágyat érzek, hogy felfedezéseimet közzé tegyem.

Hajlamos vagyok arra, hogy visszamenjek Ádám és Évához, ha meg akarom érteni a jelen problémáinak okait. Mindig csak rész okokat vizsgálunk. Minden vizsgálati tételnek is van okozati előzménye, és annak is, és annak is. Csak úgy értünk meg összefüggéseket, ha az alapoktól vizsgáljuk. A múltat tudjuk nézni, a jövőben annyi ismeretlen tényező lehetséges, hogy azt pontosan nem lehet meghatározni. De abból a lineáris hanyatlásból, amit eddig tapasztaltunk a történelemben, csak a rosszra tudunk gondolni. Én legalábbis hanyatlásnak élem meg, mert összességében mindig minden rosszabb lesz.

Ha esetleg nem érted amit írok, az még nem jelenti azt, hogy hülyén gondolkodom, lehet a Te vevőkészülékedben van a hiba.

Az általam itt levetített pesszimista kép ellenére optimistán ítélem meg a jövőt. Abban az esetben valósul meg a totális összeomlás, ha a régi szemléletmód képviselői jutnak fölénybe. Én már vizionálok egy iszonyatosan elhúzódó háborúról melynek végkifejlete optimista kicsengésű lesz

De minek erőltettem magamat, felesleges iparkodnom meggyőzni bárkit is. Majd amikor utoléri végzete, úgyis rájön, hogy ez a fószer nem hülyeségeket karattyolt. De hol leszek akkor én már. Sem az ő, sem mások elismerésére sincs szükségem. Most sincs, akkor meg főleg nem. Csak sziszegek, mint akinek szálka ment a körme alá. Búfelejtőnek megyek nézni a Másenkát. Ajánlom mindenkinek.

http://apa54.blogspot.com/2011/11/new-wordl-order-uj-vilagrend-avagy.html

2 megjegyzés:

  1. Pedig bizony gondolni kell a holnapra kedves barátom. Ezt a világot már ilyen gyökeresen nem lehet megváltoztatni, csak ha előtte elpusztítja magát és újra kezdi. De annak sincs értelme, mert megint csak ez lenne a vége. Isten őrizzen a háborúktól, mert bár a történelem nagy háborúi nagy fejlődést is generáltak, de nem vagyok biztos abban, megint azzal zárulna. Ma már a háborús arzenál túlnőtt az emberiségen és a józan ész határain. Az egyensúlyt kellene megtalálni a "pénzügyi világ" és a "világ" közt Ma már nem mehet semmi a bankszektor nélkül, mert ott van annyi pénz, amennyi kell a föld további "forgatásához". Csak valahogy mérsékelni kell őket. Vannak erre jó elképzelések, gondolatok, írások. Egyensúly kell!

    VálaszTörlés
  2. A címmel ellentétben, ha ezen agyalsz, akkor mégiscsak gondolsz a holnappal. Kell is. Nem csak magunk végett ...

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10