Az ember életében nagyon sokszor a saját jól felfogott érdekében jobb, ha kussol. Nem mondhatja el, amit nagyon szeretne. Mert, még ha igaza is van, akkor is lakatot kell tenni a szájára. Pedig lehetséges, jobb lenne a világ, ha kimondhatnánk, amit gondolunk. Őszintén kimondani sérelmeinket, megnevesíteni azt sok szemét, önző, kapzsi embert, akik megkeserítik más embertársaik életét. A félelmek rákényszerítik az embert hazugságra. Találó az a régi közmondás, mondj igazat és betörik a fejed.
Az új médiatörvény hatására nem kell félni, hogy bárkinek betörik a fejét, leszámítva néhány mazochistát, mert senki sem fog kritikusat mondani, hacsak nem ellensége önmagának. Eleve tulajdon magát fogja cenzúrázni.
Lehetséges, hogy az ellenzék kissé felfújja, eltúlozza a dolgokat, ami igaz a sajátja, mert félelmei vannak. De nagyon úgy néz ki, mostani félelme nem alaptalan. A jelenlegi vezetőinknek olyan disszonáns elképzelése van a kormányzásról, hogy az alapos tervezés helyett próbálkozik mindenfélével, és ha nem jön be, akkor majd utólag korrigálni fogják. A kiskutya is a próbálkozásba döglött bele. Tudom, a célt többféle úton el lehet érni, de ha már mások által kitaposott ösvény van, akkor miért kell újat csinálni? Ami jó, azt tessék pironkodás nélkül átvenni. Az nem szégyen, ha jó dolgokat veszünk át. Az viszont bűn, ha a nyilvánvaló rosszat. Azt egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy okosaink nem látják a hátulütőket. Ha pedig látják, de mégis megteszik, bűnt követnek el ellenünk. Ergo: (mindenki a saját vérmérséklete szerint folytathatja.) De hát a saját zsebük előrébb való az össztársadalmi érdeknél. Ez a fajta hozzáállás egy fikarcnyival sem jobb, mint a kábítószert áruló dileré. Azzal, hogy mi lesz az embertársaik életével, egyformán nem számít. Nekem legyen jó, a többire nagyívben tisztel. Arra blazirozik, hogy lojálisak lesznek vele, és brancsával választói. Nagyon valószínű, hogy miután rájönnek a népek, hogy rútul becsapták őket, el fog hangzani szájukból, az ”Orbán takarodj” csatakiáltás is. Csak az a baj hogy a politikusi palettán most nincs olyan személy, legalábbis én nem látok, aki nekem megfelelne, államférfiúi kvalitással lenne felvértezve. (Önjelölt az van doszt.) Akkor jön neki jól a mostani kétharmados parlamenti többség révén kiügyködött törvények, melyekkel bebiztosították hatalmukat arra az időszakra is, mikor igencsak időszerű lenne távozásuk. Nem adja ki a kezéből a hatalmat, még akkor sem, mikor elfordulnak tőlük választói, kiket orvul hátbatámadott. (Pl.-l a magánnyugdíjuk lenyúlásával.) Gyurcsány már az öszödi beszéd kiszivárogtatásakor megbukott, Orbán meg most. Az hagyján, hogy ők rábazilikáztak, de velük együtt, miattuk mi is ráfaragtunk.
A politikusokról nem vagyok valami nagy véleménnyel, ha ezt itt leírnám, ami úgy egyébként is megállná a helyét, mehetnék a bíróságra becsületsértési per miatt. Tévedés ne essék, nem csak a mostani urakkal, hanem az előző éra elvtárs-uraival is bajom van. Azt hiszem ez nem csak az én vélekedésem, a többségnek is hasonló a meglátása.
Egy kívülálló reálisabban látja meg pl.-l a családban is azt, amire az érdekeltek a szubjektivizmusuk miatt képtelenek. Én mindig adtam a külhoni politikai elemzők véleményére a hazai helyzetek értékelésénél, mert ritkán, nagyon ritkán tévedtek. Nem venni figyelembe, még mérlegelés szinten se az ő szavukat, az bizony minősít. Le.
A demokráciákban sajtónak, a médiumoknak az a szerepe, hogy a kormányt ellenőrizze. Nem pedig fordítva. Mert január elseje után ez lesz. Beköszönt a megfélemlítés kora.
Attól még nem lesz szebb világ körülöttünk, ha csak a jó dolgokat engedjük láttatni. Hiába látszik szépnek az alma, ha belül férges, attól az még nem oké. Azaz ha nem beszélhetünk a visszásságokról attól még nem fog jól prosperálni kormányunk. Na ebben optimista vagyok, hogy idővel ki fog nyílni sok embernek a szeme, és úgy fog látni, ahogyan kell. Lesz itt még nemulass.
2010. dec. 29.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Boldog kor hajnala fog bekövetkezni. Na nem mindenkinek, mert a jó érzésű gondolkodóknak kész kínszenvedés lenne. De a jó érzésű nem gondolk...
-
Okos, vagy csak okosnak hitt tanácsokkal tudok szolgálni, mert eddig is az volt, és a maradék életemben az lenne a feladatom, hogy átadjam, ...
-
Virtigli balos érzelmiként írom. Semmi, de semmi sem fenyegeti a Fidesz hatalmát. Amit a – magában ugató, önmagára hiú (rátarti), kishitű (...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
-
Gondolatban elkalandoztam ide-oda.
-
Illusztráció A tegnapi bejegyzés végén elfelejtettem odaírni, bár a plágiumot nem tartom szép dolognak, most igazán nem orrolok meg senki...
-
Weboldalomról vettem kölcsön. 39-2006/A/2 2006. 07.14 péntek, Frauenkirchen 17.00 Ismét kijöttem. A helyzet a következő: mivel a hide...
Úgy gondolom, megint egyetértünk. Sajnos. Ennyi!
VálaszTörlésAz a bajom, hogy szerintem az emberek általában nem úgy látnak, ahogy "kell", hanem ahogy szeretnének látni. Meg úgy is hallanak! Nem azért írom, mintha nem lenne igazad! De van! Sajnos!
VálaszTörlés