Nyugodság, nem Tolsztoj hatalmas regényméretével hasonlatos bejegyzésem terjedelme, csak a címet vettem kölcsön a tőle. Azt a dicséretet kapta személyem egy emailban, - blogjaim kapcsán - hogy sokoldalú vagyok. De én csak idegen tollakkal ékeskedek, mert sok tippet feleségem, gyermekeim, a családon adják. Ugyanúgy, mint ennek a bejegyzésnek az ötletét is, amivel most foglalkozom, Norbitól, lányom vőlegényétől kaptam, kit már ezen kapcsolat révén a családomhoz tartozónak tekintek.
Itt Európában, Magyarországon békeidőben vagyunk immáron 65 éve. Ilyen hosszú háborúmentes időszak, a közelmúlt történelmében, – leszámítva a monarchia háborúit, amelyekben Magyarország területe nem volt érintve - csak 1849-1914-ig volt. Isten őrizzen, még a gondolattól is irtózom, amikor azt a paradoxont írom le, hogy a háborúknak volt jó hozadéka is.
A szavannákon menetrendszerűséggel bekövetkező tüzekhez tudnám hasonlítani. A tűz után megújul a természet. Jelen társadalmunk megújulására is tisztítótűzre lenne szűksége? Mert 65 év állóvízben még a 89-es rendszerváltást is beleszámítva, nem volt akkora megrázkódtatás, ami után joggal mondhatnánk, tiszta lappal indulhattunk/indulhatunk. Vagy van valamelyes tüzecske, minek intenzitását én keveslem? Vagy csak türelmetlenkedem, mert nem látom a lángot? Ha jól belegondolok, nem is akarom, mert az fájdalommal, könnyel, halállal jár. Nem akarom, de mégis van. Mármint a halál, a látható láng nélkül. A mai levitézlett életünkben mindezek a felsorolt negatívumok jelen vannak. Van, aki nem bírja a könnyet, fájdalmat, és a halálba menekül, a már egy ideje létező „békebeli” háború elől, miatt. Hogy létezik ez a háború, azt áldozatai igazolják. A háború menekültjei azonosak a rengeteg hajléktalannal, az egzisztenciájukat vesztett emberek tömegével. A szenvedés, nélkülözés is jelen van, szerencsére nem párosul mellé fegyverropogás. Az igaz, hogy enyhébb fokozatban, de időtartamban sokkal hosszabb ideig, mint amíg egy tényleges front el nem vonul.
Summa summarum: az áldozatok egyfajta békebeli háborút élnek meg. A jelenkor társadalmának kárvallottjai legalábbis azt annak érzik. Gondolom én.
2010. nov. 1.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
A TV2 Tényekben látott egyik riportfilm inspirációjaként íródott ez a cikk. Nem csak nekem, az egészségügyben oly sokat járatós érdekeltnek,...
-
Joe bácsi a Rozsdafarkú című bejegyzésének olvasása alatt generálódott gondolatok miatt jött felszínre bennem az a csúnya emberi tulajdonsá...
-
A társadalmi fejlődés nagyon lassú folyamat, amit úgy lehetne jellemezni, hogy kettőt lépünk előre, egyet vissza. De mire még így visszasass...
-
Illusztráció Utálom magamat, mert az blogtémáim eddigi különbözőségei megszűntek, egysíkúvá vált érdeklődésem. Oka rettenetesen egyszerű: a...
-
Öregségemre vagy elment az eszem, amiért ilyeneket írok, de az is lehet, hogy megjött, akkor az érkezését jó sokára időzítette a Mindenható...
-
Sértő a cím? Igen az. De csak annak, aki ezen irománynak elolvasása után eszmél rá, hogy beetették. Az eszmélése elején sérti, de miután te...
-
Holnap lesz a 28. házassági évfordulónk. Nem nagy dolog, mondaná, aki már leélt közel legalább ennyit, vagy többet oldalbordájával. Ennek ni...
Jelen társadalmunk megújulására, mire lenne szükség? Jó lenne tudni! Én nem tudom.
VálaszTörlés