Utálom magamat, amiért nem tudok normális lenni. Nem tudok olyan átlag lenni, aki struccpolitikát folytatva képes átsiklani a várható társadalmi leépülés felett. Nekem megfájdul a fejem, amikor elszörnyülködve olvasom internetes közösségi portálokon az ifjúság megnyilatkozásait. Aggodalommal tölt el utódaim várható sorsa, mert a jelek nem adnak okot optimizmusra. Nem kell ahhoz Nostredamusnak lenni, hogy sejtsük a jövőt.
Vagy teljesen alaptalan félelmem? A mi korosztályunk fiatalsága is az akkori idősek szemében erősen kritizálható volt. De mégis „rendes” ember lett belőlünk. Igen. De a mi gyerekeink már milyenek. És az övék? És így tovább. Egy bizonyos életkor után megkomolyodnak, mint mi. Az biztos. Csak én úgy látom, hogy a komolyodás hozadéka a felelősség mértéke csökkenő tendenciát mutat. Egy idő után ők is ráeszmélnek arra, hogy a jelenlegi hozzáállásuk az élethez öngyilkossághoz vezet?
Amikor azt hallottam a gyerekem pajtásainak szüleitől, hogy az ő gyerekei viselkedéséhez semmi közöm sincs, mindig kiakadtam. Még hogy nincs, de igenis van, méghozzá sok is. A gyerekek egymást majmolják, és a mások nemtörődömsége miatt megfertőződik az én gyerekem is, azt meg nekem kell gyógyítanom. Iszonyatosan komplex dolog a fiatalokat megismertetni azzal, hogy amikor majd a társadalom gerincét ők adják, az utódaikra nézve milyen komoly felelősséggel jár. Ehhez össztársadalmi szemléletváltásra lenne szükség. Vagy csak megint én látom ilyen borúsnak e világot, nincs itt semmi baj. Adja Isten, hogy tévedjek.
Szerencsére én már nem fogom látni, hogy a még meg nem született unokáim felnőtté válásakor milyen tortúrákat kell majd kiállni gyermekeimnek. Már maga az elképzelés is róla egy óborzalom. Vagy megint aggódom feleslegesen? Mert gyermekeink edzettebbek lesznek e tekintetben? Ők jobban tudják megélni a várható konfliktusok kezelését, mint ahogyan az én generációm tudta? A vak is azt mondta: majd meglátjuk.
Itt a szülő lehetőségei már nem elegendőek, itt a gyógyításhoz komoly szakemberekre van szükség, olyanokra, akik nem csak a tüneteket látják, de a betegség gyógyítására is hathatós módszerrel rendelkeznek. Itt a láz ellen már nem elegendő a priznic, itt már injekció kell. De hogy milyen, azt én nem tudom, mert csak egy egyszerű mezei szülő vagyok.
2010. szept. 27.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Illusztráció Kezdem megérteni, hogy miért nem értem világunkat. Fejet kell hajtanom fiam előtt, aki arra kért, hogy ne is igyekezek megérte...
-
Kedves barátaimtól kapok rendszeres megjegyzéseket írásaimról, illetve kiegészítéseket, amit bele lehet kapcsolni gondolataim sorába. Mindez...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Illusztráció Eléggé félelmetes az emberi agy, legalábbis az enyém, mert egy viszonylagos semleges látvány is elvonatkoztatott asszociációka...
-
Aki volt vagy sorozott, vagy hivatásos katonaember, az érti ezt a szlogent. Manapság ugyan már nincs sorkatonaság, de ott, ahol sok az össze...
-
Weboldalomról vettem kölcsön. Itt nagyobb képanyag található. Nem vettem figyelembe sokszor az útvonaltervezésnél azt, hogy hegyek is léte...
-
Az élet drága, de a vége még drágább. Tudom, hogy szembemegyek az árral, mikor ellenérzésemről adok bizonyságot a temetkezési költségekkel k...
-
Fiam szakmai orientáltsága kapcsán megint eszembe jutott egy olyan téma, amit talán értelmes dolog boncolni, mintegy hangosan gondolkodni ra...
-
Ahol én lakom, az egy szerencsés hely, mert magaslaton van. A víz itt csak lefelé tud folyni. A falut átszelő egyetlen vízfolyás még nem vad...
Nem aggódsz feleslegesen. Azért nem, mert "egy egyszerű mezei szülő vagy". Én is azért aggódom.
VálaszTörlésJogos az aggodalom, nagyon jogos.
De nem ám! Nekem nincs gyermekem még, de mások utódainak nevelésében aktívan veszek részt. Van miért aggódni, és nagyon helyes, hogy vannak még akik nem folytatnak struccpolitikát! Sajnos kevesen vagyunk!
VálaszTörlés