AZT ÉN ELHISZEM...

Azt én elhiszem, hogy rettenetesen megerőltető a pedagógusnak rábírni a nebulókat a tanulásra, amikor minden honnan azt sugallják nekik, hogy a legfőbb érték a talmi csillogás. Én a semmi pénzért nem cseréltem volna velük, mert nekem elég volt két gyerekemmel foglalkoznom, nem 20-30-al, egy időben. Azt is elhiszem, hogy nehéz az életük, azt is elfogadom, hogy több aktív szabadidő kellene nekik, de azt már nem, amit egy pedagógus szakszervezeti főmufti mondott az imént a televízióban, hogy a nyári szünetben azért nem tudnak regenerálódni, mert ezen időben pénzt kell keresniük.

UTÁLOM MAGAMAT...

Utálom magamat, amiért nem tudok normális lenni. Nem tudok olyan átlag lenni, aki struccpolitikát folytatva képes átsiklani a várható társadalmi leépülés felett. Nekem megfájdul a fejem, amikor elszörnyülködve olvasom internetes közösségi portálokon az ifjúság megnyilatkozásait. Aggodalommal tölt el utódaim várható sorsa, mert a jelek nem adnak okot optimizmusra. Nem kell ahhoz Nostredamusnak lenni, hogy sejtsük a jövőt.

ELEVE ELRENDELTETETT

Lehet, hogy más számára evidens, de nekem eddig nem az volt, mert én vagy nem hallottam róla, vagy alapból nem láttam rá az alábbi törvényszerűségre. Az is lehet, hogy ilyen törvényszerűség nem is létezik, de legalábbis elgondoltató, hogy az egyén egészségi állapotára a testvérek születési sorrendje milyen hatással bír.