Azt én elhiszem, hogy rettenetesen megerőltető a pedagógusnak rábírni a nebulókat a tanulásra, amikor minden honnan azt sugallják nekik, hogy a legfőbb érték a talmi csillogás. Én a semmi pénzért nem cseréltem volna velük, mert nekem elég volt két gyerekemmel foglalkoznom, nem 20-30-al, egy időben. Azt is elhiszem, hogy nehéz az életük, azt is elfogadom, hogy több aktív szabadidő kellene nekik, de azt már nem, amit egy pedagógus szakszervezeti főmufti mondott az imént a televízióban, hogy a nyári szünetben azért nem tudnak regenerálódni, mert ezen időben pénzt kell keresniük.
2010. szept. 29.
2010. szept. 27.
UTÁLOM MAGAMAT...
Utálom magamat, amiért nem tudok normális lenni. Nem tudok olyan átlag lenni, aki struccpolitikát folytatva képes átsiklani a várható társadalmi leépülés felett. Nekem megfájdul a fejem, amikor elszörnyülködve olvasom internetes közösségi portálokon az ifjúság megnyilatkozásait. Aggodalommal tölt el utódaim várható sorsa, mert a jelek nem adnak okot optimizmusra. Nem kell ahhoz Nostredamusnak lenni, hogy sejtsük a jövőt.
2010. szept. 12.
ELEVE ELRENDELTETETT
Lehet, hogy más számára evidens, de nekem eddig nem az volt, mert én vagy nem hallottam róla, vagy alapból nem láttam rá az alábbi törvényszerűségre. Az is lehet, hogy ilyen törvényszerűség nem is létezik, de legalábbis elgondoltató, hogy az egyén egészségi állapotára a testvérek születési sorrendje milyen hatással bír.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Egy önvizsgálat eredményét teszem publikussá azzal a nem titkolt céllal, hogy mások is profitáljanak belőle. Az a fixa ideám, hogy jobbá teg...
-
Boldog kor hajnala fog bekövetkezni. Na nem mindenkinek, mert a jó érzésű gondolkodóknak kész kínszenvedés lenne. De a jó érzésű nem gondolk...
-
Okos, vagy csak okosnak hitt tanácsokkal tudok szolgálni, mert eddig is az volt, és a maradék életemben az lenne a feladatom, hogy átadjam, ...
-
Virtigli balos érzelmiként írom. Semmi, de semmi sem fenyegeti a Fidesz hatalmát. Amit a – magában ugató, önmagára hiú (rátarti), kishitű (...
-
Ha nem lennék gyáva, éreznék elég erőt a küzdelemhez, biz isten meglépném és elküldeném tervezetemet illusztris pártoknak, illusztris szem...
-
Gondolatban elkalandoztam ide-oda.
-
Értetlenkedek, amiért egyesek, sőt kettesek, szerintem ok nélkül sírnak-rínak keserű sorsuk miatt. Nincs kitekintésük a világra, mert ha lá...
-
Illusztráció A tegnapi bejegyzés végén elfelejtettem odaírni, bár a plágiumot nem tartom szép dolognak, most igazán nem orrolok meg senki...