A héten, azaz csak hétfőn ismét alakított a VDSZSZ. Ez évben már nem tudom megmondani, hogy hányadszor, ismét vasutassztrájk volt. Én elhiszem, hogy kevés a pénzük, az enyém meg jóval kevesebb. Többet akarnak, én is.
Lassan én már úgy vagyok vele, legalább adjanak annyit nekik, amennyivel befoghatnák a szájukat. Így legalább abba maradna ez az abszurd hajcihő. Arra jó az egész, hogy totál bizonytalanságba kergessék a tisztelt utazóközönséget. Itt a házunk előtt húznak el vonatok a Budapest-Tapolca vonalon. A nyári szezonban látom, hogy ki van használva a sok utas miatt, de egyéb időszakban csak néhány embert látok rajta lézengeni. Sztrájk befejezése után közlekedő vonaton, meg senkit. Eddig sem volt rentábilis a MÁV, most a nagymértékű veszteség miatt, már ami a sztrájk okozott nekik, most még jobban elkapálták magukat. Én ugyan közvetlenül nem vagyok érintett, de fiam révén igen. Ő a kollégiumból jár haza vonattal. A VDSZSZ riogatása miatt, igencsak idegesítő a haza- és beutazásának megszervezése. Ez a sztrájk csak egy valakinek jöhetett jól, a Gaskó úr mamájának. Ha csak szegénynek, a sok csuklás nem ment az egészsége rovására.
2008-02-27
2010. márc. 22.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10
-
Joe bácsi a Kiss lányokról írt blogja adja apropóját bejegyzésemnek. A Kiss lányok judo mérkőzéseiről irt benne, való igaz, nagyon ügyesek...
-
A fertőszentmiklósi vasútállomásnál a kerékpárosra olyan veszély leselkedik, ami az égből jön. Az aesculus hyppocastanum, magyarul a bokréta...
-
Ne tévesszen meg senkit a cím, mert mást is takar, a kapitalizmussal is kapcsolatos. De amit a cím alapján gondolt először a cikkről, arra...
-
Magyarországon (de a világon is) törvényesen a hatalom olyan trükkösen megpuccsolta a népet, hogy az istenadta észre sem vette. Magyarország...
-
Fals a cím, igen. Ha a szlovák szót becserélném lengyelre, nem tűnne furcsának. Pedig de szép lenne, ha a címben foglaltak igaz lenne. Nem á...
-
Van-e értelme ennek a blognak az írásának? Lehet, hogy nincs, mert a mai világban annak van rációja, amiből pénzt kerül az asztalra. Ebből a...
-
AMI CSAK ÚGY ESZEMBEJUTOTT KÉZILABDA Plusz adalék a tegnapi bejegyzésemhez . Az általam veszélyesnek tartott küzdő sportok mellett van egy...
-
Lenin elvtárs mondta, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. Mégis politikai utódai nem hallgattak a nagy tanítóra. Én hallgattam rá. Igaz há...
-
A mai napra nincs semmi aktuális bejegyezni valóm. A jobb időre való tekintettel inkább a levegőn mulattam az időt és kerekeztem. Kényszerűs...
-
Sértő a cím? Igen az. De csak annak, aki ezen irománynak elolvasása után eszmél rá, hogy beetették. Az eszmélése elején sérti, de miután te...
Egyetértek! Megint a minuszból akarnak költekezni, legyen még több!
VálaszTörlés